Manchesterben a Juventus játékosainak udvarolnak

Van_gaal.jpgA Manchester United vezetőedzője, Louis van Gaal elismerően beszélt Vidalról és elhintette, hogy szívesen leigazolná a chilei középpályást, ugyanakkor az angol iparvárosban Pogba megszerzéséről sem mondtak még le.

Az Express értesülései szerint a holland taktikus - kinek válogatottja éppen Vidal Chiléjével fog megmérkőzni a világbajnokság június 23-i játéknapján - kifejezte azon vágyát, mely szerint szívesen együtt dolgozott volna Vidallal

"Chilének számos rendkívül veszélyes játékosa van." - kezdte Van Gaal.

"Mindig is szerződtetni akartam Vidalt, amikor még a Bayer Leverkusennél játszott, azonban ő a Juventust választotta."

"Kedvelek pár chilei játékost, hiszen a válogatottjuk szemre is tetszetős, attraktív futballt játszik. Nehéz dolga lesz a holland válogatottnak, de bízunk, hogy sikerrel vesszük mindhárom előttünk álló mérkőzést."

Egyes pletykák szerint a Juventus hajlandó meghallgatni a Vidalért érkező ajánlatokat, de csak akkor, ha azok minimum 50 millió fontnál kezdődnek. A holland mester pedig, figyelembe véve, új csapata, a Manchester United kiábrándító szereplését, képes lehet meggyőzni az angolok vezetését, hogy megéri ennyi pénzt áldozni a dél-amerikai játékos megszerzésére.

Az angolok azonban nem csak egy torinói játékost tartanak szemmel, ugyanis Paul Pogbát is szeretnék visszacsábítani magukhoz, s ehhez a The Guardian jelentései szerint 60 millió elköltendő fontot sem sajnálnának.

Állítólag már az angolok  korábbi menedzsere, David Moyes is szorgalmazta a 21 éves játékos visszahozatalát, azonban kérése a vezetőségben süket fülekre talált. Az új, tapasztaltabb mester érkezésével azonban változhat a helyzet és Manchesterben kinyithatják a pénztárcát, ugyanis a holland tréner mindenképpen meg szeretné erősíteni a Vörös Ördögök középpályáját, s erre a fiatal francia ideális választás lehet.

Pogba 2012 júliusában hagyta ott Manchestert, miután Sir Alex Fergusson nem adott neki lehetőséget. Székhelyét áttéve Torinóba azonban meghatározó játékossá nőtte ki magát és nagyban hozzásegítette csapatát, hogy elhódítsa a Scudettót.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr466288165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neuropa 2014.06.08. 13:28:43

Röff-röff.. izé, háp-háp.

Rivendell 2014.06.08. 14:36:10

nem elég tehetősek Pogba leigazolásához + nem hiszem,hogy oda visszatérne,ahonnan kb elmenekült

Gabuero 2014.06.08. 14:45:26

Nson olyat irtak h pogba vidal kettosert 100 millio fontot fizet a manchester xD

Goku06 2014.06.08. 14:47:06

@Rivendell: Az évezred poénja lenne ha a MU visszavinné az ingyen elengedett Pogbát 70 millióért :D
Ekkora blamát nem engedhet meg magának egy csapat sem. Ők csakis Vidalért próbálkozhatnak véleményem szerint. (Rá sincs esélyük mondjuk)

Amúgy talán a Fabregas-Barca sztori volt ehhez hasonló, bár ott nem tudom hogy alapból mennyiért távozott a La Masiáról... Meg ott azért nem 2 év alatt ugrott az ára +70 milliót :D

Rivendell 2014.06.08. 14:47:15

az kevés...115-120 lehet az amire viszont ki tudja..lehet már a vezetőség rábólint,de akkor a szurkerek felakasztanák a teljes vezérkart

babo0410 2014.06.08. 16:51:52

@Rivendell: Pogba és Vidal idén nem fognak távozni. Illetve Pogba csak abban az esetben, ha nem hosszabbít. De nemrég üzent Raiola egy közösségi oldalon, hogy nem kívánja elvinni innen Pogba-t.

Rivendell 2014.06.08. 18:17:45

@babo0410: pénz mindig mindent képes felülírni

Goku06 2014.06.08. 18:36:58

@Rivendell: Ez teljesen igaz, de szerintem sem távozik idén egyik nagy nevünk sem. Jelen pillanatban akár az egyikük eladásának olyan üzenete lenne, hogy az összes európai sikerről álmodozó játékosunk elmenekülne az elkövetkező években..
Ezért szerintem biztosan maradnak még mindketten. Jövőre már más kérdés... Ha idén maradnak valószínűleg az egész évben a sajtón, az ismerősökön, haverokon keresztül győzködve lesznek az eligazolásról, és folyamatosan emelkedni fog az érdeklődés irántuk. Az idei még lájtos lesz ahhoz képest ami jövőre várható ha ugyanígy teljesítenek.

realsequator 2014.06.08. 19:48:46

Nyugtassatok meg, hogy nincs az az ajánlat amiért Vidalt elengednénk és csak én parázok...

Gabuero 2014.06.08. 20:51:14

@Juventus FC 15: en egyik hirportalon mar kesz tenylent kozoltek h pogba a psg-e :D
Nemtudom mit szivnak ezek

MDaniel98 2014.06.08. 21:16:04

@realsequator: Megnyugtatlak nincs az az ajánlat amiért Vidalt eladnánk és csak te parázol.:)

Trieszt120506 2014.06.08. 21:53:45

@realsequator: van az az ajánlat, és én csak attól parázok, hogy a kapott pénzt nem tudnánk jól visszaforgatni.

Rivendell 2014.06.09. 09:31:27

@Goku06: annyiból finomítanék rajta,ha valami csoda folytán Sanchez nálunk kötne ki,akkor Vidal jövőre 100% nem megy el,sőt szerintem nálunk fejezi be a játékos pályafutását,mert minimum 3-4 évre jönne Sanchez.Nálunk is eléggé meglenne ahhoz fizetve,hogy 1 válogatott társával legyen kedve nálunk tolni,pláne hogy a válogatott 2 meghatározó játékosa.

ui: én Sanchez helyett azért még mindig Berardit szeretném a kezdőben látni:D

Rivendell 2014.06.09. 09:31:27

@Goku06: annyiból finomítanék rajta,ha valami csoda folytán Sanchez nálunk kötne ki,akkor Vidal jövőre 100% nem megy el,sőt szerintem nálunk fejezi be a játékos pályafutását,mert minimum 3-4 évre jönne Sanchez.Nálunk is eléggé meglenne ahhoz fizetve,hogy 1 válogatott társával legyen kedve nálunk tolni,pláne hogy a válogatott 2 meghatározó játékosa.

ui: én Sanchez helyett azért még mindig Berardit szeretném a kezdőben látni:D

Rivendell 2014.06.09. 09:31:49

elnézést,hogy 2x küldte el

Goku06 2014.06.09. 10:13:40

@Rivendell: viszont sztem nem lenne bölcs minden felelősséget Berardira hárítani azzal hogy csak ő jönne aki a különbséget jelentheti.
Mondjuk ha az ő érkezése mellett egy balbekket hoznánk akkor is jó mert sokat dob a csapat játékán ha hátulról is tudunk támadni normálisan, beadasokkal.. De a jelenlegi kerethez csak Berardi nem elég.

Rivendell 2014.06.09. 10:28:02

@Goku06: ja nem úgy értettem...én a Sanchez vs Berardi kezdetésre gondoltam,bár én még mindig azt vallom,hogy ketten 1ütt is lehetnének a kezdőben,mert Berardi szerintem balon is nagyon jó lenne,csak max kevésbé gólképes,de a beadásai és megindulásai tuti életveszélyesek lennének.

amúgy igen,ha ő jobbon és 1 jó támadni szerető és tudó /1kis Marcalo:D/ balos érkezne,már akkor is nagyon sokat javul a csapat,mert Vidalék tehermentesítve lennének + Pogba számára felgyorsulna a játék,de ami még fontosabb Pirlo tudná érdemben mozgatni a széleket is.

Sanchez job-Berardi bal az meg nálam a top1 mercato lenne és taktikai forma,akkor nagyot nőne Conte a szememben,ha merné meglépni,rendkívül támadó szellemű csapat lenne:D akkor nem is kéne nekem idén tkp,elég lenne Asa középre

Goku06 2014.06.09. 10:35:20

@Rivendell: na igen. A Berardi - Sánchez - jó balbekk triobol 2 nálam tökéletes Mercato lenne. Mert bárhogy variálható lenne.

babo0410 2014.06.09. 16:37:05

@Goku06: Berardi és Sánchez ráadásul nem is kéne, hogy egymás alternatívái legyenek. Berardi jobb oldalon, Sánchez balon, és tökéletes szélünk lenne. Mind a ketten tudnának akár beadni, akár közápre törni. Ha meg Llorente játszana, akkor meg cserélnek, és megvan a két beadni képes szélső. :D

Goku06 2014.06.09. 19:39:07

@babo0410: igen, és is kezdőként számolnék mindkettővel.
Középre meg Tevez.. Vagy néha Llorente.. vagy 3-1es támadófelállás Sanchez-Tevez-Berardi elől pedig Llorente..
De ezt bevariálhatjuk úgy is hogy Pirlo kicsit előrébb irányítgatna.. Meg rotálni is bőven lehetne őket, valamint néha kis stabilitást adva Pogba is megpróbálkozhatna..
Nagyon sok variációs lehetőségünk lenne ezzel a két emberrel..

Il Principino 2014.06.09. 20:50:24

@Goku06: Pirlo mélységi irányító,kell neki a terület,mit csinálna ktk-ban?Ezért jött el a Milantól is...pakolgatni akarta Allegri...vagy a kispadra...Sztem egyre kevesebb szerep jut majd neki,főleg a bl meccseken,pláne ha formációt váltunk,de a bajnokságban tuti marad a jó öreg 3-5-2!

Rivendell 2014.06.09. 21:00:41

@kg19850508: legnagyobb hülyeség lenne őt padoztatni,vagy hanyagolni ha végre lenne 2 lendületes és profi szélső támadónk /Sanchez-Berardi/ pont hogy ebben az esetben lenne a csapat top1 újfent.

Il Principino 2014.06.09. 21:05:39

@Rivendell: Komolyabb csapatok leveszik a pályáról,így hiába a jó szélsők...a csapat féke volt sokszor,többiek is átvették a lötyögését sajnos!Minden meccset nem tudunk a szabadrúgásaival megnyerni!A kicsik ellen még hasznos lehet:)én nem erőltetném...de kívánom,hogy cáfoljon rám:)

Rivendell 2014.06.09. 21:09:35

@kg19850508: átvették? ne is haragudj,de nem volt szélünk és 1 alibi király Marci is jelen volt végig...csak hozzák szépen vissza Berardit és 1 lendületes balbekket és majd leshetitek Pirlo nagyságát,mivel lesz kit mozgatni,pont hogy azzal vették le Pirlot,hogy nem volt játszótársa és ezért se értem minek Marci a kezdőbe,nem elég hogy Vidal-Pogba vkp és nincs szél,de még Marci helyett se 1 tkp játszik,hogy legalább lenne lendület a csapatban

Il Principino 2014.06.09. 21:13:29

@Rivendell: Igen!Ő az irányító.ő diktálja a tempót,mellette meg Marciék nem győznek védekezni,hogy ő nyugiba szervezhessen...de mondom,cáfoljon rám,egyre öregebb,és lassabbnál is lassabb...

Rivendell 2014.06.09. 21:14:20

2012 EB Pirlo kapott 1 játszótársat..Cassanot,hopp milyen játékot mutattak ketten.

Rivendell 2014.06.09. 21:16:12

@kg19850508: Marciék? 10/8 x ott sincs Marci,nevét nem hallom:D neki nincs mit cáfolni...Marci féléknek kéne valamit mutatni,mert nem értem mit keres a kezdőben,azon kívül hogy 1 csókos,mert saját nevelés.

Il Principino 2014.06.09. 21:16:49

Az első juvés szezonja után!Ami tényleg ott volt...

Rivendell 2014.06.09. 21:17:03

@kg19850508: nem most...nem most kapott korrekt játszótársat,de ez már a vezetőség sara és nem Pirloé....

Rivendell 2014.06.09. 21:18:45

@kg19850508: felesleges a Juvés szezont nézni/Seria A-t azóta is lazán lehet hozni/,mivel maga a Juve 1 középcsapat nemzetközi szinten,de az EB-t meg a legjobbak ellen játszotta le top szinten.

Il Principino 2014.06.09. 21:20:56

@Rivendell: nem lehet,hogy Pirlo tehermentesítése miatt lett olyan s.zar Marci?Ahogy az öreg megy kifele,több dolga van mellette...pl.:többet fut,mert Pirlo sem tud már annyit,olyan minőségben,mint az 1 szezonjában...csapatjáték elég összetett dolog,főleg a kp.-n...persze ez csak az én teóriám:)

Rivendell 2014.06.09. 21:22:51

@kg19850508: Marci évek óta...dupla 0-la és soha nem volt 1 jó teljes szezonja se,max a mostnai 2-3 jó mérkőzés helyett 5-6

Il Principino 2014.06.09. 21:24:18

@Rivendell: Az igaz,mondom az 1 szezonja után volt...azóta eltelt 2 szezon...ami már sokat számít,egy amúgy sem fiatalon 32!érkező embernél,aki sosem a gyorsaságáról volt híres..

Il Principino 2014.06.09. 21:26:28

@Rivendell: Ha visszaemlékszel az 1 scudetto-s évre,Marci zseniálisan tolta végig..pl.:Milan-Parma-Inter stb. ellen is gólokat szerzett...

Il Principino 2014.06.09. 21:30:16

Nem Pirlo zsenijét kérdőjelezem meg,félre ne érts...de eltelt 3 év amióta idejött és még mindig rá/köré építenéd a köv.szezonban is a csapatot?Én úgy látom,hogy már túl kéne lépni rajta,mondjuk idén,pl.kevesebbet játszatni...

Devilke Balla 2014.06.09. 22:08:42

@kg19850508: azért ugye pirlo elvileg idén aláirt egy szerzodés hosszabítást.. na most gondolom én,valoszinu nem ugy írt alá,hogy a fél szezont nem fogom játszani,csak kisegito ember leszek. Sztem az tartalmazza azt is hogy a 2 vagy legalábbis 1,5 szezon alatt mint alapember számitanak rám,s igy szivesen maradok,ellenkezo esetben mivel még játszani szeretnék,nem hosszabbítok s találok más csapatokat ahol végigtolhatom a szezont.

2014.06.10. 00:10:38

@kg19850508: Marchisionak idén a legjobb meccsei azok voltak,amikor Pirlo helyén játszott...szerintem,ha nem veszünk egy vérbeli irányítót,akkor a BL-ben Marcinak kéne kezdenie,hogy gyorsabb lehessen a játék és Pogbának meg Vidalnak ne kelljen annyit futni!Abban egyetértek veled,hogy Pirlo helyett sokat dolgoznak a mellette lévők,hogy neki ne kelljen mást csinálni,csak osztogatni meg kocogni szinte,ez sokat kivehet Paulból és Arturoból is,ahogyan Marciból is,amikor épp ő játszik...

Goku06 2014.06.10. 11:09:41

@fire06: gyorsabb lehet a játék marcival, de minden meglevő kreativitasunk meghalna.
Pirlo azért nem csak a neve miatt játszik. Meg mindig ő jelenti a különbséget.

Nem lehet egyik napról a másikra kirakni. Szép fokozatosan.. De ehhez kell valaki aki pótolja. Ha jövőre egyszerre lesz itt Sánchez Berardi Pogba Vidal Tevez mint kihagyhatatlan játékos akkor Conte elkezdheti kiepiteni Pirlot.
De tavaly mwgmutatta hogy nélküle kiestunk volna az elbol, stb.

Marci amúgy játszhat majd pirlo helyén párszor, de akkor ő lesz a stabilitás a vedekezeshez, kell rajta kívül támadó. Majd ha az előbb említett ötös egyszerre pályán van akkor jöhet szóba Marci mert védekező játékos kell.. De nem úgy hogy ő irányít... Irányít és Marci egy mondatban.. Az év vicce.

2014.06.10. 11:30:35

@Goku06: Több irányító feladatot kell adni Pogbának és/vagy Vidalnak...sztem megoldanák! :-D

babo0410 2014.06.10. 16:44:14

@kg19850508: Teljesen egyetértek veled Marchisioval kapcsolatban. Érdekes, hogy mikor Pirlo nem volt, és a helyén játszott, Marci milyen jó teljesítményt nyújtott?

MDaniel98 2014.06.10. 16:46:33

@fire06: Vidal már így is majdnem annyi gólt lő,mint egy jobb csatár.:)

Goku06 2014.06.10. 17:44:35

@fire06: Igen.
De ez mindent jelent csak azt nem hogy Marci mint utód szobajohet.

Lehet ő a kezdőben, de akkor teljesen más a taktika, és Marci nem irányít. Hanem mindenki más kicsivel többet vállal.

2014.06.10. 18:21:25

@Goku06: Vállalhatnak is többet,mert védekezésben Marci simán akár két ember munkáját is el tudja végezni!

babo0410 2014.06.10. 20:16:09

Egyébként az Angol sajtó már arról ír, hogy Luke Shaw 40 milláért a Unitedé. Na most ott bukik az egész sztori, hogy akkor még csak 3 játékost vettek, de már 150 milla ki is lett dobva. Mindez persze fontban. Így kérdezem biztos igaz ez a hír? (Költői kérdés csupán)

hellan (törölt) 2014.06.10. 20:48:06

@babo0410: 3 játékost vettek már? :O
Kiket vettek és mennyire drágán? :O

Goku06 2014.06.10. 20:51:50

@fire06: mármint melyik két ember védekezőmunkáját végzi el? A tiéd meg az enyém? :D
Jól védekezik, de azért ne mondjuk már ilyen emberfeletti képességű védőjátékosnak.. Jól meglenne, ha körülötte csupa jó játékos lenne, és neki csak védekeznie kellene, és futnia. Ha már tőle várjuk a megváltást akkor gond van.
4-2-3-1ben tudnám marcit elképzelni, mert ott a 2nek tényleg csak védekeznie kell, de azért összehasonlítva olyan "állatokkal" mint Vidal-Pogba de akár Asamoah, Marci el van veszve...
Volt pár jó meccse 2 éve, ha úgy játszana akkor nem szólna senki.. de azóta meg sem közelíti azt a teljesítményt.. Nem érdemli meg a kezdő11beli helyet! Azért dolgozni kell, nem csak várni hogy eladják előle a jobb játékost.

babo0410 2014.06.10. 20:54:19

@hellan: Nem vettek. Illetve úgy értem, ha megvennék Pogba-t, Vidalt és Shaw-t akkor az 150 milla lenne. Nem jól fogalmaztam meg.

babo0410 2014.06.10. 20:56:23

@Goku06: Te nagyon lenézed azt a Marchisiot, akit Fergusson a Unitedbe vitt volna, és akárhány edzőnk volt, mindnél fontos ember volt. Ja és a válogatottban is alapember. Innentől meg fölösleges szapulni.

hellan (törölt) 2014.06.10. 21:01:29

@babo0410: Hehh, azt hittem már, hogy vmiről ennyire lemaradtam volna. :D

Marchisiora pedig felesleges kitérni egyelőre, majd meglátjuk, hogy az alibi vagy a vmirevaló énjét hozza-e a VB-n.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása