A Paris Saint-Germain fiatal tehetségének édesanyja, aki egyben a játékos ügynöke is, megerősítette, hogy Adrien Rabiot nem szándékozik meghosszabbítani hamarosan eljáró szerződését a párizsi klubbal
A francia U21-es középpályást, aki megfordult a Manchester Citynél is, a Juventus mellett, további két olasz klub, az Inter és az AS Roma is elszántan üldözi, azonban akadnak kérői Angliából is, hiszen az Arsenal és a Chelsea is szívesen szerződtetné a jövőre szabadon igazolhatóvá váló fiatalt.
A Paris Saint-Germain címvédését hozó, nemrég lezárult bajnoki szezon során Rabiot 25 mérkőzésen léphetett pályára Laurent Blanc csapatában, köztük 12 alkalommal kezdőként, azonban Yohan Cabaye januári érkezését követően, háttérbe szorult, s a kellemetlen tapasztalat határozott álláspontra helyezte a fiatal játékost a klub által kínált új szerződés ügyében.
"Cáfolnom kell bármiféle megállapodást a Romával, vagy bármelyik másik klubbal. A fiamnak élő szerződése van a Paris Saint-Germainnel, amelyet azonban nem kíván meghosszabbítani." - nyilatkozta a játékos édesanyja, Veronique Rabiot.
"Amennyiben a klub el akarja adni most nyáron, úgy sort fogunk keríteni arra, hogy meghallgassuk a beérkező ajánlatokat. Máskülönben tiszteletben tartjuk a szabályokat, s nem fogunk tárgyalni más klubokkal."
"Juventus? Ha ajánlatot tesznek a PSG-nek, s az elfogadásra talál, ez olyan lehetőség volna, amely érdekelné a fiamat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MDaniel98 2014.07.07. 14:11:01
2014.07.07. 14:44:10
Rivendell 2014.07.07. 14:47:15
tjunior 2014.07.07. 14:54:42
Rivendell 2014.07.07. 14:56:50
ui:ma mindenbe belekötünk:D
Apuleius 2014.07.07. 15:00:13
rockitbaby 2014.07.07. 16:48:47
babo0410 2014.07.07. 17:03:40
Goku06 2014.07.07. 17:10:26
20 évesen nem örökre választ csapatot magának. A roma legalább olyanvvonzó lehet a számára.
Viszont Chelsea szerintem kizarhato, pont azért jön el a psgbol mert nem kap lehetőséget. Chelseaben se kapna. Juve vagy Róma, vagy meggyozik a maradasrol.
tjunior 2014.07.07. 17:20:44
Apuleius 2014.07.07. 17:30:10
A háttérben biztosan történnek ajánlatok, de erről meg nyilván úgysem tud senki semmit.
Amúgy abban egyetértek, hogy elég nevetségesek ezek a naponta változó, egyik napról a másikra homlokegyenest teljesen mást állító, önmaguknak is néha ellentmondó sajtóértesülések :-)