A Fiorentina elleni keret

A Juventus a válogatott szünet után jó hangulatban készülhetett a vasárnap kora délutáni meccsre az ellen a Fiorentina ellen, amelyet tavaly szeptemberben Firenzében pontvesztésre kényszerített, illetve amelyet februárban Torinóban 2-0 arányban legyőzött. A bajnokcsapat mellett szól az a tény is, hogy a Fiorentina 1998 decembere óta képtelen volt saját stadionjában győzedelmeskedni a Juventus felett.

Serie A 2013-2014.jpgA késői érkezés ellenére Arturo Vidal benne van a Firenzébe utazó keretben, a várakozásoknak megfelelően Antonio Conte ebben a szezonban megszokott keretéből csupán a sérült Mirko Vučinić és Fabio Quagliarella, illetve Stephan Lichtsteiner maradt ki.

Ugyan Arturo Vidal a keret részét képezi, várhatóan Paul Pogba lesz az, aki helyette pályára lép, míg Simone Padoin pedig Stephan Lichtsteiner helyén fog játszani, a svájci a válogatott mérkőzésekről is kénytelen volt hazautazni combizom-problémái miatt. Jó hír azonban, hogy Martín Cáceres mostantól ismét Antonio Conte rendelkezésére áll.

A csatársorban várhatóan Sebastian Giovinco és Carlos Tévez fog rohamozni, több szakember szerint is ez a megfelelő kombináció a Fiorentina inkább megfontolt, mint gyors védőivel szemben. A hírek szerint Fernando Llorente a Real Madrid elleni meccsre pihenhet, majd csak a spanyol fővárosban fog szerephez jutni, így itt az esély a bizonyításra a sokat kritizált, de legutóbb gólt szerző Sebastian Giovinco előtt.

A Juventus kerete a Fiorentina elleni mérkőzésre: Buffon, Chiellini, Cáceres, Ogbonna, Pogba, Marchisio, Tévez, De Ceglie, Giovinco, Peluso, Llorente, Barzagli, Motta, Bonucci, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Bouy, Storari, Isla, Rubinho.

A mérkőzés kezdéséig hangolódásképp tekintsétek meg a két csapat mérkőzéseim megesett legszebb Juventus gólokból készített rövid összeállítást.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr375586702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2013.10.20. 16:43:24

Asamoahnak már az elején sem kellett volna a pályán lennie.

MdewC 2013.10.20. 16:43:32

Ugye nem 2-2?????????

Alex8610 2013.10.20. 16:43:48

Ugy látszik itt az ideje kikapni ez vicc komolyan

juve28adam 2013.10.20. 16:44:24

Világ égése... 4-2

Apuleius 2013.10.20. 16:44:39

Tetves kurva bohócok! menjenek a búbánatos picsába!

Goku06 2013.10.20. 16:44:40

és az egésszel az egyetlen probléma, hogy az idei szezonunkat elnézve, ez az eredmény a sorminta folytatása és nem a meglepő eredmény.. össze kéne már végre szedni magunkat.

4-2, lehet inkább csak eladtuk a meccset akkor már

ejhaa 2013.10.20. 16:44:44

hehe..baxátok meg!

babo0410 2013.10.20. 16:44:50

Két gólt kéne lőnünk basszus! Így leengedni. Nem hiszem el! Pedig milyen jók voltunk a tiziig. Nagyon bosszantó ilyen hibákból gólt kapni!

Tony. 2013.10.20. 16:44:54

Gyökér faszok bazdmeg, ilyet még nem láttam.

Apuleius 2013.10.20. 16:45:11

Öltözzetek lilába, menjetek a picsába!

kda75 2013.10.20. 16:45:22

Mindjárt kibaszom a tv-t a laptopot és felgyújtom a kecót!

danimester1 2013.10.20. 16:45:26

Megérdemeljük ez nem vitás ilyen szerencsétlen rakás balfaszt mint akik kijöttek a 2. félidőre...Simán mennün k kellett volna 4-5 góllal erre kapunk 3.-mat ifista hibákból............ERRRE 4:2!!!!!!SZÉP VOLT FIÚK!SZÉP VOLT FIÚK!EZT IS ELINTÉZTÉTEK SZÉPEN SZERDÁN MEG A MADRID FOG SZOPATNI MINKET!

Sz.Alex 2013.10.20. 16:45:29

4-2.Innen szép nyerni.... Ezzel a csapattal megverjük a Madridot... XD

babo0410 2013.10.20. 16:45:43

És 4-2! Menjen az összes a rohadt k. anyjába nagyon idegesítő!

Tony. 2013.10.20. 16:46:20

SZÉGYEN!!!! Hogy lehet így összezuhanni? Egy Juventusnak?

4 gól?

MdewC 2013.10.20. 16:46:34

Frissítésenként gólt kapunk? Miafasz????????

juve28adam 2013.10.20. 16:46:40

Marco Motta a megmentő :( mostmár sírok :(

Apuleius 2013.10.20. 16:47:09

Marco Motta, komolyan beszarok. Conte is egy vicc.

kda75 2013.10.20. 16:47:12

Motta bazdmeg ő kell még ide!

Fülöp Dávid 2013.10.20. 16:47:17

Ez egy akkora szégyen hogy az nem igaz ez a három védős rendszer egy ótvar szar mindenki akkor kontraz minket amikor akar .....

Sz.Alex 2013.10.20. 16:47:18

Nézzük a pozitív oldalát.Innen már nem lehet lejjebb.

nortu30 2013.10.20. 16:47:34

Ez meg mi a f@szom?! Szégyen ez a csapat, de komolyan. Real ellen 5 gól alatt nem ússzuk meg!

danimester1 2013.10.20. 16:47:47

Várjatok megjött Motta mindjárt 5:2 lesz!Ezért kérdem miért nem lehet pl. hamarabb cserélni?!

ejhaa 2013.10.20. 16:48:02

Bíztam Conte ban hogy behozza Pelusot is..erre Mottat állítja csatasorba :D:D

Goku06 2013.10.20. 16:48:26

na és babo, akkor most ezek után mond hogy simán verhetjük a madridot, és semmi gond nincs a csapattal

az a csapat aki 2-0 után így össze tud zuhanni, az mentálisan a magyar válogatott szintjén van.. lehet hogy azok a csúnya fio szurkolók a hibásak, mert hangosak?

És akkor most 4-2nél Marco Motta jön csereként? Na én akkor megyek is, további szép napot.

Apuleius 2013.10.20. 16:48:29

8 forduló alatt 10 gólt kaptunk. Pazar teljesítmény.

nortu30 2013.10.20. 16:49:09

A három védős rendszer szart sem ér, a védelmünk kb. ugyanannyit.

Tony. 2013.10.20. 16:49:15

Megaláztak minket. Nevetségessé tettek.

ejhaa 2013.10.20. 16:49:30

a 4. gól után nekem is megfordult a fejembe,de csak nem?!

babo0410 2013.10.20. 16:50:10

Mondjuk lehet ez az ébresztő pofon? Nem kell azért rémeket látni. Nagyon elbasztuk itt avégét. 1-2-nél nem kellett volna aludnunk, hanem be kellett volna legalább 1-et még lőni. De nem. Vezetünk, nem kell játszani! Minek? Remélem ez lesz az a pofon, mint tavaly az inter elleni volt. Felszívtuk magunkat. Most is jó lenne egy ilyen. Ja és így már kib.szott sok a bekapott gólunk. Remélem Conte széttépi a csapatot. a Real ellen az első félidei játék kell, a 2. félidőben meg kib.szottul bealudtunk. Miért kell visszavenni vezetésnél ennyire? Miért nem lehet egyszer valakit megalázni?

babo0410 2013.10.20. 16:51:34

Ja és azt nem értem, hogy eddig sz.r volt a Fior, miért pont ellenünk kell kijönniük a gödörből?

Apuleius 2013.10.20. 16:51:51

5 perc alatt kaptunk hármat, elképesztő.

babo0410 2013.10.20. 16:52:11

Padoin helyett motta. Nagyszerű csere. :D

venember83 2013.10.20. 16:52:16

@Apuleius: Padoin helyett jött Motta, oly' mindegy, ki jön.

juve28adam 2013.10.20. 16:52:17

ne várjunk semmit se Madridban... remélem megússzuk 5 alatt

kda75 2013.10.20. 16:52:19

Bízom benne,hogy Mottát kinézi a Kispest,hogy ne kelljen többet Juve mezben látnom.....

bianconeri78 2013.10.20. 16:52:56

1-2 után kimentem a teraszra egy sörre és cigire,visszajövök,és 4-2...?? Mi a retkes fasz van itt??

juve28adam 2013.10.20. 16:54:14

Letojom ha megköveztek ,de Buffon egyre többet hibázik... Leültetném jópár meccsre a padra és Storari-t játszatnám.

Apuleius 2013.10.20. 16:54:14

@venember83: Egyiknek sem szabadna a pálya közelében lennie, erre gondoltam inkább. Két senkiházi szarkupac.

Breadface 2013.10.20. 16:55:09

Hat... nem talalok szavakat... raadasul itt a jegyem az asztalon szerdara... remelem nem sirva jovok ki a Santago Bernabeubol.... eddig bizakodtam, de ezek utan felek a csufos veresegtol.... mindenesetre buszken fogom vallalni hogy Juves vagyok.

nortu30 2013.10.20. 16:55:36

Érik az ötödik...

Harka1976 2013.10.20. 16:55:38

Lehet hogy idén nem lesz egy sétagalop a szezonunk de én akkor is bízom a csapatban és Conte-ben!

danimester1 2013.10.20. 16:55:59

Ez így lesz fasza erős,mert ránk jöhet a dögevő csürhe a roma meg jól ellépett.Ha ez nem rázza fel a csapatot,akkor idén nehéz lesz bármit is nyerni.
@Sz.Alex: Ne kiabáld el!Ki tudja mi jön még?!

Tony. 2013.10.20. 16:56:31

Ilyet nagyon régen nem éltem meg.

danimester1 2013.10.20. 16:57:00

@juve28adam: Teljesen egyetértek!Storari játszhatna.

Apuleius 2013.10.20. 16:58:04

Jó pár embert picsán kellene rúgni, kezdve Vidal-lal és sorolhatnám.

ejhaa 2013.10.20. 16:59:02

@juve28adam: nehéz volna ebbe belekötni:)
2. keményen benne volt..túl laza lett,vagy lassú,dekoncentrált

2013.10.20. 16:59:47

Várom a nyilatkozatokat! :) "Jól játszottunk csak nem volt szerencsénk, semmi baj nincs. :))))"

Remélem ez úgy fog hatni mint tavaly az inter elleni vereség. Szégyen.....

bianconeri78 2013.10.20. 17:00:09

Egy Juve nem kaphatna 15 perc alatt 4 gólt! Még egy meccsen se,nemhogy ennyi idő alatt! De FORZA JUVE!

2013.10.20. 17:01:14

Éljen szerdán Real! -.-

danimester1 2013.10.20. 17:02:03

Itt a vége!Jókor kaptuk a taslit,mert valljuk be már hetek óta rázogatjuk a pofon fát!Nem akarok bírozni,de elmaradt egy piros és adott egy ajándék tizit a liláknak.Természetesen ez nem menti fel a csapatot a szar játék alól.A fior megérdemli a dícséretet,mert nem adták fel.Saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe és Conténak rendbe kell raknia őket.Buffonra ráférne a pihenés,mert benne volt a 2. és 3. gólban is.Remélem azért szerdán javítani fognak.

2013.10.20. 17:02:47

Ja és jó lenne ha Conte elfelejtené ezt a 3-5-2-t meg végre lebaszna mindenkit szépen. Eddig idén egy nagy kalap fos.

Györijuventino 2013.10.20. 17:02:58

Kellett ez a kijózanító pofon, hogy észbe kapjanak végre. Egy szar Fiorentinát tettünk naggyá...

2013.10.20. 17:03:48

Kedves Conte! IDEJE VISSZAVENNI AZ ARCBÓL!!!

Alex8610 2013.10.20. 17:03:57

Hatalmasat csalódtam a csapatban kurva ideg vagyok így szétesni ez nem bajnokhoz méltó 0-2 után megaláznak minket szégyen de megis érdemlik az elmúlt hetek teljesítménye után és ezt nehogy megmagyarázza valamelyik jól elkúrták a vasárnapom megyek gyúrni a vasat levezetni mert széttörök valamit.

babo0410 2013.10.20. 17:05:24

@Harka1976: Osztom. Nagyon kellett tavaly is egy ébresztő. Most is kellet, remélem ez volt az. Conte most tuti irtó dühös, szerdán ölni fognak a srácok. Remélhetőleg egy teljesen más csapatot fogunk szerdán látni. Nem értem miért kell vezetésnél ennyire visszavenni?

SoloLaJuve 2013.10.20. 17:05:35

eddig tartott a szerencse.az eddig lejátszott 11(bajnokság+bl)meccsből egyedül a lazio ellen volt játék és megérdemelt győzelem.
a többi mind szerencsével jött,és szánalmas,gusztustalan,undorító volt a játék.conte mellett most már csődöt mondott az összes csapatrész is.5perc alatt 3gólt csak egy mentálisan romjaiban lévő csapat tud kapni.
nem emiatt a kiábrándító,szánalmas vereség miatt mondom ezt,idén végig ez volt,csak eddig szerencsénk volt.idő kérdése volt a vereség.

ambrobert 2013.10.20. 17:07:02

Pogba 40 milla, egy nagy büdös nulla, a gólja előtt is addig várt , amíg lesre lőtte volna, Buffon is benézte Rossi gólját, csak épp az a köcsög a képtelen volt szerelni, csak kísérgette, normális megmozdulása nem volt, a három védőt, Chiellinivel az élen padoztatni kéne, a 11-es góljuk előtt szerelnie kellett volna, nem Asamoah szúrta el. Amúgy kellett ez a pofon, a két szezon mázliját most kapjuk vissza, oda kell figyelni!

SoloLaJuve 2013.10.20. 17:08:06

ja és kár bírózni,mert akár pirlo is mehetett volna idő előtt zuhanyozni.
ja és kedves conte és a játékosok.a fior 4-2 után is gólt akart rúgni!!!!

Trieszt120506 2013.10.20. 17:22:03

Az első két gólt találták. Utána pedig egészen érthetetlen hibákat követett el a védelem (szétestünk?) Megmondom őszintén jobban örülök ennek a kijózanító vereségnek, mint egy újabb 0 játékkal kiizzadott győzelemnek. Legalább nem tudjuk áltatni magunkat. Igenis súlyos hiányosságai vannak a csapatnak, és egy újabb szemléletváltás elkerülhetetlen előbb vagy utóbb. Az is egészen elképesztő, hogy majd minden meccsen van olyan támadása az ellenfélnek, amikor létszámfölényben vihetik a védőkre, mert középpályán eladjuk, Pirlo meg képtelen visszafutni. Kész csoda, hogy csak most lett nagyobb baj ebből. Nem építhetünk tovább Pirlo-ra, a teljesen kiégett Buffon-ra, a végletekig kiismert 3-5-2-es szisztémánkra.

Ja és amúgy ezt a Fio-t 100-ból 99-szer vernénk 2-0-ás félidei vezetésről, de most épp hatalmas szerencséjük volt. Viszont ez mit sem változtat a tényen, hogy tavaly Január óta már csak kötelességből ülök le meccset nézni, mert kb felvételről is nézhetném a Conte-éra meccseit, annyira kiszámítható szürke semmilyen a játékunk.

Míg pl. (hogy ne kelljen messzire menni) a pénteki Róma-Napoli rangadón, mindkét csapat fényévekkel gyorsabban és kreatívabban játszott a támadó harmadban, mint mi bármikor az utóbbi években. Ez a modern európai futball, nem az az őskövület valami, amit mi játszunk.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.20. 17:22:34

El kellett mennem otthonról. Most értem haza. EZ MEG MI A FASZOM!???????? Azt hittem, elromlott a lájvszkór. Elmehet az egész csapat a qrva anyjába! Essünk ki a picsába bl-ből, és rohadjunk meg a7. helyen!!! Megérdemelnénk! Ha ez nem bunda volt, akkor semmi!

SoloLaJuve 2013.10.20. 17:23:11

ja és a legszomorúbb,hogy senkit se érdekel mi megy idén a csapatnál.mindenki leszarja az egészet.jelenleg senkiben sincs SPIRITO JUVE!még conteban sem.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.20. 17:26:30

Ja! És hogy a picsába kaphat ez a védelem 35 perc alatt 4 kibaszott gólt!???? Már most meg merném tenni nagyobb összeggel, h sehol sem lesz idén címvédés!

SoloLaJuve 2013.10.20. 17:27:23

@Trieszt120506: azt még várjuk meg,hogy kijózanító lesz-e vagy csak tovább süllyedünk a fosban,amiben már amúgy is elég mélyen vagyunk.
a fiornak nem szerencséje volt,hanem nyerni akart.
úgy látszik az elmúlt 2év után tényleg sokan elhitték a csapatból,hogy mi vagyunk a legjobbak.ez nagy valószínűséggel így is van,de ahhoz játszani is kell,nem csak a pályán lenni.

babo0410 2013.10.20. 17:28:37

@Trieszt120506: Mi is uazt a játékot próbáljuk játszani, mint a Barca, és amit a Roma próbál. Csak Pirlo nem elég gyors hozzá, és valaki mindig flegmázik a csapatban. Ma pl. Pogba is meg Marchisio is elég flegma volt. Sok lasztit vesztettek. Pofán kéne mindkettőjüket csapni, hogy észhez térjenek. Nincs meg a tűz? Szólni kéne nekik, ha maradni akarnak, akkor játszani kell! Ma mind a ketten gyengék voltak, és főleg a 2. félidőben. Pirlo meg lassú, körülményes, és labdavesztésnél teljesen hasztalan. Nincs mese, januárban igazolni kell legalább a szerkezetváltáshoz embereket. Legalább 2-3 játékost. És nem csak töltelékeket.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.20. 17:29:59

8 forduló alatt 10 (!) kapott gól! Szezon végéig mennyit fogunk kapni? 40et???
Nagy trágyadomb a védelem Buffonal együtt!

ambrobert 2013.10.20. 17:33:54

Egyébként, ha nem a real jönne, ennyire nem állunk le. Conte meg gondolkodjon el arról, hogy az inter nem épített semmit, mi meg építkezünk, mert a bayern a felhőkarcoló. Annyira építkezünk, hogy becseréljük mottát, aki tényleg alulmúlja az összes csereemberünket. Nem kell változtatni a 3-5-2-n, csak cserélni kéne hátul is, a három védő két szezont hozott le emberfelettit nyújtva, nem csoda, ha idén nem annyira megbízhatók. Forza!

babo0410 2013.10.20. 17:39:20

Azért leírni nem kell a csapatot. A tavalyi idényben is volt pár elég csúnya vereségünk, és mindegyik jót tett a csapatnak. 0-0-t játszottunk a Fiorral, 4-0 lett a Roma ellen. Az inter elleni 1-3 után 6-1 a Pescara, 4-0 a Nordsjealland ellen. 0-0 lett a Lazio ellen, majd a Milantól kikaptunk, de zsinórban elég szépen nyertünk utána. Jött a január, mikor egy vereség és egy X után eltapostuk az Udinet nagyon jó játékkal. Aztán mikor a Roma 1-0-ra megvert minket, végigvertünk mindenkit, és csak akkor botlottunk, mikor már bajnokok lettünk. Kellett most is ez a pofon. Bízom benne, hogy most is rájövünk, hogy játék nélkül még mi se nyerhetünk. Ja és szerdán Pirlo nagyon remélem, h nem lesz kezdő. Ancelotti ki fogja vetetni a játékból, és a két nagyon gyors szélső mellé kevés lesz, védekezésnél hátrányt fog jelenteni. Pláne, hogy Isco se lassú

2013.10.20. 17:39:40

Bírtam Contét, de 3. éve tolja ugyanazt a fos taktikát, ami eleinte szuper volt. Még ha Mucsaröcsöge ellen játszana a csapat ők is tudnák, hogy mi fog következni. 3-5-2, hol élünk már??? Padion kezdőben? Vidal padon, mert később jött vissza? Mi a faszom ez?
Llorente is fos, pedig hogy bíztak benne, hogy majd ő. Persze. A kobra mossa kezeit, hogy ő mekkora arc hogy olcsón fasza csávókat hozott. Nagyon faszák. Már évek óta el kellett volna kezdeni keresni Buffon utódját is és nem csak Storarival cserélgetni meg elvétve Rubinhoval. Sassoulo féle csapatok ellen egy fiatal leendő kapus bőven védhetne.
Az utsó két gólnál a védelem állt, mint f..z a lakodalomban. Csak lestek mint a moziban. Hát kérem mi volt ez?
A Reál meg a kis köcsög Céronáldó majd lök nekünk vagy 8-at és tolják majd az arcot mellé. Conte meg elmondja a szokásost, hogy "nagyon kemény a munka és sokat kell még fejlődnünk". Hova fejlődnél má' baszod? Lassan 1,5 éve nincs fejlődés. Az a fejlődés hogy behozzuk Padoint?

ambrobert 2013.10.20. 17:40:43

A 4-3-3-at azért néha kipróbálnám, ha Conte azt mondja, nincsenek hozzá játékosok, akkor mit keres a 3-5-2-ben Lichsti és Asamoah a szélen, előbbi a négyvédősben szélső, utóbbi meg a középpálya közepén jó. Ha ezt a rendszert lehet erőltetni, akkor az összes többit is.

Alessandro86 2013.10.20. 17:42:05

Szégyenteljes ez a vereség, nem elég hogy a fontos rangadót elbuktuk de még attól is félhetünk, hogy a játékosok nem lesznek kipihentek a Real elleni meccsen és hasonlóképpen ők is megszórnak minket. Na persze a korábbi párharcok esetében is mindig a Madrid számított némileg esélyesebbnek és mégis legtöbbször mi jöttünk ki jobban. Conte ma is rossz döntéseket hozott, későn cserélt, én legkésőbb a 60. perc környékén már vártam a Tevez-Gio cserét, előbbit jó lett pihentetni a szerdai meccsre, utóbbi pedig a kitámadó Fior ellen hasznos tagja lett volna a csapatnak, a gyorsasága és a cselei mindenképpen előnyt jelenthettek volna, hátrányban viszont már értelmetlen volt az ő behozatala. A védelem gyengélkedését elnézve már várom, hogy a 15 milliós védő igazolásunk ne csak a padról nézze a meccseket, ezek után már a bl meccsen is szerepet adnék Ogbonnának, nem is beszélve Cáseresről.

venember83 2013.10.20. 17:47:29

Várom a változást, amit ez a meccs fog hozni.

2013.10.20. 17:49:51

@Kotrevák Kelly: " sehol sem lesz idén címvédés!" - Az kezdett motoszkálni a fejemben, hogy jobban járunk, ha a csapat elbukja az idei bajnokságot. Akkor talán visszább kerül Conténál + Marottánál az arc, és talán Elkann is kinyitja a kibaszott pénztárcáját...és talán újra megindul valami előrelépés, mivel idézném az előttem szóló kollégát: "Lassan 1,5 éve nincs fejlődés." - jogos.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.20. 18:01:39

@Dr. Grant: Nekem az az érzésem, hogy eltelt a csapat a 2 scudettoval és telibeszarja ezt a bajnokságot. Ha a romát elkerüli a sérüléshullám, akkor simán meglesz nekik a bajnokság, mi meg mehetünk a 2-4 helyek egyikéért. Én kb ezt várom. Soxor csak a flegmát, nagyképűséget, beleszarást látom, illetve az érthetelen forma hanyatlást. Conte taktikailag kiégett, egysíkú. Egy vmi tud. Azt, amit már mindenki kiismert. Nem tud/akar változtatni és megy a ködösítés, h nincs játékos a 433-hoz. Sztem meg van. ha meg szte nincs, akkor mi a lószarért nem igazolunk úgy, h ki lehessen állni egy nyamvadt 433-al???
Végüli okos dolog volt Vidalt büntibe vágni, helyette padoinnal kiállni! Ehhez is csak gratulálni tudok!!! Végülis nem az a lényeg, h leverjük a fiort, hanem az, h Vidal rátérdeljen a sarokban egy zsák kukoricára... Szánalom. Kár, hogy nem a fél csapat késett...

SoloLaJuve 2013.10.20. 18:05:27

teljesen értelmetlen azt írogatni tavaly mi után mi történt.
meg mi az hogy jól jön egy vereség,meg jó lenne ha elbuknánk a címvédést.
nincs veszve semmi.de jó úton haladunk hogy minden elvesszen.a bl-ben nem sok kell hozzá,a bajnokságban még bőven belefér.
de alapjaiban történő változás kell.pl contét tarkón kell b***kodni padoinnal és mottával.(jézusom,motta,ez még a keret tagja?!?!gyalázhatja még a JUVENTUS mezt?!?!?!)

Goku06 2013.10.20. 18:11:00

Én kezdem Conte felelősségét is érezni a dolgokban. Mentálisan van probléma, ami az edző hibája.

Hiába igaz, hogy az igazolásokat elbasztuk (úgy érzem mostanra mindenkinél bebizonyosodott ez), de ha ajándékba kapunk 2 gólt az ellenféltől, onnan nem szabad kikapni. (Del Neris időket idézi a csapat)

És megint a magyarázkodás hogy 2-0 után visszavettünk, stb stb.. kezdünk tényleg magyar válogatott lenni, minden rossz eredményt meg tudunk valahogy magyarázni.

De azt remélem hogy ez tényleg ÉBRESZTŐ volt, de nem a csapatnak, hanem a vezetőségnek, hogy adjanak pénzt az igazolásokra, Marottának, hogy végre igazoljon normálisan, és Conténak, hogy kapja össze önmagát is, a saját fejét is ordítsa le ma ha hazaér, mert itt már ő is benne van a rossz szereplésbe.

Goku06 2013.10.20. 18:27:21

@Alessandro86: És Ogbonna leigazolásában a legszebb? Gond van a csapatnál, át kell állni a 4 védős felállásra.. na de a Barzagli-Bonucci-Ogbonna-Chiellini négyes is csak a belső posztra jó, így ismét egy szép öngólt lőttünk magunknak az átigazolási időszakban..
(persze Chiellini és talán Ogbonna is tud balbekket játszani, más kérdés hogy szarul)

2013.10.20. 18:31:34

@Goku06: Cácerest simán be lehetne tenni balbekkbe ,más kérdés ,hogy Conte előbb teszi be Pelusot/Chiellot/Ogbonnát. Jobbekk Licht. meg LEHETNE ezt oldani......

Alex8610 2013.10.20. 18:32:27

@Goku06: Ott a pont 100%-ig egyetértek és teljesen igazad van Conte felelősségében is nemhiába a sok hátrányba kerülés oké nyertünk eddig valahogy de ez nem tarthatott örökké ma megis kaptuk a pofont érte 2-0-ás vezetés a szünetben ugy hogy a Fior a 16osunknál beljebb nem jut egy kapura lövés azis Gigi kezébe.Aztán a 2.félidőben 2-3 ziccert rontottunk egy buta 11es után megzavarodunk és 5 perc alatt fordít a Fior ezt nem lehet megmagyarázni és a legnagyobb baj hogy a többi csapat is vérszemet fog kapni ellenünk mert elfogják hinni hogy fel lehet állni ellenünk akár hátrányból is ez volt a DelNeri-Zaccheroni-Ferrara érában is ha nem változik a helyzet.Jövő héttől tisztalap és merjen Conte változtatni újra különben nagy baj lehet idén ezaz idei bajnokság nem olyan mint tavaly vagy előtte sokat változott NEKÜNK IS EZT KÉNE TENNÜNK és újra leírom MAROTTANAK IS EZT KELLETT VOLNA TENNIE A NYÁRON mindenki tudta hogy idén már építeni kell az alapra ehhez egy Tevez kevés.

2013.10.20. 18:36:48

Micsoda szerencse,hogy pont meccsem volt és nem tudtam nézni...hát én csak nevetni tudok ezeken,a védelem hibát hibára halmoz,a középpálya alibizik már hetek óta,a csatársorunk ugyanott tart,ahol tavaly...vicc az egész,nem is bánnám,ha a Real jól odabaszna nekünk a faszba,legalább lehetne gondolkodni,hogy hol van a hiba...Conténak is,a vezetőségnek is és a csapatnak is magába kell nézni,mert így ez a szezon egy óriási kudarc lesz!

Alex8610 2013.10.20. 18:41:45

Ja és ahogy itt sokan énsem értem Caceres és Ogbonna padoztatását nem akarom leszólni a védelmet mert az első félidőben momentuma nem volt a Fiornak csak aza baj hogy idén ez volt az egy olyan félidő amikor stabil lábakon álltunk a többit meg láttuk ma.Caceres is játszott már szélen gyors,harcias nem értem a mellőzését Ogbonna mikor játszott meggyőző volt szintén gyors fizikálisan is erős rotáljuk azt a rohadt védelmet is vagy álljunk át 4 védős rendszerbe meg hamár ennyire feltoljuk a védekezést kellenek a gyors játékosok hátul 2 olyan kontra gólt kaptunk amilyet mi lőttünk a Lazionak a szuperkupán.Ja és kicsit Pogba arcából is jó lenne faragni volt egy momuentuma mikor 4 játékost akart kicselezni a mi 16osunk közelébe aztán elveszítette egyből Capello ugrott be régen Cannavaro csinált hasonlót neki ugyan bejött de le lett ordítva a feje.És abban az időben ha vezettünk 2nullára akkor ha nemis lőttünk több gólt nyomatékosítva lett az ellenfélnek hogy vége a meccsnek levegőt nem hagytunk nekik venni.idén ez sehol sincs...

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.20. 18:42:52

@Alex8610: Nyugodt lehetsz. Nem fog Conte változtatni. Marad az izzadtságszagú 352.
Kezd egyre jobban kijönni, h az előző bajnokságotkat azért hoztuk simán, mert egyszerűen ennyire gyenge volt hozzánk képest a többi csapat. A tavalyelőtti csapat, az akkori Contéval sem biztos, h behúzná az idei scudettot. Ennyit számít, ha erős a roma, nápolyi, inter, fior, stb.
Majd akkor fog felértékelődni a csapat teljesítménye, ha ezt a scudettot is behúzzuk. Amit nem fogunk...

A mercato is merő dilettanizmusról árulkodik csak. Még véletlenül sem igazolunk soha olyan (hiány)játékosokat, akikkel lehetne másik taktikát kipróbálni. Pedig hátul egy Caceres-Chie-Bonu-Barza(Lichti) négyessel simán ki lehetne állni és máris ki bírnánk küldeni a csapatot 433-ban.

babo0410 2013.10.20. 18:47:26

@Bigvee: Bal oldalon Cáceres már tavaly is nulla volt. Egyébként meg nem a 3 védős rendszerrel van a baj, mert nem a védelem szar. A kp nem szűr megfelelően. A Toro ellen pl. jól játszott a kp, nem is kaptunk gólt. Most Pogba és Marchisio adtak el kib.szott sok lasztit, Pirlo meg labdavesztésnél haszontalan, mert nem tudja tartani az emberét. Ma is inkább a kp volt szar. És így megint lendületből letámadták a védelmet. Mikor az első félidőben még nem támadtunk ki, akkor remek volt a védelem. Aztán a 2. félidőben basztuk el, mert kinyíltunk túlságosan. Nem kellett volna. Pláne úgy nem, hogy a kp-n folyton elszórtuk a lasztit. Most Conte is benne volt a vereségben. Nem kellett volna eszetlenül kinyílnunk. Az a bajunk, hogy fejben nem vagyunk rendben. Sajna igaz az amit Marchisio mondott, hogy már nem éhesek annyira a sikerre. Ilyenkor kéne megint egy lelkesítő beszéd, ami az első Scudetto előtt volt. Akkor hatott. Remélem ez józanító pofon volt.

2013.10.20. 18:53:15

@babo0410: Szerintem Cáceres a bal oldalon többet érne mintha Chiellot tolnánk ki oda. És hagyjuk a "Pirlozást" mert arról nem Ő tehet ,hogy Chiello azt hiszi ,hogy csatárt játszik. Igazából fel kéne tüzelni a srácokat (jól le kéne baszni őket), és fegyelmezettebnek kell lennünk! Két éve még (talán 4-0-nál) is le lett baszva Barza mert át merte lépni a félpályát.

babo0410 2013.10.20. 18:59:25

@Bigvee: Az a baj, hogy 2-0-nál nem kéne feltolni a védelmet, és megengedni, hogy a védők előre rohangáljanak. Ja és azért Pirlo is hibás, mert Pogba és Marchisio egyszerűen iszonyat flegma lett, sok lasztit szornak el, Pirlot meg simán lefutják, és nem tudja tartani az emberét. Védekezésnél, pláne mikor ennyire fent védekezünk iszonyatos hátrány. 2-0-nál nem kéne ennyire feljönnünk védekezni. ez az ami Conte sara. Ok, h 2-1 lesz, vagy lőjünk még egyet, vagy álljunk vissza. De azt nem értem, hogy 2-2-nél mit csináltunk? Eszetlenül nem kéne kitámadni. A 3 védőnek nem kéne megengedni, hogy feljöjjenek. Legalább ők maradnának hátul. Nem tudnának olyan könnyen lekontrázni.

stevenh 2013.10.20. 19:03:36

Nem láttam a meccset, hála istennek! Kicsit kezdek kiábrándulni az egész csapatból Contéstól, ez a makacsság már nekem sok, ezért nem Klasszis edző még Conte sem, mert nem látja a fától az erdőt. Formációváltás kell, ennél rosszabb már nem lehet, nincs ember a 4 védős felállásra? Nem hiszem el hogy, a primaverából nincs egyetlen értelmes játékos sem, aki rövid időn belül ezt a lagymatag serie a színvonalát ne tudná felvenni, legyen az balhátvéd vagy bal oldali támadó...jobban inkább balhátvéd, mert én nem a 4-3-3-at erőletetném akkor már hanem a 4-1-2-1-2-t vagy 4-3-2-1-t...

Másik meg hogy megint elővesszük a középpályát hogy nem szűr, hát azok után amilyen gólokat kapott a védelem meg sajnos idén Buffon is nem csodálom hogy a teljes középpálya is meg van zavarodva...

Várom a változást, remélem lesz :/

Tomi82 2013.10.20. 19:06:07

@Harka1976: végre egy értelmes ember itt......

Goku06 2013.10.20. 19:15:47

@babo0410: 2-2nél mit csináltunk? Pánikoltunk, ezért mindenki rohangált és otthagyta a helyét.
(mint múltkor amikor a gólunk után Isla nem jött vissza az emberével Bonucci lecserélése után.. ott volt az emberhátrány és a gól)
Fegyelmezetlenek a játékosok, és ez kinek a hibája? az edzőé

"Pirlo is hibás, mert Pogba és Marchisio egyszerűen iszonyat flegma lett"
Mivan? Nehogymár Pirlo legyen a hibás a többiek flegma játékáért!!! Ezért inkább Conte a hibás ismét.
Valamint amit már eddig is beszéltünk: Bonucci-Barzagli-Chiellini, Padoin-Asamoah védők, valamint a középpályáról Pirlo irányít, Marci és Pogba őt tehermentesítik, ergó védekeznek az irányító helyett is, hogy ő csak irányíthasson... Ez összesen 7 db ember! Utánuk jön csak Pirlo a csapat védekezésében. Szóval ne ő legyen már a hibás ha a többinek valami nem megy.
Neki nem a védekezés a területe, ő nem azért van a pályán, hogy védekezzen. Persze ettől függetlenül védekeznie is kell, de nem az ő nyakába kell varrni ezeket a dolgokat.
Öreg, lassú, ez egyértelmű! De akkor ne tőle várjuk el azt, hogy egy kontránál ő érjen először vissza a 16osra! Akkor a taktikát úgy kell alakítani, hogy tudjuk, hogy Pirlo nem fog visszaérni ha kontráznak, akkor a két fiatal középpályás (akiknek ez a feladata alapból is) figyeljen jobban a középpályás védekezésre!

Conténak a tekintélyét egy kicsit vissza kéne szereznie, mert akkor a játékosok nem rohangálnának ide-oda (mint annó Barzagli amikor előrement, tökéletes példa az akkori és a mostani fegyelemre)

babo0410 2013.10.20. 19:36:08

@Goku06: Na a mondat első felét ragadd ki! Pirlot meg simán lefutják, és nem tudja tartani az emberét. Védekezésnél, pláne mikor ennyire fent védekezünk iszonyatos hátrány. Érthető? Mert úgy csinálsz, mintha ostoba lennél és nem tudnád értelmezni amit írok. Egyébként ha meg Pirlo csak irányító lenne, akkor nem Marchisio és Pogba kellene a védők előtt legyenek? Pontosan hogy Pirlo egy mélységi irányító, ahol még nagyobb felelőssége van az elvesztett lasztiknak. És Pirlotól is elég könnyedén veszik el a lasztit. És ha Pirlo elveszti, simán letámadják a 3 védőt. Pláne ha abból kettő elől kolbászol. És pont az ő posztjából adódik az is, hogy jól kell védekeznie is.

Goku06 2013.10.20. 19:50:31

@babo0410: nem én teszek úgy mintha ostoba lennék a kettőnk közül :)

Védekezésnél hátrány Pirlo? De ha ezt tudja mindenki, akkor Conte miért nem lép egy olyan taktika irányába, ahol egy kicsit bele van kalkulálva, hogy Pirlo lassú és öreg?
Ha a 3 védőből kettől elől kolbászol, akkor azért nehogy már Pirlo legyen a hibás. Meg kell tanítani a védőket betartani a taktikai utasításokat. 2 éve nem volt gond ezzel, most van. Miért?
Nem volt Pirlo szarabb sem Pogbánál sem Marcinál (aki 6/9es passzolási mutatót produkált az első 45 perc alatt!!!!!), de te megint őt veszed elő! Vedd már észre magad, hogy van egykét ember akit nem kedvelsz, így minden problémát az ő nyakukba varrsz.

Kérdem én, ma hányszor volt helyzetük a középpályásoknak? Az a kurva Q már megint nem húzta szét a védelmet, hogy Marci vagy Vidal helyzetbe kerüljön? Ja de Q nem is játszott, hát akkor miért nem volt rengeteg helyzet, ha elől 2 egymással jól összejátszó csatár játszott?
Miért nem volt egy valamirevaló helyzetünk sem a 11esünk előtt? (amit köszönhetünk a Fionak, hogy amatőr módon összehoztak)

Pirlo posztjából adódik hogy jól kell védekeznie? nehogy már annyira amatőrök legyenek a szakmai stábunkban, hogy tényleg Pirlotól várják azt, hogy a meccseken a legtöbb szerelést mutatja be ennyi idősen. Ezt nekik tudniuk kell. A szélsőkről tudjuk, hogy nem tudnak beadni, ezért nemis adogatják be a labdákat, hanem a taktika része, hogy amit nem tudnak, azt nemis próbálgatják folyamatosan. De a középpályán Pirlotól várjuk el hogy tökéletesen védekezze végig a meccset (amikor mindenki tudja, hogy ez a gyengéje ennyi idősen?)

Ma Pirlo nem lógott ki negatívan a meccsen, úgyhogy nehogy már megint őt találd meg légyszives.

Valamint arra ne is térjünk ki, hogy miért kell Padoinnak és Mottának a csapatban játszania (Marotta).. Ezek után ez a meccs remélem egy kurvanagy pofon volt Conténak, Marrottának, Agnelli/Elkann-nak. Valamint hogy a játékosok töke is le lett tépve a meccs után, de maguk a játékosok jelenleg az utolsók a sorban akiket szidni kell. Itt a probléma már mélyebb, mint gondoltuk.

babo0410 2013.10.20. 20:01:34

@Goku06:
Nálam nincs olyan akit nem kedvelek, kifejezetten Pirlora nem igaz ez. Csk azt is vedd észre, hogy Pirlo posztja az, ahol ha elveszti a lasztit, akkor simán vihetik a védőkre a labdát. És sajna ma már nem úgy védekezik, mint két éve, mikor visszajött, és a 16-osnál szerelt. Sajna ebben hibázk Conte de nagyon. Vagy Pirlot nem mélységi irányítóként kéne játszatni, vagy kéne a helyére valaki. És amíg nem támadunk ki, és nem kolbászol elől a csapat, Pogba és Marci megoldják helyette a védekezést. Illetve ma mind a ketten rengeteg lasztit vesztettek el. De ezért írtam már korábban, hogy a kp-t inkább 4-1-ben, és nem 1-4-ben kéne felállítani. Vagyis 3-1-4-2 helyett 3-4-1-2-t kéne játszani. Sajna ma is hagyta Conte, hogy kitámadjunk, és mint írtam, rohadt nagy hiba volt. Meglátásom szerint, ha uazt a játékot hozzuk, mint az első félidőben, meglett volna a meccs. És Pirlo hibái, hiányosságai se jönnek ki ennyire, mert legalább 7 másik ember védekezett volna helyette is. De szerdán viszont Pirlora Ancelotti két embert akar állítani. Na akkor minden lasztit simán el fognak tőle venni, ahogy a Bayern ellen is tavaly. És akkor nagyon nehéz lesz eljutni a kapuhoz.

sanyi10 2013.10.20. 20:17:07

Grazie mille. Boldogga tett a Fior, megerdemeltuk nagyon, ebben a szezonban ugy szar a foci ahogy van. Remelem osszesedjuk magunkat es vmi fotbalhoz hasonlito jatekot produkalunk a Margo ellen, eredmenytol fuggetlenul.

Per sempre bianconero

MDaniel98 2013.10.22. 17:13:28

Az első félidő teljesítménye tűrhető(3) a másodiké katasztrofális(1) volt.Összeségében a csapat teljesítménye a csúcsformájukhoz képest nem volt jobb 2,-nál és akkor még finoman osztályoztam őket.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása