A Juventus korábbi sikeredzője, Marcello Lippi, a váratlanul korai Bajnokok Ligája búcsú ellenére, egészen biztos abban, hogy egykori csapata előtt fényes jövő áll, s hamarosan visszatér Európa legerősebb alakulatai közé
"Antonio Conte nagyon helyesen és méltósággal vallotta be Isztambulban, hogy a továbbjutást a csapat az első két mérkőzésen veszítette el." - nyilatkozta Lippi a La Gazzetta dello Sportnak.
"A Juventus ugyanakkor egy olyan csapat, amelynek a negyeddöntőkben volna a helye, nem pedig az Európa Ligában. Ez nagyon szomorú."
"Úgy gondolom, hogy a Galatasarayhoz viszonyítva, egészen más dimenziókban járnak, s jó úton haladnak."
"A Juventus kiesése nagy meglepetés, de továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy néhány éven belül ismét versenyképesek lesznek Európában."
"Mindeközben nem tudom, hogy Olaszországban ki lenne képes elragadni tőlük a Scudettót."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Györijuventino 2013.12.13. 15:09:30
2013.12.13. 15:15:50
Rivendell 2013.12.13. 15:28:13
nekem kezd kicsit megnyugvónak és beletörődőnek tűnni Conte,valamiért úgy vagyok vele lehet jobb lenne edzőt váltani mielőtt teljesen belefásulna és nem csak a csapat miatt,neki is jót tenne 1 kis változás,mert rosszat neki sem akarok
JUVE76 2013.12.13. 15:48:24
Mindenki ezt súlykolja a csapatba.... Hová fog ez vezetni???
Rivendell 2013.12.13. 15:49:53
devil-z 2013.12.13. 16:29:13
Akkor az eddigi százmillió eurók amivel barmotta gazdálkodhatott csak arra volt elég, hogy egy évek óta hanyatló Serie A-ból kitűnhessünk olyan játékosokkal akik amúgy is ingyen jöttek?
Akkor talán valaki valamit nagyon rosszul csinál. De persze jön majd a mindenre jó kifogás; a calciopoli.
epaska 2013.12.13. 16:35:51
Ha nincs pénz, lehet itt bárki a félszemű helyén, nem várhatunk folyamatosan a lejáró szerződésekre, meg a Pogba féle igazolásokra! PÉNZ kell! A nyáron be kell fektetni 80-100 millió eurót igazolásokba és rendbe lehet szedni a keretet! Ennyi! Hogy ez nem a Real meg a Barca? Ahol több százmilliós tartozások vannak? Hát pedig itt sem ártana... Az nélkül nem fog menni. Ebből az egészből spórolásból is látszik, hogy a kedves tulajdonosunk szarik a sikerességre, szarik ő a BL győzelemre! Aurelio De Laurentis fanatikus! Meglehet nézni honnan hova jutott a Napoli 5-6 év alatt!
epaska 2013.12.13. 16:41:05
Rivendell 2013.12.13. 16:55:32
Tony. 2013.12.13. 17:05:54
A Juventus keretében 1 azaz 1 játékos van 25 év alatt. A csatáraink mind 30 év körüliek. Pirlo és talán Buffon már sehol nem lesz! Pár év múlva már új csapatot kell építeni!
Ha valaki hisz ebben a generációban, Vidallal, Pogbaval, a védelemmel, hisz Conte-ban, akkor most kell megerősíteni annyira ezt a csapatot, hogy elérhessen valamit.
Drughi Di Bianconeri 2013.12.13. 17:08:50
De Hiányzik...Sajnos Conte,mint edző messze van ettől a kategóriától,ez nem csak a BL-kiesés miatt mondom.
Teljesen igazat mond, szinte mindenben az Öreg.
Csupán az lenne a kérdés (saját magamban),hogy az a néhány év, mikorra odakerülhetünk az európai elitbe, vajon Conte irányítása alatt, vagy más edzővel lesz ?
Ha Conte megy, akkor a kulcsjátékosaink is nagy valószínűséggel követik (Vidal,Pogba,Tevez...),de ez szerintem fordítva is igaz.
Nem kérdés,hogy ha minden marad így,ahogy van,akkor SOHA a büdös életben nem lesz meg annak még csak az esélye sem,hogy BL döntő közelébe kerüljünk.
Elsőként Marrottát cserélném le, mert leginkább Ő annak a tökéletes középszerűségnek az arca,ahol tartunk nemzetközileg.Ujjong a történelmi mélyponton lévő Serie Aban szerzett bajnoki címeknek,és ez természetes,hiszen ilyen Samp - szintű csapatoknál (ahová ő való) esélye se volt ilyenre soha életében.
Fejlődés, ez a kulcsa egy mindenkori vezetőnek szvsz.,hogy soha nem elégedett,mindig fejlődni akar,mindig eredményekre törekszik a munkájával, de akár egy nyilatkozatában is ennek ad hangot.Nem ismer kíméletet,nem fél senkitől,akaratát megvalósítja,tök mindegy kin kell keresztülgázolni.
Marrotta töketlensége és szürkesége,mintha Conte-ra is átterjedt volna.1 évében a Mister egy tökös,örök elégedetlen,keménykezű és kísérletezőkedvű,modern edző volt...azóta meg talán Capello-nál is szürkébben, unalmasabban játszunk (persze akkor sokkal jobb keretünk is volt) ráadásul Contenak mintha mindig minden mindegy lenne vagy jó.
Ugyanúgy tekint a Real Madridra,mintha egy senkiházi Chievo Veronaval játszanánk...
Jó lenne,ha Lippi fiatalabb lenne :(
JUVE76 2013.12.13. 17:58:11
babo0410 2013.12.13. 20:50:40
JUVE76 2013.12.13. 23:06:28
"Krasic és Melo is azért távoztak, mert hisztiztek, és követelőztek"
Bocs, ne haragúdj elfelejtettük, hogy ott voltl s Neked elmondta Conte....
epaska 2013.12.14. 10:16:08
Töketlen a vezetőség. Igaza van Tonynak! Ez a keret kiöregszik 1,5 éven belül! Hol lesz már akkor Buffon, Pirlo, Barzagli? Így is vannak lyukak a kezdőben. Nélkülük mi lesz? Jönnek a megint majd a 7. helyek 2-3 éven keresztül? Nézzem azt hogy szenved az imádott csapatom? Én semmi jót nem látok ebben az egészben...
neuropa 2013.12.14. 10:22:34
Amit ilyenkor tenni lehet, hogy megtartjátok magatoknak a keserűséget, mert senkit nem érdekel a másé. Aztán ha van építő jellegű kritika, akkor azzal már nincs probléma. De hogy Conte az "istenkirály" státuszból "nem is edző" státuszba zuhanjon fél éven belül, az titeket minősít.. A nagyra tartott Sir Alex is esett már ki kevésbé lyukas kezdővel és gazdagabb klubbal, ezek szerint ő is egy nagy szar. Na itt lett elegem a hülyeségből..
epaska 2013.12.14. 10:44:28
MdewC 2013.12.14. 12:02:56
Arra garancia, hogy majd mással biztos elérünk "valamit" nincs. Röviden: 0 (nulla). NINCS RÁ GARANCIA! Ezek csak találgatások, semmilyen valóság alappal. Jelenleg kivel lehetne pótolni Contét, aki ennyire Juventus közeli? Lehet taktikailag jobb edzőt találni, de ez nem jelent automatikusan sikert.
Melo? Egy hulladék paraszt! Buffont is próbálta baszogatni, egy szabadrúgás előtt. Semmi keresni valója nincs az ilyen öltöző bomlasztó retardáltaknak.
1 dolognak van csak realitása, jogos elvárás, a csapatba tényleg pénz kell, ha európai szinten ütőképes csapatot szeretnénk. A keret fiatalítása is elkerülhetetlen lesz.
Hajrá!
neuropa 2013.12.14. 12:23:15
csakajuve111 2013.12.14. 12:59:46
MDaniel98 2013.12.14. 13:47:33
A 3-5-2 ellenszerét pedig a komolyabb csapatok már tudják,így teljesen megsemmisítve a játékunkat.Nekem tökmind1,hogy milyen taktikával állunk fel a LEGNAGYOBB csapatok ellen,csak ne azzal amit már kívülről fújnak ők is,egy kis keret-átalakítással tudnám javasolni a 4-2-3-1, a 4-1-2-1-2,4-2-1-2-1 és a 4-3-3 taktikákat is.És végezetül:Kíváncsi vagyok ebből mennyi is fog megvalósülni
Alessandro86 2013.12.14. 14:10:39
epaska: tartok én is az esetleges újabb 7. helyezésektől, mivel nem látni semmiféle értelmes koncepciót a csapatnál ami hosszútávon eredményre vezethet, sok az idős játékosunk, de nem építünk be fiatalokat, ami nem is lenne baj, ha elkölthetnénk minden évben több tízmilliót erősítésekre, de így maradnak a középszerű játékosokra kiadott felesleges milliók, akikből sajnos egyre több lehet a nagy öregjeink visszavonulása után és belőlük már bajnokcsapatot sem fog Conte alkotni. Az idei nyártól nem félek, hogy távoznának a klasszisaink, de ha jövőre nem jutunk legalább a 4 közé a bl-ben, akkor egy szavunk nem lehet ha a két legnagyobb értékünk, Vidal és Pogba a bl győzelem reményében távozik, viszont az értük kapott rengeteg pénz sem lesz majd garancia, hogy fényes jövő elé nézünk.
A kispadon elférne még most is szerintem Melo és Krasic is, de az szinte biztos hogy a brazil leginkább a magatartási problémái miatt nem maradhatott a csapatnál, utóbbit pedig csak nem kedvelte Conte, nem bánom hogy távozniuk kellett, de ha azt nézem hogy a középpályára alig van játékos a kispadon, akkor egy Melo vagy egy Krasic tökéletes lehetne a klasszisaink tehermentesítésére.
Goku06 2013.12.14. 14:10:54
"Fejlődés, ez a kulcsa egy mindenkori vezetőnek szvsz.,hogy soha nem elégedett,mindig fejlődni akar,mindig eredményekre törekszik a munkájával, de akár egy nyilatkozatában is ennek ad hangot.Nem ismer kíméletet,nem fél senkitől,akaratát megvalósítja,tök mindegy kin kell keresztülgázolni."
Ez a mondat gyönyörű, így ahogy van!
De sajnos sem Marotta, sem Agnelli nem ilyen :S
Contét pedig annyiban megvédeném, hogy a nyár elején ő kért valamit még a szerződéshosszabbítása előtt. És rohadtul nem kapta meg. Ha nagy szavakat akarnánk használni, akkor átbaszták Contét azzal hogy beígértek neki fűt fát, aztán egy lyukasabb keretet kapott a keze alá, mint bármelyik előző évben.
És a probléma tényleg az volt, hogy ezután ő nem baszott az asztalra, hogy "Mégis mi a fasz bajotok van?"
Így én egy téli 15-20 millió elköltését még így is elvárom a vezetőségtől, és szerintem Conte is. Kieséstől függetlenül. Ez még jár a nyár miatt. Ha ez elmarad, akkor én megkockáztatom Conte nyári távozását.
Ha szőnyeg alá akarják söpörni a gondokat, akkor könnyen elveszíthetjük Contét és Pogbát is. Vidalt szerintem nem, ő nem az eredmények vagy az edző személye miatt marad itt. (Akkor megy, ha a vezetőség el akarja adni, azt meg kétlem)