A Juventus ifjú francia középpályása, Paul Pogba hosszú interjúban mesélt a családjáról, eddigi pályafutásáról, az olasz labdarúgásról és jelenlegi klubjáról.

"A testvéreim szintén labdarúgók. Florentin a Saint-Étienne csapatánál, Mathias a Crewe Alexandrában szerepel, míg édesapám szeretett volna előbb játékos lenni, majd edzővé válni." - nyilatkozta Pogba a La Repubblicanak.

"Úgy nőttem fel, hogy videofelvételeket néztem Peléről, Diego Maradonáról és Jean-Pierre Papinről. Tetszett az ereje és az agresszivitása. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a családom nagy figyelmet fordított a tanulmányaimra is, s nem is voltam túl rossz az iskolában."

"Korán elhagytam a szülői házat, hogy futballozhassak, mégsem éreztem magányosnak magam. Állandóan hazatelefonáltam, hogy beszélhessek a családommal. Nem vagyok egy kemény fickó, s nem tartozom azon játékosok közé, akik tele vannak tetoválva."

A beszélgetés során szó esett az AC Milan problémás támadójáról, Mario Balotelliről is, akit Pogba igyekezett védelmébe venni.

"Úgy gondolom, hogy sokat szenvedett, hiszen mindenkinek vannak sebei a gyerekkorából, amelyek soha sem gyógyulnak be, ha nem érzed, hogy eléggé szeretnének. Egy kis megértés igazán kijárna, mivel Balotellinek nehéz élete volt. Talán rossz fiúnak tűnhet, de ott mélyen egy jó emberről van szó. Amikor Manchesterben éltem, hasonló hajviseletünk volt, s néhányan összetévesztettek Balotellivel."

"Szeretek sokat olvasni, hogy megértsem a gyökereimet, hogy honnan jöttem és hogy ki vagyok. Csak a közelmúltban jártam először Guineában. Gyönyörű, de nehéz volt. Az emberek panaszkodnak errefelé, de nem veszik észre, hogy Afrika azon részeiben az égvilágon semmi sincsen. Nincsen víz, nincsen áram és nincsen étel sem. Ha Afrikában jársz, az megráz, ugyanakkor újraértékeled a dolgokat.

Pogba a Manchester United csapatánál vált ismertté, majd onnan érkezett Torinóba, így természetesen szó esett Alex Fergusonról és az Angliában töltött időszakról is.

"Ő egyedülálló abban, ahogyan felismeri, hogy egy játékos mivé válhat, még azelőtt, hogy maga a játékos azt észrevenné. Nagyon sokan vannak, akik neki köszönhetik a sikerüket. Az elején bízott bennem, még akkor is, ha nem játszottam túl gyakran. Azt mondta nekem, hogy szenvedni fogok Olaszországban, mert ott elterjedt a rasszizmus, de azt válaszoltam neki, hogy mindenhol ez a helyzet, s ez alól Anglia sem jelent kivételt, ahogy azt John Terry és Luis Suárez is megmutatta." 

"Az az igazság, hogy nagyon nehezen illeszkedtem be Angliában. Az első hat hónap angol tanulás maga volt a pokol, hiszen ha nem beszéled a nyelvet, a britek nem túl segítőkészek."

"Az olasz labdarúgás sokkal taktikusabb, mint az angol, de jelen pillanatban a Serie A-t alábecsülik. Hatalmas itt a nyomás, az indulat, a feszültség és a kényszer. Igaz persze, hogy sokat szenvedek attól, hogy olyan szoros őrizetet kapok. Ráadásul a média egy álló héten keresztül beszél egyetlen gesztusról, így egy megkönnyebbült sóhajt sem engedhet meg magának az ember. Ez a túlzott odafigyelés az, ami az olasz labdarúgást rendhagyóvá, különbözővé és nehézzé, ugyanakkor különlegessé is teszi."

A szédületes iramban fejlődő középpályást egyre gyakran hozzák hírbe Európa leggazdagabb klubjaival, így a Chelseavel, a Paris Saint-Germainnel, a Barcelonával, a Bayern Münchennel, a Real Madriddal vagy éppen az Arsenallal.

"Nem tagadom, gyerekként arról álmodtam, hogy egyszer majd az Arsenalban vagy a Barcelonában játszom, de most arról álmodom, hogy Franciaország válogatottjában szerepelhetek a testvéreim ellen, hiszen ők Guinea színeit képviselik."

"Számomra a Juve azonos Zidane-nal, Trezeguet-vel és Nedvěd-del. Tehetség, minőség, fegyelem és csapatmunka. Tudom, hogy sikert ígérni nem elegendő, be is kell tartani azokat az ígéreteket. Nem jelent terhet a tehetségem, s nem sietek ész nélkül, hogy bizonyítsak. Végigjártam a ranglétrát, így ismerem ezt az utat, s a csak a végállomásra figyelek."