Isla tudja, hogy bizonyítania kell

Mauricio Isla beismerte, hogy feladata ismét az egykoron az Udinese csapatában mutatott formába lendülnie, hogy ezzel visszafizesse az iránta a klub, a szurkolók és az edző által tanúsított bizalmat.

Isla Mauricio_Juvemezben.jpgA chilei válogatott 2012 nyarán csatlakozott az Öreg Hölgyhöz, de nem sikerült beverekednie magát a kezdőbe az elhúzódott térdsérülését követően.

A játékos a Juventus és az Udinese klubok közös tulajdonában lévő játékost a nyáron nem sok választotta el, hogy az Inter csapatához igazoljon, ám Antonio Conte utolsó pillanatban megvétózta az átigazolást.

„Volt egy csúnya sérülésem, és itt a Juventusnál mindenki nagyon türelmesen várta, hogy ismét egészséges legyek” - nyilatkozta a dél-amerikai játékos.

„Mindig mindent beleadtam, de továbbra is keményen kell dolgoznom, hogy visszafizessem azt a bizalmat, amit az emberek irányomba tanúsítottak.”

„Conte úgy döntött, hogy a klubnál maradok és örülök, hogy itt lehetek, azonban ezt a pályán kell bizonyítanom.”

Mauricio Isla a szezonban másodszor léphetett pályára Juventus mezben kezdőként szerda este, a Catania ellen 4-0 arányban megnyert meccsen.

„Elégedett vagyok azzal, amit a legutóbbi két meccs hozott” - folytatta a chilei a nyilatkozatot.

„Tudtuk, hogy olyan Catania ellen lépünk pályára, amelyet erős játékosok alkotnak. Rendkívül fontos volt, hogy győzedelmeskedjünk, mindemellett pedig sikerült jól is játszanunk.”

A Juventus második helyezett holtversenyben a Napoli együttesével, két ponttal a Roma mögött, amely csütörtök este csap össze a Chievo csapatával.

„A bajnokság nagyon nehéz lesz” - tette hozzá Mauricio Isla. „A Roma és a Napoli jól játszik, de a Fiorentina és az Internazionale is harcban van a címért. Nekünk az a dolgunk, hogy folytassuk ezt az utat, amin elindultunk.” - vonta le a végkövetkeztetést Mauricio Isla.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr595607951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steelo 2013.10.31. 18:10:18

Az a baj, hogy nemtom pontosan, hogy hány meccsen játszott de nem emlékszem egy értelmes vagy hasznos megmozdulására sem. Ezzel szemben Stephan-ról sorolni lehetne az ilyen pillanatokat. Pedig reménykedtem, hogy hasonlóan Kwadwo-hoz Ő is beilleszkedik majd és jó teljesítményt nyújt majd....Persze még nyújthat csak hát a meccsek fogynak és mg nem láttunk semmi említésre méltót....

juve28adam 2013.10.31. 19:00:34

Szerintem semmivel sem nyújt többet ,mint pl. Padoin. Én simán eladnám.

Tony. 2013.10.31. 20:17:40

Isla egy nagy nulla. Távoznia kell minél hamarabb.

Róbert Tvergyák 2013.10.31. 20:18:14

azért adjunk neki eséjt egy gòl jot tenne az önbizalmának látam játszani az unitében s szerintem rmek jàtékos

devil-z 2013.10.31. 21:19:49

Puszta látványa is irritál, ~10M eurót kidobtunk az ablakon.

JUVE76 2013.11.01. 07:55:06

@devil-z: És ez a tizes csak a fele volt....

neuropa 2013.11.01. 07:57:38

...és megszólaltak a rövidtávú sikerekre áhítozó ifjoncok. Isla olyan játékos volt Udinében, hogy a mostani keretben közvetlen vetélytársa sem lenne, ti meg itt osztjátok. A Fiornak volt türelme kivárni Rossi felépülését, nem is tudom ki hintett egy laza hármast a két csapat legutóbbi meccsén.. A tisztelet és a türelem nem az erényetek, úgy látom.

Sandro Corleone 2013.11.01. 08:33:53

@neuropa: teljesen egyetértek veled!
kisfiúk, ez nem egy manager játék, ez ez élet!
FJPS!

Tony. 2013.11.01. 12:33:46

@neuropa: @Sandro Corleone: Öhm, először is nem vagyok meggyőződve róla, hogy pl. ti nem vagytok-e "ifjoncabbak" vagy "kisfiúbbak" mondjuk nálam.

Másodszor, Isla több, mint egy éve van itt és ezalatt egy értékelhető meccse nem volt? Mesterek mondjátok mégis meddig kellene türelmesnek lenni? 2035-ig?

Harmadszor, Rossi-val kapálózni? Rossi mennyibe is fájt a Fio-nak? Mert nekünk a fél Isla került egy 10-esbe.

Negyedszer van előtte és mögötte is olyan játékos, akik csak a bevetésre várnak és futballozni is tudnak.

Ötödször pedig erre a stílusra itt senki nem vevő "kisfiúk"!

Fleto6 2013.11.01. 14:31:22

@Tony.: A te paraszt stílusodra ki vevő? Szerintem arra sem senki, tudja mindenki, hogy te vagy a mindentudó hatalmas edző, csak ha leszállnál a magas lóról akkor rájönnél, hogy egy szimpla troll vagy. Islaban hisz a vezetőség és Conte is, nem véletlenül csak a gép előtt okoskodsz és nem egy kispadon, mert nem vagy te senki. Ja de vagy bocsi, troll.

Sandro Corleone 2013.11.01. 15:15:46

@Tony.: kicsit kivagy nem? mit hisztizel? kislány vagy? :)

JUVE76 2013.11.01. 16:46:23

@Tony.: +1

@Fleto6: @Sandro Corleone: GYEREKEK A HOMOKOZÓ "ZÁRVA" VAN???

Tony. 2013.11.01. 17:39:42

@Fleto6: @Sandro Corleone: Ezekre a hozzászólásokra úgy hiszem reagálni sem érdemes.

Ti személyeskedtek, én pedig elegánsan felülemelkedem rajtatok.

BigP86 2013.11.01. 21:48:22

Kik ezek az NSO blogról idetévedt IQ betyárok? remélem csak átutazóban vannak.. Mondjuk most jut eszembe, őszi szünet van a sulikban, az én kisfiam is itt van a nyakamon.. :) Srácok, vegyetek vissza, ez itt a felnőttek társalgása.

2013.11.01. 23:48:11

Tony-val értek egyet mindenben...leszarom mit nyújtott Isla Udinében,amióta itt van még egy értékelhető megmozdulást nem produkált,pedig nem volt olcsó!
Az meg,hogy a keretben nem lenne vetélytársa egyenesen kiröhögöm...ilyet mondani,miközben a cserepadon ül Padoin?!...

Sandro Corleone 2013.11.02. 12:13:42

@BigP86:
itt lennének a felnőttek?
meg az IQ bajnokok is?

inkább kimegyek a meccsre, mert bérletes vagyok te idióta....

keshudioo 2013.11.02. 13:04:48

Jelenleg mindahányan úgy viselkedtek, mint az óvodások.

neuropa 2013.11.02. 13:54:02

Ritka alpári hozzáállás az, hogy XY feléért kiadtak 9.5 milliót, akkor most aztán már forrjon össze mindene, de tüstént! Rehabilitáció nincs, idő nincs, türelem nincs, semmi sincs! Tessék formába lendülni MOST! Meg fél év múlva! Mert ez valóban így működik..

De ha már számolgatni akartok: Rossi 2012. áprilisában sérült meg, ez egész pontosan 1.5 éve volt. A Fior úgy vette meg, hogy már több mint egy éve nem játszott, csak ezért tűnik ilyen "gyorsnak" a "hirtelen jött" jó teljesítménye. Islát pár hónappal a sérülése után szerezte a Juve, azóta mostanság kap csak igazán szerepet és bizalmat. De idevág Q sérülése is, aki kb. egy évet hagyott ki és mindannyian tudjuk, mennyi ideig lábadozott góltalanul. Szóval továbbra sem értem, mit vártok szerencsétlen Islától, nem akkorra épül fel amikor ti mondjátok, hanem amikor sikerül neki. Én még fél évet adnék neki, ha jövő nyárig sem alakít semmit, akkor mehet.

keshudioo 2013.11.02. 17:16:03

Hogy a témához is hozzászóljak: szerintem mind a két oldalnak igaza van. Isla az egészségi, fizikai állapotához képest drága volt. Abban az évben Armero nagyon jól teljesített az Udinesében bal oldalon, én akkor egyértelműen mellette tettem volna le a voksomat. Viszont valóban nem szabad elfelejtenünk, hogy a sérülése nem egy apró karcolás, és nagyon sok játékos nem tud belőle rendesen felépülni. Sajnos sok sportoló visszafogottabban játszik a felépülését követően, nem meri odatenni magát, félve lép oda, félti a gyógyult lábát, ezen pszichológiailag kell túllépniük. Isla a sérülése előtt jó játékos volt, megérdemli a türelmet, de való igaz, hogy amióta itt van, még a küzdeni akarást sem igazán látjuk tőle. Az Interes meg a Realos nyilatkozatairól meg ne is beszéljünk.

Viszont nem szerencsés Rossival példálózni. A Fiorentina óriásit kockáztatott a megvételével. Szerencséjük volt. De azért két ilyen sérülés után akár egy harmadik is benne lehet a pakliban. Nagyon szurkolok a srácnak, nem kívánom ezt neki, kedvelem a játékát, és nagyon örülök, hogy felépült.

Isla esetében szerintem jót tett volna neki egy kölcsönadás, hogy biztosan elég játéklehetőséghez jusson, és formába lendüljön. Nem vagyok benne biztos, hogy a Juventusnak van ideje kivárni rangadók és BL-mérkőzések közepette, hogy újra a régi önmaga legyen.

JUVE76 2013.11.02. 17:46:00

@neuropa: Mi volt a hsz-emben alpári te szerencsétlen????

Rossi majdnem annyiba kerűlt mint Isla fele.... Gondolkodj mielött fröcsögsz!!!!

neuropa 2013.11.02. 20:04:50

@JUVE76: Trololooo :)

1) Nem is idéztem senkit név szerint, mégis magadra vetted. Csak szólok.. :D

2) Alpárit nem literálisan értettem, hanem absztrakt értelemben. Bazinga!

3) Én fröcsögtem? Hol? Nem épp te vered itt magad? *ba dum tss*

JUVE76 2013.11.02. 20:16:14

@neuropa:
1-Mivel én írtam, hogy a feléért fizettünk ennyi, ezért egyértelmű, hogy rám gondoltál.
2- "*ba dum tss*" mit szívsz????

neuropa 2013.11.03. 11:21:25

@JUVE76: Ha a bazingát értetted, a *ba dum tss*-t meg nem, akkor még nem merültél elég mélyre a Zinternet mocsarában. :)

Egyébként nem kimondottan neked címeztem, inkább kollektíve azoknak, akik Isla pocskondiázásában élik ki mindennapi frusztrációjukat. Padoin pl. soha nem volt igazán jó spíler és sérült sem volt, őt nyilván nem fogom védelmezni, egyértelmű, hogy iparosnak vették. De ilyen elszomorító hozzáállással nem illik sérült játékost baszogatni, mint amit Isla kap. Q egy évig lábadozott, hónapokig odalépni nem mert, most meg újra hasznosan játszik. Buffonnak is vissza kellett nyerni régi önbizalmát, miután visszakapta Storaritól a helyét, jó ideig kaki volt. Rossi sem mesterhármasokkal kezdett a Violáknál. Egyszerűen az a dolgok rendje, hogy ha Isla úgy teljesít edzéseken, hogy Conte fejlődést lát benne, akkor a mezei szurkolónak kutya kötelessége megvárni, míg mindezt tétmeccsen is meg tudja mutatni. Mert belőle még lehet húzóember a szélre. Padoinból nem. Bár én őt sem baszogatnám, mert semmi értelme.

JUVE76 2013.11.03. 13:29:26

@neuropa: Nem is Islával van igazán baj, hanem azzal a nyomorúltal, aki a feléért kiadott -sérülten- 9.5 misit, valamint azzal, aki nyáron marasztalta...

MDaniel98 2013.11.03. 14:41:45

Csak megjegyezném egyébként,hogy Isla TELJES JÁTÉKJOGA jó,ha 12 millió€-t ért,akkor,amikor jól játszott az Udinében.Mi sérülten vettük,ráadásul olyan sérüléskor,amiből nem tud hamar felépülni,ez alapjáraton a normális igazolásoknál minimum 25%-os esést jelent a vételárban,és ezt meglehet figyelni,olyan(egyébként elég ritka) igazolásoknál amikor a vevő kb.fél évig nem számíthat arra a játékosra,akit megvett.Ki lehet számolni,ha 9,5 milliót adtunk volna,akkor az Udinesének Isla teljes játékjogáért amikor megvettük,teljesen elfogadható ajánlat lett volna.
De persze a mi okos transzfergurunk az"egyévbenegynormálisigazolásésutánnasemmimás" Marotta ezt jobban tudja,mert a feléért adott ennyit,és most ennek isszuk meg a levét rendesen.

Nyáron el kellett volna adni az Internek és akkor már nem lenne gondunk.Ahogyan kb. másik 7 játékost(Rubinho,DC,Motta,Peluso,Padoin,Bouy(nincs értelme itt lennie,ha nem játszatjuk),Gio) is el kellett volna adni valahova kb.normális áron és a helyüket tapasztalt sokkal jobb,és tini,de már legalább annyit tudó játékosokkal feltölteni.

Lehet,hogy Isla az Udinesében jó volt,de a múlt senkit nem érdekel,és nem is számít.Én speciel örültem a leigazolásának anno,de látni kell,hogy a sérülése után nagyon visszaesett a formája,és az akaratereje lényegében már szinte nem is létezik,nincs is,legalábbis én még nem láttam benne egy Juventus meccsének egyetlen percében sem a hajtást,a küzdeni akarást.És különben is,mi vagyunk mi valamilyen Vöröskereszt,hogy itt várjunk a csodára,hátha a kedves Isla végre elkezd focizni?Mert nem tartom kizártnak,hogy 1 év múlva már a falba fogja verni a fejét Marotta(ha ugyan akkor még ő lesz a sportigazgató),hogy tavaly nyáron miért nem adta el az Internek 8 millióért,mert,ha a formahanyatlása Islának folytatódni fog(több esélyt látok jelenleg erre mint arra,hogy feljavul és kiszorít mindenkit a kezdőből),3-4 milliónál senki sem fog többet adni a fele játékjogáért.
Ezen tessék elgondolkodni.

neuropa 2013.11.05. 19:43:45

@JUVE76: Vagyis Marotta és Conte?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása