Folynak a tárgyalások a Uniteddel

Javier Hernandez_MU.jpgÚgy tűnik, hogy a Manchester United és a Juventus végre közel került a megállapodáshoz. Azt továbbra se tudni, hogy végül mi lesz Arturo Vidal sorsa, azonban olasz források arról számolnak be, hogy a Juventus elérhető közelségbe került a Manchester United csatárának, Javier Hernandeznek a megszerzéséhez.

A mexikói csatár nem sok játékpercre számíthat az Old Traffordon, a nemrég kinevezett holland szakember nem számít a szolgálataira, ezért a mexikói szövetségi kapitány is azt tanácsolta válogatottbeli játékosának, hogy keressen magának olyan klubot, ahol stabil játéklehetőséghez jut.

A Juventusnak szüksége van csatárra, miután Fabio Quagliarella és Mirko Vučinić elhagyta a csapatot, és bár a nyáron számos világszintű csatár leigazolásáról írtak a lapok, ideértve a jelenleg csillagászati kölcsönszerződéssel Madridba tartó Falcaót, úgy tűnik, Chicharito a legjobb elérhető opció a bianconero csapat számára.

A Sportmediaset értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott a játékossal, miután hivatalos ajánlatot továbbított a manchesteri ördögöknek a mexikói csatár átigazolása ügyében. Az olasz klub jelenleg a Manchester United válaszára vár.

A hírek szerint csütörtökön, vagyis tegnap a Juventus megbízottja találkozott Milánóban Chicharito játékosügynökével, ahol megegyeztek személyes ügyekben. A Juventus kölcsönszerződést kínál, amelynek része opciós jog az átigazolás állandóvá tételére.

Következésképpen Chicharito nagyon közel áll a klubváltáshoz, és akár ma is bejelenthetik a tárgyalások sikeres befejeztét. A United végleges átigazolásban gondolkodott, azonban egyetlen klub se kívánta véglegesen leigazolni a csatárt, így a manchesterieknek jelenleg nincs jobb lehetőségük, mint elfogadni a Juventus ajánlatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr276647463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyerkös 2014.08.29. 14:12:22

Ha Vidalnak nincs köze az ügyhöz, részemről jöhet, pláne azok után, hogy a Cobra kizárta, hogy nagy név jön, sztem Hernández kifejezetten jó igazolás lenne, főleg, ha nem adnánk érte sokat, kifejezetten örülnék neki :)

danimester1 2014.08.29. 14:29:08

Ha ez az üzlet így megvalósulna Marotta megérdemli a dícséretet és javítana a mercaton.Számunkra nagyon előnyös lenne,persze kérdés milyen árat tartalmazna az opció.Elviekben megállapodtunk vele,így a fizetés sem lehet kizáró ok valamint a folyamatos játék lehetőséget is megkapná.Ellenben már idén sok játékos köztük nagyobb név is állt közel hozzánk...

Apuleius 2014.08.29. 14:31:37

Kiváló igazolás lenne, ide vele!

devil-z 2014.08.29. 14:34:15

Kamu. Kizárt. Ezek a híresztelések csak felerősítik bennünk a reményt aztán jön a nagy koppanás meg magyarázkodás, jó lesz nekünk Borriello.

penge09 2014.08.29. 14:37:59

Azért Hernandez nem nélkülözhetetlen Manchesterben,de összesen van 4 csatáruk és egy 18 éves Wilson.Állítólag Welbeck is elmenne kölcsönbe,de nem hiszem hogy ennyi csatárt elengednének,főleg hogy RVP sérülékeny.

Rivendell 2014.08.29. 14:43:06

@danimester1: dicséretet? mire fel...ő 1 középszerű csatár,semmi egyéb + nem hiányposzt,ha már nagyon kéne posztra igazolni,akkor tkp vagy jobb szélső

Hernandez nem több,mint Marrotta középszer színvonala ,Shaqiri esetében lehetne azt mondani,hogy na végre valamit alkotott,de ezzel a sráccal pfff

Apuleius 2014.08.29. 14:53:58

@Rivendell: Javier Hernández rendelkezik a Premier League történetének egyik legjobb gól/játékperc mutatójával, s ha jól emlékszem csupán Thierry Henry és Agüero előzi meg.

Azt lehet mondani, hogy nem egy Falcao, de azért marhára nem egy senkiházi, középszerű nyomorultról beszélünk, mint amilyen Borriello vagy Bendtner volt (na jó, ők még a középszer szintet sem ütötték meg...).

konrad66 2014.08.29. 14:59:42

Chicaritot én jó játékosnak tartom,de szerintem Moyes nem bízott benne ,és mexikó válogatottnál se volt kezdő vb-n ,ezért itt bizonyíthat.United se jár rosszul ott van nekik Wilson,aki nagyon érzi kaput ,jó fejel és nagyon tehetséges.

devil-z 2014.08.29. 15:06:26

@Rivendell: középszer :DD két kezünket összetehetnénk ha a transzfergurunk ilyen "középszerekkel" töltené fel a keretet

Rivendell 2014.08.29. 15:38:25

@devil-z: én semmi extrát nem látok a játékában...1 butított Trez semmi egyéb,mert önerőből elég nehezen boldogul ő is,márpedig nekünk nem ilyen csatár kéne szélek és tkp nélkül

Goku06 2014.08.29. 15:50:46

@Rivendell: 2 nap alatt nincs nala jobb marotta szamara elerheto jatekos.

Goku06 2014.08.29. 16:10:12

@Apuleius: hat azert az beszedes info chicharitorol hogy nincs csapat aki penzt adna erte es ezert engedik akar kolcsonbe is..
Meg hogy valogatottban sem tudott kezdo lenni. Nem olyan fiatal mar..

De nekunk erosites lenne. Kolcsonbe jo uzlet lenne.

penge09 2014.08.29. 16:15:24

@Goku06: 26 éves... legalább 6 jó éve van még...

Apuleius 2014.08.29. 16:23:59

@Goku06: Jelen pillanatban a Valencia is vinné a Juventus mellett, amúgy meg eddig a MU nem akarta eladni, így nem nagyon volt miről beszélni. A manchesteri szurkolók körében ráadásul rendkívül népszerű, ha jól tudom.

Az, hogy a válogatottban nem volt rendszeres kezdő, alighanem annak a következménye, hogy a klubcsapatában mellőzték. Amúgy Mexikó összes meccsén pályára lépett Brazíliában és a horvátok ellen gólt is szerzett. Most nyáron lett 26, azért a kora miatt kicsit túlzás aggódni... Nyilván nem ő lesz az új Trezeguet (ezt senki sem állította), de egy minőségi támadó, aki nagy hasznára lenne a Juventusnak, s elég sok fontos gólt lőne.

Rivendell 2014.08.29. 16:35:32

@Apuleius: azért ne vegyük fixre,hogy elég sok fontos gólt lőne... Ibra esetében elhinném első olvasásra is,de azért vele kapcsolatban:)

devil-z 2014.08.29. 16:37:33

@Rivendell: Llorentével kapcsolatban is mintha efféle aggályok merültek volna fel, aztán tessék.

Egy ilyen gólérzékeny csatár aki nem hibázik a döntő pillanatban hihetetlenül nagy erősítés lenne. Szeretjük Tévezt meg minden de valljuk be szart sem ér(t) a BL-ben.

De egy pocsékul kezdő MU miért adná oda a liga legjobb csereemberét? nonszensz igazolás.

Apuleius 2014.08.29. 16:38:38

@Rivendell: Márpedig ha az eddigi statisztikáiból és mutatóiból indulunk ki, akkor fixre vehetjük. Milyen más, ennél megbízhatóbb kiindulási alapunk lehet a teljesítményét illetően?

szabo2323 2014.08.29. 16:40:02

Szerintem itt se lenne kezdő már nem azért :D Kitt vennétek le a kezdőből a csatárok közül?

Apuleius 2014.08.29. 16:40:40

@szabo2323: Ki mondta, hogy kezdő lenne?

Trieszt120506 2014.08.29. 16:41:27

Amúgy Llorente, Morata, és a mexikói kb ugyanaz a szerepkör, nem? Miért, miért, miért nem szélsőt akarunk igazolni?

pedronegro (törölt) 2014.08.29. 16:43:40

Elférne a padon, de szerintem nekünk inkább egy Tevez helyettes kellene mert az nincs. Hernandez Lóri-t tudná helyettesíteni de szerintem arra ott van Morata, és ugye akkor maradt Gio aki papíron Tevez helyett játszhatna de gyakorlatban ő képtelen bárkit is helyettesíteni megfelelően. Coman-nal egyelőre én nem kalkulálok.
Jellemző hogy megint az utolsó percben kukázunk valakit mert lehet hogy Hernandez jobb mint Bendtner de egyébként ő is csak a keretet mélyítené, előrébb nem leszünk vele, de nem fogok sírni ha jön.

danimester1 2014.08.29. 17:25:42

@Rivendell: A dícséretet azért érdemelné meg,mert a hírek szerint Denis felé kacsintgat,hiába nem szimpatikus neked a srác azért jóval magasabb színvonalat képvisel.Gondolom azzal tisztában vagy,hogy a "pénzügyi helyzetünk" nem teszi lehetővé még Saquiri leigazolását sem,pedig igaz,hogy az ára relatíve nem túl sok még úgysem,hogy 6+25.Azt már ne is mondjam,hogy Candreva mikor szóba került velünk 30-ról indult a licit.Másodlagos az a kérdés,hogy kezdőbe vagy sem azt csak a mutatott teljesítmény alapján lehetne megítélni.

Rivendell 2014.08.29. 17:49:58

@danimester1: nekem ugyan nem kell 1ik középszer se,csak azért ne hozzon senkit,hogy növekedjen a csatárok létszáma és a kidobott fizu....

részemről zárják le a mercatot

Rivendell 2014.08.29. 17:51:20

akkor pl mi a francnak ide Gio?.....Tevez-Lori-Gio már 3 és lassan Morata is felépül..minek ide 5 csatár? mi leszünk a Real csóri megfelelője?....játékos halmozásban már lassan Top1 leszünk..

n.david97 2014.08.29. 17:52:16

@danimester1: Tanuljuk már meg leírni "Saquiri" nevét.Hivatalosan:Xherdan Shaqiri

Rivendell 2014.08.29. 18:00:44

igazából nekem eleve a csatár posztra igazolással van nagyon nagy bajom.1 eleve telített posztra meg olyat kell hozni,aki fix kezdő is lehetne ergo minőséget

hellan (törölt) 2014.08.29. 19:25:55

Mondjuk perpill Coman is tamadokent van feltuntetve mindenhol.

Goku06 2014.08.29. 19:32:46

@n.david97: Majd akkor megtanuljuk ha ideigazol :D Egy Bayern játékos nevét nem kötelező helyesen írnunk :D
(amúgy először én is rosszul írtam, valaki kijavított, azóta jól írom :D )

Gannicuss 2014.08.29. 19:49:37

Valóban nagyon jó mutatói vannak, nekem egy gondom van vele az életben nem láttam jól játszani és a mezőny játékhoz nem tesz hozzá. Sok MU meccset nézek legtöbb haverom nekik szurkol. Van egy köztük aki egy zseninek hihetetlen tehetségnek tartja, no legyen neki igaza. Igazoljon hozzánk és hajrá! Én még 1% esélyt látok Falcaora akkor is ha hülyének néztek miatta :))

hellan (törölt) 2014.08.29. 19:59:40

Hernandezert 2M kolcsont ajanlottunk, evi 5M fizu.

Domonkos Zoltán 2014.08.29. 20:25:53

Sziasztok mély tisztelet minden juve tagnak!
Nem sokszor írok, de mindig olvaslak titeket!
Én nem tudom mivan ma, de mindig is azt hittem, hogy Marotta egy középszer sportigazgató!
Volt egy két jó igazolása, de Tevezen kívül nagy név nem érkezett!
Ebben a Falcao ügyben eddig nem hittem, de az előbb beszéltem egy jó barátommal Olaszországba él!
Hatalmas juve szurkoló!
Azt állítja, hogy szinte 99%, hogy falcao juventus játékosa!
Megegyesztünk a Monacoval!
Szinte tényként kezelik!
Di Marzio szerint a Monaco kölcsönadja falcaot a juventusnak 12 millió euróért!
Ezt az előbb olvastam!
Sempre juve ha ez igy van Marotta hatalmasat alakított!

6utbolcse 2014.08.29. 20:37:20

@Domonkos Zoltán: Falcao esetében én a real margitról tudok,h oda megy,de legyen neked igazad!

Gannicuss 2014.08.29. 20:39:06

@Domonkos Zoltán: ÉS ezt valami oldal le is közölte? Vagy csak ilyen szóbeszéd? Azt több helyen olvasom, hogy a Monaco szeretné ha menne valahova. KxVA nagy fogás lenne :)

Domonkos Zoltán 2014.08.29. 20:54:55

L'OFFERTA — Da settimane la Juventus ha preparato il suo piano finanziario che prevede un prestito oneroso e uno stipendio al top, per i suoi parametri, al giocatore. Il budget è di circa 20 milioni di euro, così ripartiti: 12 milioni lordi per l’ingaggio, i restanti 8 al club di Dmitrij Rybolovlev per la cessione temporanea. Il gap con l’attuale salario può essere colmato con un incentivo all’esodo della sua attuale società che non è tenuta a pagare tasse nel Principato. Il Monaco è informato da 10 giorni di questa opportunità. Lo stesso Falcao ha dato un ok di massima. Lui sinora è rimasto tranquillo, senza rilasciare dichiarazioni fuori posto. In segreto, però, ha fatto presente ai suoi dirigenti che non intende rimanere in Costa Azzurra nonostante il ricchissimo ingaggio sino al 2018. Con questi presupposti la Juve si è presentata al summit di ieri a Montecarlo con ragionevoli possibilità di successo. Certo, vanno definiti i dettagli dell’operazione. Va messo nel conto che i monegaschi chiedano più di 8 milioni per il prestito. Soprattutto bisogna capire se il magnate russo s’è convinto al grande passo. È questa l’incertezza maggiore sulla riuscita dell’assalto bianconero.
Ez kb annyit jelent, hogy nagyon közel vagyunk hozzá!
28 percel ezelőtti hír!

Domonkos Zoltán 2014.08.29. 20:58:40

Juve, Falcao: le condizioni del Monaco. Hernandez: ecco i dettagli dell'offerta | Calciomercato.com : m.calciomercato.com/news/juve-tra-sogno-falcao-e-realta-chicharito-750682
Ezt meg nézzétek meg!

Fodorszki 2014.08.29. 20:58:43

@Domonkos Zoltán: Én meg most olvastam, hogy a Real már meg is egyezett a Monacoval. 20 millió fontot adnak érte.

hellan (törölt) 2014.08.29. 20:59:39

Teny h Monacoban targyaltunk Falcao ugynokevel, amelyrol kep is van, de 12Met kolcsonvetelert nem fogunk fizetni es emellett allni kellene az o 12Mes fizujat amely adozas miatt 24M lenne.
Felejtos tema.

Domonkos Zoltán 2014.08.29. 21:00:59

@hellan: valószínű igazad van!
A fizetése az akadály!
De hátha sikerül!

Goku06 2014.08.29. 21:03:55

@Domonkos Zoltán: Ha sikerülne sem járnánk jól.
Végleg SOHA sem lenne a mi játékosunk Falcao.
1 évért meg nem szabad elkölteni 30 milliót, amiből már komoly játékost is lehet venni VÉGLEG!

Rivendell 2014.08.29. 21:07:13

@Goku06: én nem is örülnék neki...ő akkor lenne jó,ha a régi nagy Juve lennék újból,mert akkor nem sokat számítana 30M...de ez nincs így,akkor már Shaqiri árát csengessük ki

Rivendell 2014.08.29. 21:09:13

kegyetlenül jó csatár,talán csak ő és Suarez van Ibra szintjén,de nem akarok Real-Barca-MU/idén/ szurker lenni,akik kb bárkit kg-ra meg akarnak vetetni

okosba kell költekezni,nem csak középszerekre feleslegesen ,vagy feleslegesen óriási összegeket olyanért,akin csak bukhatunk hosszútávon,nem is kicsit

2014.08.29. 21:33:39

állítólag 10et adnánk Falcao kölcsönért. Nem értem akkor viszont hogy miért nem inkább Shaqiriért adunk 6ot és őt még meg is vehetnénk szezon végén.

Rivendell 2014.08.29. 21:49:24

@Bigvee: 10 + mekkora fizut kér? 12 az alap fizuja,legyen mondjuk rendes..8-ért eljönne..18M az Shaqiri árának legalább 60%

nagyon jó meg minden,de nem gyerekjáték sérülésből jön vissza és akkor még másik 40 kéne a megvételéhez alsó hangon,bár 60-ért vették és fél szezont kihagyott sérülés miatt + 1 évet öregedett,ami az ő korában már csak számít azért,pláne hogy vagy fél év legalább a régi formájának visszanyerése...

nálam ő most nagyon max 45M-t ér...akkor meg minek ennyit kiadni 1 évre érte

ManOfSteel 2014.08.29. 22:00:14

Kövezzetek meg, de szerintem nekünk nem rá van szükségünk....tudom Falcao meg minden de akkor is, inkább Shaqiri kellene, hogy most az elsődleges célpont legyen. Mert ha Falcao jönne akkor a Llorente- Morata duó majd biztos mosolyogni fog a padon....őrültség lenne ekkora luxust megengedni magunknak.

juventino92 2014.08.29. 22:17:01

@ManOfSteel: én már csak azért se szeretném Falcaot itt látni mert azzal Allegri szétcseszné a csapatmorált , a Milanba is arra épitett hogy adjuk Ibranak majd lesz vmi na itt ugyanigy Falcaoval... és majd ha Falcao vissza megy kölcsönből mert hogy véglegesen nem vesszük meg az tuti akkor csapatjátékunk egyenlő lesz a nullával és jön az ötlettelen foci :D

Type-R 2014.08.29. 22:46:23

Én inkább Hernandez+Shaqiri duót választanám Falcao helyett. De egyébként is kacsa a 10 milliós kölcsönszerződés. Ha nem voltunk képesek 25öt kicsengetni a Barcának, akkor pont egy kölcsön miatt fogunk kiadni 10-et? Kétlem.

Tony. 2014.08.29. 22:52:14

Látom még mindig sokan vannak, akik azt hiszik van akár 5 milliónk is valamire. :D

penge09 2014.08.29. 22:53:54

@Tony.: Általában nem osztom a pesszimizmust az átigazolásokkal kapcsolatban,de ez most tuti így van.

realsequator 2014.08.30. 00:22:24

Most olvastam, hogy a Falcao üzlet bukott. Ha jól olvastam 8 milliót akartunk adni a kölcsönvételért és 6 milliós fizetést ajánlottunk. A Monaco nem fogadta el. Helyette a Csicsárító gyerek van a képben. Érte a legújabb ajánlatunk 2 millió euro.

penge09 2014.08.30. 00:35:58

@realsequator: Persze.Csak a forrásra voltam kiváncsi,annyi mindenki írt már róla, néha elhittem másodpercekig hogy lehet belőle valami,de aztán jött a csúnya felismerés.

realsequator 2014.08.30. 00:37:29

Honnan indulhatott a tárgyalás ha a vége 8 + 6 lett? :))))

penge09 2014.08.30. 00:56:00

@realsequator: Nem tudom ,de "szegény" Monaconak még 6 millát állni kéne a fizetéséből is "hacsak" nem éri be ennyivel.Én arra lettem volna kíváncsi mennyi az opció,valami 25 millát tippelnék.Érdekes ki fogja elvinni ha mégis megy, illetve az is hogy mi kit hozunk.

babo0410 2014.08.30. 00:56:14

Én is jobban örültem volna Shaqirinek. Szerintem mi a 25 milliós opciót drágáltuk. Most 6-ot tudnánk fizetni, ha igaz az, hogy Falcaoért 8-at kínáltunk. De szerintem soknak találtuk mellé a 25 milliót, mert akkor már 31 millióba kerülne, annyit meg nem ér. Max úgy érné meg, ha 5 + 20-ért elengednék Shaqirit. Chicarito nem rossz játékos, de én se értem miért középcsatárt keresünk? Valószínűleg Allegri talált ki vmi olyan taktikát. Pl. 4-3-2-1, vagy 4-3-1-2.

FCB551 2014.08.30. 01:00:18

Spanyol lapok meg azt állítják hogy Falcao jön a Realba .

realsequator 2014.08.30. 01:12:37

@FCB551: Ez lesz belőle valszeg...

devil-z 2014.08.30. 01:16:53

@Tony.: és mikor máskor legyen a téma egy kib*szott FALCAO ha nem ilyenkor.. :D

Goku06 2014.08.30. 07:48:41

Kiszamoltam, Falcao vegleges ara nekunk 5eves mercato keretunk.... Inkabb ne koltsuk ra.

Rivendell 2014.08.30. 08:32:40

@babo0410: azért falcao nem 1 olasz senki,hogy ne érjen meg 31M-t......az évszázad vicce lenne ha annyit nem érne meg nekünk,de tudod mit..tessék csak elfelejteni a 25M-s opciót..max a 20M-s előre benyögött kikölcsönzési ár mellett lenne az érvényben,de a 10M körülinél kapnál még 1 csini 40M opciót

komolyan nem értelek téged..31M neked sok lenne érte,ha igaz lenne,szerintem neked nem véletlenül baba a mostani mercato is,neked tökéletes igazolások a 10-15M középszer alja egyének,véletlenül tuti hogy Juve szurker vagy?

nem akartalak megbántani,de olyan játékosokat és általad kitalált árakat hurrogsz le néha,akik kb világklasszisok,vagy világ klasszis jelöltek...ja és a jelölt alatt felejtsük el Morata nevét,mert a büdös életbe nem lesz világklasszis

hellan (törölt) 2014.08.30. 09:02:33

Di Marzio szerint Hernandez 2Mert jonne kolcsonbe es 17Mes opcionk lenne ra, emellett 5m lenne a fizetese.

Gannicuss 2014.08.30. 09:09:35

@hellan: 5 millás fizu??? Na az lenne még vicc. Vidal 4 et keres, Tevez 5,5 et. Baromi nagy túlzás lenne csere csatárnak 5 millás fizu.

penge09 2014.08.30. 09:58:29

@hellan: @Gannicuss: Hát remélem óriási kamu,mert ez így bizony rossz üzlet.

Rivendell 2014.08.30. 10:14:28

akkor ne is jöjjön a srác...akkora fizut..Shaqirinek fix nem kéne 3-4-nél többet fizetni és ha belevesszük az opció összegét is,hát marhára nem vele járnánk a legjobban

Rivendell 2014.08.30. 10:16:02

Orosz sajtóértesülések szerint a Bayern München és a Szpartak megállapodott egymással Xherdan Shaqiri átigazolási összegében (20 millió euróról számolnak be), így a 22 éves svájci labdarúgó napokon belül aláírhat a moszkvai együtteshez.

ha ez igaz lesz,akkor mi vagyunk a világ foci Lúzerei....Morata 20-ért opcióval:DDD

Apuleius 2014.08.30. 10:17:39

@Rivendell: Az orosz sajtó szerint nem tartózkodnak orosz katonák Ukrajnában...

Rivendell 2014.08.30. 10:22:05

@Apuleius: de ez nem a politika része,sporthírt kicsit másként kell kezelni

penge09 2014.08.30. 10:25:00

@Rivendell: Ha képes eligazolni oroszba az ő baja,akkor inkább padozzon Münchenben.

Apuleius 2014.08.30. 10:26:10

@Rivendell: Tudom, tudom, csak ezt nem lehetett kihagyni :-) Igencsak meglepődnék, ha Shaqiri Moszkvába igazolna, persze pénz beszél...

Rivendell 2014.08.30. 10:44:27

@penge09: én fordítva következtetnék,nem a srácot szidnám,csupán a mi vezetőségünk,hogy hiányposztra képtelenek olcsón jót igazolni

mind1 majd kiderül mennyi lesz,ha megy oroszba

penge09 2014.08.30. 11:04:53

@Rivendell: Ebből hogy jön az hogy a mi vezetőségünket kell szidni?Az oroszok tudnak fizetni nekik pénzt mi meg csak kölcsönbe tudnánk elhozni.Nyílván a Bayern annak örül ha most kézhez kapja a pénzt,de én mélységesen csalódnék a svájciba ha eligazolna egy olyan orosz csapathoz ami még csak nem is BL induló.

keshudioo 2014.08.30. 11:36:00

@Rivendell: @Apuleius: Bocsánat, de nagyon röhögök. :-D

MDaniel98 2014.09.04. 18:22:26

Kár, hogy nem hozzánk jött, de meglehet érteni, a Real sajnos most jobb klub nálunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása