Chiellini: „Suárez mocskos játékos”

Chiellini Giorgio_megharapott vallal.jpgGiorgio Chiellini erős szavakkal jellemezte Marco Rodríguez mexikói bíró tevékenységét az Olaszország - Uruguay mérkőzésen, valamint Luis Suárezt a D csoport tegnapi összecsapása után, aminek a következtében Olaszország kiesett a csoportból.

A Juventus védője „mocskos játékosnak” nevezte az uruguayi csatárt, miután az megharapta az olasz védő bal vállát.

„A mai meccsen a bírói döntések szégyenteljesek voltak. Ezek az események hatással vannak a futballra, és a FIFA megengedi ezeket. Meglátjuk, hogy használni fogják-e a televíziós felvételeket bizonyítékként." - nyilatkozta közvetlenül a meccset követően a ballábas védő.

„Claudio kiállítása nevetséges volt, de a tény, hogy Suárez a pályán maradt, még inkább az volt. Nyilvánvaló, hogy mit követett el a csatár. A bírónak fel kellett volna mutatnia neki a piros lapot." - mondta Giorgio a RAI munkatársainak.

A Juventus játékosa még ennél is élesebben fogalmazott a Sky csatorna számára: „Suárez mocskos játékos. Meglátjuk, elég bátrak-e a videofelvételeket felhasználni ellene.”

Giorgio Chiellini még hozzátette, hogy a mexikói játékvezető, Marco Rodríguez látta a harapásnyomot a vállán, de nem tett semmit, valamint azt is hozzáfűzte a Juventus játékosa, hogy véleménye szerint Olaszország megérdemelte volna a továbbjutást.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr936413613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2014.06.25. 10:18:26

Na ő sem lesz Juve játékos. :D

Goku06 2014.06.25. 10:22:39

@Lord Viktor: hát igen, ezek után már nem is kell nekünk. Pedig ha igazán akartuk volna....

2014.06.25. 10:25:02

Marchisio kiállítása szerintem jogos volt,de ezt a harapásos esetet én se értem...buta volt a bíró nagyon!
Abban viszont nem értek egyet Giorgioval,hogy megérdemelték volna a továbbjutást,mert abszolút nem...

Lord Viktor 2014.06.25. 10:29:08

@fire06: Szerintem nem volt jogos, nem véltem szándékos letalpalásnak, sárga lapos eset volt szerintem. De tény, nem érdemeltek továbbjutást.

rockitbaby 2014.06.25. 11:42:46

@Lord Viktor: Igazából annyit meg lehet érteni, hogy abból az esetből lett kvázi a szöglet, amiből a gólt kapták. Ha a bíró látja, akkor piros és kifelé szabadrugás, és akkor talán továbbmentek volna, de meddig is jutottak volna ilyen teljesítménnyel. Jól jellemzi mekkora blama vagy kudarc volt ez, hogy mind a szövetség elnöke, mind Prandelli lemondott kb azonnal.

konrad66 2014.06.25. 11:43:31

@Lord Viktor: Döntetlennek kellett volna lennie
Suarez meg tanulja meg kit lehet megharapni kit nem lehet

babo0410 2014.06.25. 11:44:24

@fire06: Ha Balo csak sárgát kapott, ha Suárez semmit, akkor ezekhez képes Marci nem szándékos talpalása semmi nem volt.

Devilke Balla 2014.06.25. 12:06:57

@konrad66: Remélem fog még játszani Chiellini ellen az a fa.z,aztán majd jól kicsontozzo ot :)

Táno 2014.06.25. 13:05:39

@babo0410: Marci talpalásával az a gond, hogy miután lábat ért még erőből tovább rúgta - ha csak simán letalpalja, de visszahúzza a lábát, akkor sárga, de így jogosa piros!
Suarez meg egy patkány!

Devilke Balla 2014.06.25. 13:23:56

@Táno: Marci kiállitásával meg az a gond,hogy ezzel donto helyzetben gyengitette az egyik csapatot. Ilyenért egy 38 fordulós bajnokságban pirosat adnak,egy bl- oda visszavágos meccs 2ik mérkozésén,ahol a továbbjutás a tét,s egyformán állnak a csapatok,nem szokás egybol pirosat adni,s ezzel elonyhoz juttatva az egyik félt. Ráadásul még csak nem is a mi 16osunk elott tortént,szal nem az volt a cél,hogy az ellenfelet gollovésben akadályozza meg szándékosan. Ha már lett volna elotte sárgája,vagy 2-3 durvább belépoje nem szólnék semmit. Igy viszont az volt az elso gondolatom ahogy marci ment be az oltozobe,hogy kijon aztán még mellbe rugja a bírot,ha már piros,legyen indokolt.

Rocky80 2014.06.25. 13:36:26

Ha a mi játékosunk Chiello, ha nem, szerintem pont neki nem kéne kiselőadást tartani a tiszta játékról... Vagy ha ő csinálja az más? Függetlenül attól, hogy tényleg igaza van ebben az esetben.

Rocky80 2014.06.25. 13:41:57

Akasztják a hóhért, mindjárt fáj... Ha utólagosan eltiltanának videó alapján, már végetért volna a karrierje.

DINOBIZZO 2014.06.25. 15:16:34

ezt chiellini mondja:D :D mekkora:D megtalálták egymást:D

Devilke Balla 2014.06.25. 15:22:33

@Rocky80: Az hogy fejelésnél odakonyokolnek a másiknak,minden meccsen megesik,van amikor szándékos van amikor nem,ilyen alapon sokan el lennének utolag tiltva. Viszont olyan hogy odamész a játékoshoz direkt,és beleharapsz.... Juvesként gondolom Te sem rajongtál Materazziért,mert amellett hogy interes,eléggé idegesito volt,kb.mint Chiellini,2006-ban mégis aranyat ért,az ahogy kiprovokálta a pirosat Zidannak. Valoszinu Suarez is ilyesmit szeretett volna,elvégre 20percnyi emberelony után sem tudtak mit kitalálni az olasz védelemmel szemben,kellett a gól,az ido egyre csak fogyott,gondolta beleharap,aztán majd szimulál egyet,s kap érte egy 11-est. Megjegyzem,van ugye ott egy vonalbíró vagy mi a tokomnek nevezik ot,akinek az a dolga hogy figyelje hogy teljes terjedelmével át e halad a labda a golvonalon vagy sem.. há az mitol nem figyelhetné hogy mi van a 16-oson belul? nonszensz

neuropa 2014.06.25. 15:42:21

Bagoly mondja verébnek.. Ráadásul szerintem Chiello mocskosabb, az egyre gyarapodó, felesleges és ostoba könyökléseivel, valamint a gyenge játékával. Suárez eközben a legjobb korban lévő világklasszis, bár tegnap neki sem ment jól. Szóval ebben a kérdésben nem tudok igazat adni a mi Giorgiónknak.

Apuleius 2014.06.25. 15:49:11

@neuropa: "Suárez eközben a legjobb korban lévő világklasszis"

Bocs, de ennek mi köze a harapáshoz? Ez mennyire lényeges az ügy szempontjából? Teljesen érdektelen, hogy valaki milyen minőséget képvisel játékosként, ha közben teljesen szalonképtelen, s harapdálja az ellent, mint valami veszett kutya. Igen, a könyöklést is büntetni kell (büntetik is), s Chiellini valóban nincs a csúcson, de amit Suárez művel az teljességgel elfogadhatatlan egy focipályán, s a FIFA-nak kutya kötelessége, hogy súlyosan megbüntesse érte.

Rocky80 2014.06.25. 16:01:04

@Apuleius:

A büntetést adom, csak azt nem, hogy Chiello fennen hangoztatja a játék tisztaságát, mikor a legnagyobb gyökér a csapatban, és azt mindenki tudja. Kicsit visszás a helyzet, mert ő szenvedte el az esetet, csak az igazságérzetem sérti valahogy a dolog. Ha bárki más reklamál az olaszoktól, egy szót sem szólok.

Egyébként meg hogy könyöklés vagy harapdálás - lehet hogy az utóbbit választanám... :D Számomra a könyöklés is elfogadhatatlan nem csak a harapás, egyébként meg nehogy már az döntse el az ügy súlyosságát, hogy mi mindennapos és mi nem.

Abban viszont egyetértünk, hogy tűnjön el az ilyesmi a pályákról.

Apuleius 2014.06.25. 16:06:22

@Rocky80: Abszolúte egyetértek, Chiellini valóban elég tahó játékos, s nyilván a harapásnak is volt előzménye (ami ettől még nyilván nem teszi elfogadhatóvá). Senki sem vitatta, vitatja, hogy a könyöklés is elfogadhatatlan, de a harapdálás azért elég extrém dolog, ebben alighanem egyetértünk. Egyébként nem az dönti el a dolog súlyosságát, hogy mindennapos-e a dolog, viszont ilyet én egészen biztosan nem is írtam sehol.

Rocky80 2014.06.25. 16:18:08

@Apuleius:

mindennapos dologra:

Amit Suarez művel az teljességgel elfogadhatatlan számodra: erre írtam azt, hogy a könyöklés meg mindennapos, pedig az is elfogadhatatlan a pályán, tehát nehogy már csak azt büntessék, amit még nem láttunk eddig. De ezt nem te mondtad, hanem én. Kicsit úgy jött le a mondanivalód nekem, hogy a könyöklést is büntetik, de az kisebb vétség (mert már láttuk - úgymond mindennapos) mint amit Suarez csinál. Pedig ugyanolyan súlyos mindkettő, csak ez "szokatlan".

Az meg, hogy extrém-e: kinek mi az... :D Ha választanom kellene hogy könyökkel orrba vágjanak vagy belém harapjanak, az utóbbit mondanám. De ez már tényleg off. :-)

Apuleius 2014.06.25. 16:28:27

@Rocky80: Ok, ok, így már értem :-) Igazad van, a szándékos könyöklés szintén elfogadhatatlan, s bizonyos értelemben nincs különbség a két dolog között. Ennek ellenére ez a vámpírkodás mégiscsak sokkoló, pont a szokatlansága miatt, s ennek a szokatlanságnak azért van egyfajta ereje (nem játékvezetői szempontból, hanem a néző szemével), s szerintem gyökerestől ki kell irtani a labdarúgásból, ezért Suárezt nagyon csúnyán meg kell büntetni. Én egyébként a könyöklést is igen súlyosan szankcionálnám, minden más, hasonló jellegű, egyértelműen szándékos megmozduláshoz hasonlóan.

Hát nem is tudom, ez nagyban függ a könyöklés erejétől és a támadó állat fogazatától, nehéz döntés :-)

Rocky80 2014.06.25. 16:36:50

@Apuleius:

Márpedig fogazat az van Suareznél... :D

Egyébként ha lekönyökölte volna Chiello-t, fel sem háborodik a sértett, mivel "Én is ezt csinálom mindenkivel..." gondolta volna, de erre felfigyelt, mert ilyen még nem történt vele. :D

Pont most van egy szavazás az nso-n, hogy eltiltsák-e Suarezt vagy ne.

Rocky80 2014.06.25. 16:38:50

@Apuleius:

Már pedig fogazat az van... :D

neuropa 2014.06.25. 18:59:11

@Apuleius: Nem kell bekapni, egy szóval sem mondtam, hogy ne kellene megbüntetni mindkettőt. Viszont ha választhatnék két tulok közül, hogy kinek van kevesebb indoka kinyitni a száját és ócsárolni a másikat, akkor az minden bizonnyal az lenne, aki a pályán sem alkot maradandót hónapok óta, nem csak sportemberileg. Hozzáteszem, a másikra mutogatás soha semmilyen világklasszistól nem lesz fair. De a mélyponton lévő Chiellininek duplán lehetne annyi önkritikája, hogy befogja a spagettizabálóját. Mint akinek "vénségére" elmegy az esze. Suáreztől "legalább" már megszokhattuk, hogy egy felperzselt falujú indián kisfiú lakik a testében, aki időnként felszínre jön, így nem okoz különösebb meglepetést amikor hülyeséget csinál. Ezzel szemben Chiello viselkedése egyre inkább csalódást keltő. Csak ennyit akartam.

devil-z 2014.06.25. 19:20:20

Teljesen mindegy, hogy ki volt a szenvedő fél, nem először harap ez a kretén barom, igenis minden eszközt be kell vetni, hogy valami értékelhető büntetést kapjon.

Chiellininek is van elég sunyi, durva megmozdulása de részemről az inkább a foci része mint beleharapni valakibe. Utóbbira nincs mentség.

Apuleius 2014.06.25. 19:44:50

@neuropa: Ok, értem :-) Félreértettél, természetesen nem akartalak lenyelni, csak én azt érzem, hogy egészen egyszerűen egy ilyen esetnél, amikor az egyik játékos megharapja a másikat, minden egyéb körülmény lényegtelen, az is, hogy az áldozat jó játékos-e, aranyos srác-e, egy kültelki paraszt, s hogy szereti-e a kiskutyákat. Ettől még Chiellini tényleg egy őstulok, aki nem mellesleg, valóban rohamosan romló formát mutat. Részemről ennyi a lényeg, de természetesen értem és elfogadom a Te álláspontodat is.

Rocky80 2014.06.25. 20:12:32

Szerintem meg adjuk el Chiellot. Itt van ez a Balanta, itt van Rojo, meg még lehetne sorolni. Az a jó a vb-kben, hogy számtalan fiatal tehetség felbukkan, akiket "fillérekért" el lehet hozni.

babo0410 2014.06.26. 08:24:38

@Rocky80: Nem Chiellot kell eladni. Én Barza-t adnám el, sajna egyre lassabb, egyre többet hibázik, és persze mellé Bonut azonnal padra tenném. Hihetetlen hibái tudnak lenni. Pláne tegnap este néztem vissza a szezon meccseit, és vicces volt, ahogy Di Natale hülyét tudott belőle sokszor csinálni. Én imádom Bonut, de sajna hatalmas hibái vannak. És ha egy egyre lassúbb, egyre több hibát vétő, és egy hihetetlenül könnyen zavarba hozható játékos mellé teszed Chiellinit, akkor nem tud mit kezdeni ő se, és elborul az agya. Ezért kell visszaállni 4 védőre, és vagy igazolni vkit, vagy Cácerest berakni középre. Habár én egy tehetséges olasz védőt látnék szívesen. Én Ogbonnát is megnézném 4 védős rendszerben.

venember83 2014.06.26. 08:33:25

@babo0410: Barzaglit eladani? Mennyiért mégis? Bonu padra? Vicces, mert normális szélsőket is nagyon nehezen tud szerezni a vezetőség, s akkor majd a hiányposztok mellé komplett védősort is igazolni fognak? Ezt te se gondolod komolyan.

babo0410 2014.06.26. 08:59:55

@venember83: belsővédőt Conte így is úgy is szeretne. Szerintem ő is rájött, hogy nemzetközi szinten sajna nem túl acélos a védelmünk. És oda még sokat se kéne költeni, mert nekem az is elég, ha Cáceres megy be. De Bonu sokat hibázik, és azért Barza-t adnám el, mert Bonu még jó lehet a bajnokságban, de Barza már egyre csak kifelé fog haladni. Sokat nem fogunk kapni érte, de most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a Conte első két szezonjában látott stabil védekezés visszajöjjön. Mondjuk ehhez az is hozzájárulna, ha Nem Pirlo lenne a védők előtt.

venember83 2014.06.26. 09:10:30

@babo0410: ha emlékeim nem csalnak, éppen a most Barza helyére általad beállítani kívánt Cáceresen ment el nem is egy meccs a BL-ben, középső védőnek nem tenném be semmi pénzért, nem az a higgadt típus, hogy finoman fogalmazzak. Az meg lehet, hogy neked megfelelne, de nyilván azért nem játszik középső védőt a Juventusban Cáceres, mert Conte nem látja arra alkalmasnak.

babo0410 2014.06.26. 09:23:47

@venember83: Ott szélső volt, és a végére egész jól belejött, mint középső védő. De majd kiderül mi lesz, de lényeg, hogy kell belső védő, ha Európában is akarunk valamit, mert valahogy nem az igazi a védelmünk. De lehet csak az a baj, hogy Pirlo már nem tudja úgy ellátni a védekező feladatát, mint az első két szezonban? Mert lehet ha nem tudnának az ellenfelek lendületből menni a védelemre, lehet stabilabb lenne. De lényeg, hogy valami megoldás kell, mert amikor azt látom, hogy egy 36-7 éves Di Natale csinál bohócot Bonucciból, akkor égnek áll a hajam.

MDaniel98 2014.06.26. 11:22:20

Ha Chiellininek annyiszor mutatták volna fel a piros lapot ahányszor kellett volna a szezon felét kihagyta volna az eltiltások miatt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása