Agnelli Contéról, Pirlóról, Pogbáról és a januári átigazolási szezonról

Agnelli és Conte.jpgAndrea Agnelli igyekezett eloszlatni a Juventus háza tája körüli bizonytalanságokat, s elárulta, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy Conte, Pirlo vagy Pogba a közeljövőben távozzon a torinói klubtól.

"Nagyon elégedett vagyok Contéval, ő pedig nagyon elégedett velem és a Juventusszal." - nyilatkozta Agnelli a Tuttosportnak. "Nem tudom elképzelni a Juventust Conte nélkül."

"Ami Pirlót illeti, elmondtam neki, hogy ez az otthona. Tudom, hogy február-március környékén tárgyalóasztalhoz ül majd Beppe Marotta igazgatóval, hogy tisztázzanak mindent. Pirlo egy kicsivel hosszabb ideig velünk marad majd."

"Pogba? Nem rendelkezünk azokkal a forrásokkal, amelyek lehetővé tennék, hogy bizonyos összegek fölé léphessünk. Ki az, aki Olaszországban 5-6 milliós fizetést adna?"

"Mivel Pogba a világ legjobb középpályásává válhat, nehéz lenne hosszabb távon megtartanunk."

"Ugyanakkor a hosszabbítása lehetséges. Nem hiszem, hogy jelen pillanatban bármi probléma lenne a hosszabbítással."

A Juventus remek rajtot produkált a bajnokságban, hiszen az első tizenhét találkozójából tizenötöt győzelemmel zárt. A megerősített támadórészleg két alakja, Carlos Tévez és Fernando Llorente mindeddig megbízható teljesítményt nyújt.

"Llorente és Tévez kiváló igazolások Marottától, Fabio Paraticitől és Pavel Nedvědtől, aztán Conte kivételes módon előhozta az értékeiket."

"Átigazolások a következő hónapban? A januári átigazolási piac a javítgatásokról szól, azonban nem hiszem, hogy szükségünk volna ilyesmire. Majd meglátjuk júniusban."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr245708199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabuero 2013.12.25. 18:07:20

remelem altatas van csak

Cannavaro 2013.12.25. 20:00:09

én nehezen hiszem, hogy jön valaki.... max, egy kp-t tudok elképzelni, de az is ilyen padoin színvonal, a kispadra...

babo0410 2013.12.25. 20:17:28

Nainggolan sztem esélyes, és egy szélső. Amúgy ez a januárban nincs szükség senkire, ez leginkább a játékosoknak szól, mert ha azt mondja, h xy posztra kell vi, akkor az ott játszok úgy érezhetik, hogy nem elégedettek velük, ami nagyon rossz hatással lenne. És nem is kell kiteríteni minden kártyánkat. Amúgy a csapatba leginkább egy szélső, és egy kp kell, másra nem nagyon van szükség.

Tony. 2013.12.25. 20:42:51

@babo0410: Basszus, hogy te milyen pszichológiai dolgokra tudsz fényt deríteni! :)
Ilyen alapon minden átig. szezonban sokan nagyon rosszul érezhetik magukat. :)

Egyébként szerintem is Nainggolan lesz a téli érkező, egyetlen érkező, feltételezhetően egy kölcsön+opcióval.

Adp1987 2013.12.25. 22:38:41

Pogbat brutalis penzert elkell adni,sokaig ugysem maradna!annak az osszegnek a toredekebol siman idelehetne hozni az exbayernes Luiz Gustavot vagy a totthanembol Sandrot akik szerintem szivesen jatszananak a Bl-ben,fizetesuk sem TOP(szerintem)es megfeleloen tudnak potolni!plusz meg boven maradna is a gempabol

2013.12.26. 00:05:06

Ha Pogba-t nem tudjuk megtartani,az már egy jelzés arra,hogy a világ elit játékosainak itt nincsen helye...a jelenlegi top játékosok nem fognak egy-két milliós fizuért idejönni,se itt maradni...top játékosok nélkül viszont sosem leszünk topcsapat,ez egy ilyen ördögi kör...megjegyzem ez így szopás azért,ha végigfuttatjátok ezt a gondolatmenetet!

neuropa 2013.12.26. 00:29:40

@Tony.: Rosszul is érzik, léptek már le a felerősödött versenyhelyzet miatt.. Szóval ha elcseszik a morált az ijesztgetéssel aztán nem sikerül igazolni, az falun öngól. De ha már itt van az új ember, a csere cseréje mehet amerre lát.. Szóval most úgy érzem, hiába kötöttél bele Babo "forradalmi" meglátásába. Én legalábbis most neki adok igazat.

Tony. 2013.12.26. 01:14:03

@neuropa: Kötve hiszem, hogy a játékosok nagy része azt gondolná, hogy azért igazolnak a posztjára, mert nem elégedettek vele. Biztos van ilyen, de a többség biztosan nem így gondolja.

Tony. 2013.12.26. 01:30:09

@neuropa: Mármint úgy értem még 1 embert a posztra. És kifelejtettem, hogy ennek nem feltétlenül lenne negatív hatása. Versenyhelyzet jobb teljesítményre is sarkallhat játékosokat.

The king of alibis 2013.12.26. 03:26:15

Nainggolan tök fölösleges amikor itt van Asamoah. Inkább hozzanak már az Isten szerelmére egy kíváló balszélsőt aki tud hátvédet és wingback-et is játszani, ha már Conte ennyire bele van buzulva a 3-5-2-be.

Andras74 2013.12.26. 12:19:59

@norbi9107: Sziasztok! Több helyen olvastam már pejoratív értelemben ezt a 3-5-2-t, és Conténak mint hibát rójátok fel. Igen, kiismerte a Serie A mezőnye (ezért több pontunk van 17 meccsből, mint korábban bármikor), Európában nem jött össze idén (szerintem nem ezért, és tavaly sem ez miatt estünk ki a bajorok ellen). Viszont azt ne felejtsük el, hogy mióta Conte ezt játszatja, az óta bajnokok vagyunk.......Előtte nem volt 3-5-2, viszont volt két szuper 7. helyünk, nem jelentősen rosszabb játékos állománnyal, balfasz edzőkkel. Amíg vezetjük a tabellát, addig neki van igaza, és Ő az isten. Utána lehet okosakat mondani.....és mehet a pokolba a többi, bukott edző után. De azt ezért még várjuk ki!

neuropa 2013.12.26. 16:24:53

@Tony.: Persze, a minőségi cserével nincs baj, de itt nem erről volt szó. Balszélsőnk nincs, így ott nem is tudna megijedni senki, de középen igen telített a helyzet.. Ahogy Vuci is szomorkodhat az elé került 2 támadó miatt, úgy középen is aggódhatnak az eddig is kevés percet kapó emberkék, ha újabb belső kp érkezik. Ez azért már közel sem alaptalan. Mondjuk szerintem elférne, ha Padoint beáldozzuk érte. Így minőségi előrelépés lenne, ami ráfér a csapatra, bármely poszton. Persze a legégetőbb a szélek betömése lenne.

Tony. 2013.12.26. 19:53:32

@neuropa: Jó, de ez most olyan, hogy akkor néhány játékos lelkivilága miatt ne igazoljunk többé senkit? :D
Amit írtok annak semmi értelme, mert az átig. szezonok új játékosok igazolásáról, mások eladásáról szól. Azt hiszem, hogy ezzel a "komoly" teherrel megtudnak birkózni, ahogy teszik minden ilyen időszakban. :)

ToTTy-Juve 2013.12.26. 23:05:07

@Andras74: teljesen igazad van, na de akkor miről okoskodnánk itt a meleg szobában a fotelben! ;)
@Tony.: @neuropa: gondolatmenetét annyival egészíteném ki, hogy Chiellini nem íjedt meg Peluso érkezésétől és a verseny talán tényleg még motiválja is. Viszont Vuci, Gio és Q joggal vágyódik el, mert oda nem cserének érkezett a két kapus-szomorító. Ugyanez a helyzet Pirloval. Pogba és Vidal feltört, az öreg pedig többször lenyilatkozta azóta, hogy mindenképpen folytatja a focit, ha nem is itt. Ergo, a versenyhelyzet motiválja, ugyanakkor frusztrálja is. Az igazolások igenis kihatnak a motivációra - még ha a játékosok tudják is, hogy csak árucikkek ebben az esetben - de az ilyen nyilatkozatok akkor lehetnek megalapozottak is és ugyanakkor kötelező körmenet is.
A motiválatlanságra felhozhatnám a magyar válogatottat, de inkább hallgatok :)

neuropa 2013.12.27. 00:26:01

@Tony.: Utolsó gondolatokat fűzöm a témához, csak hogy tisztába tegyelek:
- nem azt mondtam, hogy a játékosok pici lelke az első
- nem azt mondtam, hogy többé nem szabad igazolni senkit
+ azt mondtam, hogy ha választani lehet, hogy szóban mindenki posztjára igazolunk majd felsülünk, vagy szimplán csak kussban igazolunk és a selejtet eladjuk, akkor én az utóbbit tartom helyénvalónak

Mindezt nem azért, mert fürdős kurvákkal van tele a keret és mindenki elszalad ha jön valaki a posztjára. Hanem azért, mert amíg nincs papíron hivatalos erősítés, addig fölösleges a meglévő játékosokat találgatásra és mérlegelésre kárhoztatni. Óhatatlanul is megteszik, elemzik a csapatban betöltött szerepüket, kalkulálnak a csapatsorrenddel, aztán 1-2 embernek elmegy az önbizalma (Matri) ha egész nyáron arról cikkeznek, hogy ketten is jönnek majd a helyére. Érted már? Én csak azt tartom bölcs sorrendnek, hogy előbb beszákolják az új játékost, aztán a régiek közül mehet akinek ez nem tetszik. Nem kell már előre leépíteni a moráljukat.

neuropa 2013.12.27. 00:28:10

Plusz taktikai okokból sem árt csendben dolgozni az igazolásokon, nem pedig világgá kürtölve minden kiszemeltet, hogy mások is keresztbe tehessenek ha akarnak. Csak amolyan moggisan.

Rivendell 2013.12.27. 08:32:53

gondolom ez a kép a Galata mérkőzés lefújása után készült

Kapjad bééé Agnelli,valszeg nyáron is ezt a szöveget fogjuk viszontlátni,mert a csapatnál nincs hiányposzt:D létszám megvan

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása