Marchisio: „Darmian kiváló játékos”

Claudio Marchisio_sajtó.jpgClaudio Marchisio legutóbbi interjújában elismerően beszélt válogatottbeli új csapattársáról, Matteo Darmianról, a Torino védőjéről, valamint gratulált Mario Balotellinek és Gigi Bufonnak.

A Torino jobb szélső védője meglepően jó teljesítményt nyújtott a válogatottban a bemutatkozó mérkőzésén, és így könnyen előfordulhat, hogy a szombat esti mérkőzésen majd a kezdők között fogja találni magát az angol válogatott elleni találkozón.

„Nagyon jó benyomást tett rám az első mérkőzésén Írország ellen.” - nyilatkozta Claudio Marchisio egy sajtótájékoztatón.

„Nagyszerű bajnoki idényt tudhat maga mögött a Torino csapatával, ahogy Alessio Cerci is, engem pedig leginkább a jelleme lepett meg. Egyetlen selejtezőn se játszott a csapatban, azonban nagyszerű formát mutatott már az első válogatottbeli mérkőzésén.

Darmian egyértelműen az egyik kiváló játékosa a csapatnak, a jövő pedig megmondja, mi lesz a sorsunk ezen a világbajnokságon.”

Mario Balotellit kedden csapattársai tapssal üdvözölték edzésen, miután bejelentette, hogy eljegyezte barátnőjét, Fanny Negueshát.

„Látták, mi történt ma reggel: megtapsoltuk Mariót és megöleltük. Hogyan telt az éjszakája? Ezt nem tudom, ez az ő dolga. Határozottan jó hír, és most az a fontos, hogy mindannyian a világbajnokságra koncentráljunk.”

A válogatott és a Juventus első számú hálóőre, Gianluigi Buffon ismét kulcsfontosságú játékosa a csapatnak az öltözőben, erősítette meg a torinói herceg.

„Az évek múlnak, azonban Gigi mindig ugyanazt az éhséget mutatja. Ő a kapitányunk a válogatottban és a Juventusban, azonban a barátom is, és olyan ember, aki mindig képes a megfelelő pillanatban a megfelelő tettekkel vagy szavakkal felrázni a csapatot.

Buffon egyértelműen referenciapontot képvisel számunkra.”

Marcello Lippi a minap bevallotta, hogy óriási hiba volt 2010-es visszatérése az olasz válogatott élére a  dél-afrikai világbajnokságra, ezt pedig Claudio Marchisio is testközelből élte meg.

„Az illető döntéseket az edző hozta meg. Sajnos számunkra nem volt túl szerencsés kiruccanás, de azok, akik részesei voltak annak a világbajnokságnak, már maguk mögött hagyták mindezt, és csupán a mostani megmérettetésre akarnak koncentrálni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr86294376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2014.06.11. 11:19:47

Mintha valami felvezetés lenne Darmian leigazolása előtt...

Rivendell 2014.06.11. 15:11:28

hát remélem is,hogy nem olyan alibi játékos,mint te magad...Marcai

2014.06.11. 17:37:40

@Rivendell: Hagyjuk már békén szerencsétlent könyörgöm! :D Sokat köszönhetünk neki, most volt egy rosszabb első féléve, de tavaszra már hasonlított az igazi önmagára!

Rivendell 2014.06.11. 19:11:53

@Bigvee: mire hasonlított? tavasszal? jó eseten tavasszal is minden 3. vagy 4. mérkőzése volt jobb:DDD

2014.06.11. 19:30:04

@Rivendell: Ősszel ha 1 jó meccs volt lehet ,hogy sokat mondatm. ;) De szezon elején komolyan irritált engem is ,hogy a 90.percben vettem észre, így a végére azért lőtt 2-3 gólt ,meg volt 1-1 már értelmes megmozdulása/meccs. Nem szeretném azért nagyon védeni mert közelébe sincs a 2 évvel ezelőtti formájához, de azért ne ekézzük minden nyilatkozata után. Arra ott van Padoin :D Inkább drukkolok neki ,hogy mutassa meg a VB-n mit tud, nőjön csak az önbizalma és jövőre remélhetőleg nagyobb hasznára lesz a csapatnak! :)

MDaniel98 2014.06.12. 19:57:58

Darmain jöhet,de akkor valakinek vagy át kell vonulnia a bal oldalra,vagy valakit el KELL adnunk onnan.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása