A Juventus vezetőedzője megkönnyebbülten nyilatkozott a sajtónak, miután csapata egy nehéznek ígérkező meccsen végül nagyon simán el tudta hozni a három pontot az Udinese otthonából.
Mint ismeretes a Juventus hétfő este 2-0-ás győzelmet aratott a Stadio Communale Friuliban, ezzel pedig megőrizte 8 pontos előnyét az üldöző Romaval szemben, akik nagyon jó szériájuknak köszönhetően hét egymást követő meccsüket megnyerték.
Sebastian Giovinco - aki Carlos Tévezt helyettesítette a kezdőben - talált be először, a mérkőzés 16. percében, majd Fernando Llorente kétgólosra növelte az előnyt még a szünet előtt.
A mérközés után Antonio Conte megkönnyebbülten nyilatkozott, hiszen csapata a vártnál is könnyebben hozta a találkozót.
"Ez az a stadion, ahol megeshetett volna, hogy pontokat hullajtunk. Az Udinese remek formában van fizikailag és képesek lehettek volna, hogy elrontsák ezt a nagyszerű eredményt." - mondta a tréner.
"Remekül játszottunk ma este, bár nem volt egy könnyű meccs ez, semmilyen szempontból. A megfelelő elszántsággal és koncentrációval léptünk a pályára, s ennek meglett a gyümölcse. Megnéztük a velük játszott első meccsünket és ennek megfelelően dolgoztuk ki a taktikánkat."
Az Öreg Hölgy előtt álló következő megmérettetés a Bologna elleni meccs szombaton. Ezzel kapcsolatban Conte felhívta a csapat szurkolóit arra, hogy minden eddiginél jobban buzdítsák a csapatot a három pont megszerzése érdekében, hiszen a Roma nem akarja feladni a harcot.
"A Roma nem fogja feladni és továbbra is tapadni fognak, így nekünk is mindent bele kell adni. Elő kell húzni a tartalékainkat, s arra is számítok, hogy a szimpatizánsok is támogatnak majd minket Juventus Stadiumban." - fejezte be az edző.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.