A torinói derbi még korántsem ért véget, legalábbis a közösségi média révén továbbra is dúl a nyilatkozatháború a klubok és játékosok között, legutóbb Alessio Cerci nyilatkozta büszkén, hogy csapata elégedett lehet a nyújtott „becsületes játékkal”.
A vasárnapi derbit a pályán a Juventus nyerte meg 1-0 arányban egy leshelyzetből született Paul Pogba góllal.
A mérkőzést követően a virtuális térben tovább folytatódott a harc, úgy a csapatok honlapján, mint a játékosok Twitter fiókjában, ahogy beszámoltunk cikkünkben.
A Torino csatára, Alessio Cerci a Facebook fiókját használta fel arra, hogy a vasárnapi mérkőzésre reflektáljon.
„Nagyszerű lett volna győzni, de vannak dolgok, amik fontosabban a győzelemnél. Például emelt fővel elhagyni a pályát, abban a tudatban, hogy becsületesen játszottunk.”
„Azoknak a szívében nincs vereség, akik harcolnak!” - írta a csatár, aki szívet emlegetett, ám kegyesen megfeledkezett focisták számára olyan kulcsfontosságú testrészekről, mint például a boka.
Mindeközben az AIA (Játékvezetők Szövetsége) vezetője, Stefano Braschi kiemelte, hogy véleménye szerint az eset túlzott mértékű figyelemben részesül.
„Két leshelyzetben tévedtünk három napon belül és ez talán mindent felnagyított.” - nyilatkozta a testület vezetője, utalást téve Alberto Paloschi szabályos, ám meg nem adott góljára, aminek köszönhetően a Juventus 1-2 arányban legyőzte a Chievo csapatát.
„A globális helyzetet tekintve a szerdától vasárnapig megrendezett húsz mérkőzésen kétszázötven helyes ítélet született. Tulajdonképpen a hibaszázalék rendkívül alacsony.” - mondta meggyőződéssel a mundér becsületét védő szakember.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Apuleius 2013.10.01. 12:16:51
A vasárnapi ótvar, gennyes lábtörő antifoci kapcsán, amit a Torno bemutatott, én még véletlenül sem használnám a "játszani" szót. Szerencsésebb lett volna, ha Cerci mélyen hallgat.
"Azoknak a szívében nincs vereség, akik harcolnak!"
Ennél szánalmasabb és közhelyesebb szöveget keresve sem találhatott volna ez a nyomorult. Ez a lúzerek tipikus önámító mellébeszélése.