Llorente - Pavia 4-0

Fernando Llorente nagyszerű játékot mutatott be szerdán, a Pavia elleni barátságos délutáni mérkőzésen, amelyet a Juventus 7-0 arányban nyert meg. A spanyol négy gólt is jegyzett a Lega Pro Prima Divisione bajnokságban szereplő védők legnagyobb bánatára.

Llorente Fernando_gólöröm.jpgA Pavia csapata nagy érdeklődéssel várta a megmérettetést a torinói bajnokcsapat ellen, ám a mérkőzés balszerencsésen kezdődött, mivel Lorenzo Degeri egy Simone Padoinnal való találkozót követően eszméletét vesztette és összerogyott.

Az orvosok azonnal segítséget nyújtottak a középpályásnak, miközben a félautomata defibrillátorral monitorozták a játékos állapotát. Lorenzo Degeri szerencsére visszanyerte eszméletét és racionális válaszokkal szolgált az orvosok kérdéseire, azonban az eszméletvesztés miatt a középpályást a torinói CTO kórházba szállították. Itt a vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak és csupán megfigyelés miatt kellett az éjszakát is az egészségügyi intézményben töltenie a játékosnak.

Lorenzo Degeri szakszerű ellátását követően mindkét fél készen állt a folytatásra, és a Juventus hamar megszerezte a vezetést az ezúttal kezdő szerephez jutó Fabio Quagliarella és Fernando Llorente összjátékát követően.

Az olasz játékos gólpasszt adott a spanyol életerős lövéséhez, pár perccel később pedig a Pavia ismét mehetett közepet kezdeni, miután a spanyol csatár precíz befejezéssel újabb gólt jegyzett.

A harmadik gólt az első félidő végső perceiben Marco Motta lőtte Paolo De Ceglie gyönyörű passzát követően, majd a második játékrész kezdését jelző sípszót követően ismét gólt ünnepelhetett a torinói csapat Fabio Quagliarella révén. Ezúttal Fernando Llorente viszonozta a szívességet csatártársának egy tökéletes passzal.

A Juventus huszonnyolc éves nyári igazolása azonban nem elégedett meg ennyivel, a meccsen a harmadik gólját, rá jellemző módon egy fejessel szerezte Albertos Roussos beadását követően, majd nem sokkal ez után negyedszer is kapuba talált.

A 7-0 arányú győzelemhez még a sérülésből visszatérő Ouasim Bouy járult hozzá egy bivalyerősen megküldött lövéssel a büntetőterület széléről.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr775563245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2013.10.11. 20:42:50

Hát legalább szokja újra a meccseken való fellépést,hosszú idő után...

Róbert Tvergyák 2013.10.12. 10:19:32

igy van meg bebizonyitotta hogy igen is heje van a juvéba remélem a mester fog szàmitani rà a bl-be meg a bajnoksàgban.

danimester1 2013.10.13. 10:30:56

Talán már lehetőséget is kaphatna akár kezdőként,persze nem csak a góljai miatt hanem azért is,hogy érezze a bizalmat ami lökést adna neki.

danimester1 2013.10.13. 10:35:28

"A harmadik gólt az első félidő végső perceiben Marco Motta lőtte Paolo De Ceglie gyönyörű passzát követően,..."
Szinte hihetetlen!Mintha focistára emlékeztetnék az embert.Igaz Dc-vel nincs semmi bajom,Motta meg edzés menő lett!?:-)Pici porszem a gépezetben,hogy élesben még ilyet nem sikerült nekik produkálni...
Szívesen megnéznék már a Mistertől egy három támadós Juvét.Persze mint tudjuk Pepe sérült stb.,de nélküle is kivitelezhető lehetne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása