Diego Maradona ismét felemelte hangját Carlos Tévez mellett, ismét csalódottan nyilatkozott, amiért Carlos Tévez kimaradt az argentin válogatottból.
Az egykori tízes számot viselő argentin válogatott és a Juventus csatára közeli barátok, és nemzetközi szinten együttműködtek a legutóbbi világbajnokságon Dél-Afrikában.
Azonban négy évvel később már Alejandro Sabella a szövetségi kapitány, Tévez pedig kimaradt a válogatott keretből, és nem vesz részt a brazíliai világversenyen.
Az egykori szövetségi kapitány pedig hibának tekinti ezt a döntést, amit még megbánhat az albiceleste csapat.
„Nincs olyan csatárunk, mint Luis Suárez.” - mondta Maradona a riportereknek ezen a héten, még Argentína első mérkőzése előtt, amelyre június tizenötödikén fog sor kerülni, az ellenfél pedig Bosznia-Hercegovina lesz.
„Volt egy Tévezünk, azonban megengedtük magunknak azt a luxust, hogy kimaradt…”
A kimaradás kapcsán megkérdezték Carlitost is, aki mindeddig azt nyilatkozta, hogy nem érdekli a válogatottból való mellőzése, azonban a világbajnokság kezdetéhez ilyen közel már határozottan más véleménynek adott hangot a csatár.
„Nyugodt és jó hangulatban voltam, amikortól megtudtam, hogy nem megyek a brazíliai világbajnokságra a válogatottal.” - kezdte nyilatkozatát Carlos Tévez.
„Nem megyek Brazíliába, szabadságon leszek, amit családommal fogok eltölteni Spanyolországban. Nem fogom egyáltalán követni a meccseket. Feladatunk továbbra is támogatni a nemzeti válogatottat, hogy sikeresek legyenek Brazíliában.
Nem tudok, milyen a csapat, nem követem a helyzetet. Fáj, hogy nem lehetek ott. Nem volt semmilyen problémám Bilardóval, Grondonával és Messivel.
Nem engedem meg, hogy problémák alakuljanak ki, ez végső soron Sabella szövetségi kapitány döntése.”
Carlos Tévez a Boca Juniors által szervezett eseményen vett részt a minap, ott beszélt a sajtó képviselőivel, és persze nem maradt ki a Boca Juniorshoz való visszatérés sem a témák közül, a csatár pedig beismerte, hogy annál a klubnál szeretné befejezni karrierjét, amelynél felnőtt pályafutását elkezdte.
„Egyértelműen az az álmom, hogy a karrieremet a Boca csapatánál fejezzem be, nem tudnék Argentínában más klubnál játszani.
Azonban további két évre szerződésem van a Juventusszal. Ez a szenvedélyem, még nem tudom, hogy pontosan mikor fogok visszatérni.
Ez számos öröm forrása, és bizony néha fájdalom is ér emiatt, mert a lányaim azt sürgetik, hogy ismét vegyem fel az argentin csapat mezét, nyomás alatt tartanak. Egyértelmű, hogy a Bocát szeretem szurkolóként a világon a legjobban.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
keshudioo 2014.06.13. 11:15:46
Az argentin válogatott azonban így is rendkívül erős a támadó harmadban, leginkább védekezésnél lesznek problémáik, ahogy a braziloknak is. Én arra számítok, Argentína lesz az idei VB "flop" csapata, bár a tegnapi produktumukat látva akár Brazília is lehetne, ha nem tolnák a bírók.