Gianluigi Buffon biztos benne, hogy a Juventus a következő szezonban jobb teljesítményt fog nyújtani a Bajnokok Ligájában, miután idén szégyenszemre az olasz bajnoknak a csoportból sem sikerült továbbjutnia.
Az Öreg Hölgy a harmadik helyen zárta a csoportküzdelmeket összesen hat pontot szerezve, a torinóiakat a Real Madrid és a Galataray csapata előzte meg, az olaszok pedig az EL-ben folytatják az európai küzdelmeket, Gianluigi Buffon pedig nem tagadta, hogy idén a csapat nem volt elég jó ahhoz, hogy továbbjusson a kieséses szakaszba.
Azonban a tapasztalt hálóőr nem aggódik amiatt, hogy jövőre is kifogna csapatán a versenysorozat, mivel véleménye szerint Antonio Conte jövőre képes lesz sikerre vezetni a csapatot.
„Tisztában vagyunk azzal, hogyan kell pályára lépni az összes olasz csapat ellen úgy, hogy a legjobb eredményt érjük el" - nyilatkozta a harmincöt éves kapus a Juventus.com oldalának.
„Talán Európában valami másra van szükség, azonban olyan edzővel rendelkezünk, aki rendkívül felkészült, így jövőre minden bizonnyal megoldásokkal fog szolgálni ez ügyben.”
Ezt követően Olaszország első számú kapusa csapata rövid távú terveit ecsetelte, és kiemelte, hogy a Juventus idei legfontosabb célja a bajnoki cím elhódítása.
„Legfőbb célkitűzésünk a Scudetto begyűjtése, ami sorozatban harmadik lenne. Szinte nyolcvan év telt el azóta, hogy ezt a Juventus elérte volna.” - indokolta a bajnoki cím kiemelt fontosságát a torinói legenda.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
devil-z 2014.01.14. 14:59:44
Kiszámítható taktika, érthetetlen felállások, késői cserék.. egy jó formában levő, tavaly óta erősödött csapattal bukdácsolt, ez elfogadhatatlan. Vajon mitől lenne ez jövőre másképp?
neuropa 2014.01.14. 15:42:37
Kissé szétesőben sz oldal, nálam valamiért csak minden harmadik betöltéskor dolgozza fel a CSS fájlt, háromból kétszer pedig "pure HTML" fogad.
Egy kommentet is jelez már a főoldalon, de itt mégsem jeleníti meg, szóval a JS linkeléssel is gond lehet. Magyarán a <head>-ben lévő <style> és <script> tageket mintha nem dolgozná fel a böngészőm. Ti tapasztaltok hasonlót?