Conte: „Elátkozott este volt”

Antonio Conte a dániai mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy úgy érezte, az 1-1-re végződő mérkőzés „el volt átkozva. Nem emlékszem olyan mérkőzésre, amikor ennyi helyzetünk lett volna egy az egyben a kapussal.”

A Juventusnak nem sikerült úgy kezdenie ezt a BL idényt, ahogy tervezte, mert bár huszonkét gólhelyzete volt a csapatnak, több, mint bármely más csapatnak kedd este, mégis döntetlennel zárult a mérkőzés. A mérkőzés képe nagyban hasonlított a tavalyi dániai találkozóra, amelyet a torinóiak ugyanilyen eredménnyel zártak a Nordsjaelland ellen.

Antonio Conte_mereng.jpg„Nem hiszem, hogy alulértékeltünk volna bárkit is, főleg az elmúlt idény tanulságait követően, bár ez a mérkőzés még a Nordsjaelland elleninél is borzasztóbb volt, leginkább egy ostromra hasonlított.” - nyilatkozta a torinói edző a Sky Sport Italia stábjának.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy ha nem juttatja be a csapat a labdát a kapuba, akkor nem lehet győzni. Meg kell tanulnunk, hogy mindegy, hány lehetőséget alakítunk ki, ezeket értékesítenünk kell. Nem emlékszem olyan mérkőzésre, amikor ennyi helyzetünk lett volna egy az egyben a kapussal és ilyen közel a kapuhoz.”

A svéd hálóőr, Johan Wiland csodával határos teljesítményt hajtott végre csapata kapujában annak ellenére, hogy a szezont rossz formában kezdte.

„Bámulatos, hogy az emberek azt mondták, hogy a kapus formán kívül van, miközben tizenegy bámulatos védést hajtott végre. Azonban az ő teljesítményének ellenére is gólt kellett volna szereznünk. Nagyon sajnálatos ez a döntetlen, főleg a törökországi eredményt figyelembe véve, mivel a mai győzelem nagyon jó helyzetbe hozott volna minket.”

A B csoport másik mérkőzésén Carlo Ancelotti Real Madridja 6-1 arányban győzte le a Galatasaray csapatát Isztambulban Cristiano Ronaldo mesterhármasával.

„Ilyen a futball, és ha nem juttatjuk át a labdát a gólvonalon, akkor a vereséget kockáztatjuk. Ma néhány magasabb játékost küldtem a pályára, hogy ellensúlyozzam a dán csapat légi fölényét, azonban így is rögzített helyzetből kaptunk gólt.” - jegyezte meg Antonio Conte, aki meglepő módon nem vetette be Fernando Llorentét.

„Elküldtem melegíteni néhány játékost, például Llorentét és Giovincót, mivel látni akartam, hogyan alakul a mérkőzés. Olyan ellenféllel szemben, amely erős a levegőben, ám lassú, butaság lenne magas csatárokkal játszani. Tévez, Quagliarella és Giovinco okozta számukra a legtöbb problémát, mivel alacsonyabbak és gyorsak.”

„A csapatért dolgoztak és nagyszerű lehetőségeik voltak. Úgy éreztem, mintha el lenne átkozva a mérkőzés. A koppenhágai csapat csak arra törekedett, hogy szöglethez vagy szabadrúgáshoz jusson, amiből be tudja emelni a labdát a tizenhatoson belülre.”

„Megpróbáltuk gyorsítani a játékot a széleken, azonban ha a meccs ideje alatt a labda nem kerül be a hálóba, most a semmiről beszélünk.”

„Elkerülhetetlenül az első huszonöt percben olyan csapattal találtuk szembe magunkat, amely mindent beleadott, és be kell ismernünk, hogy kicsit lassan mozgattuk a labdát. Talán jobban szét kellett volna húzzuk a játékot, ahogy tettük a második félidőben, ekkor a hazai játékosok lelassultak, mivel nem tudták tartani a ritmusunkat.”

„A területek megnyíltak számunkra és képesek voltunk helyzeteket kialakítani csatáraink számára, azonban ezekből a helyzetekből nem hoztuk ki a legtöbbet.” - vonta le a fájó következtetést a torinói mester.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr455521786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2013.09.18. 12:06:14

"Olyan ellenféllel szemben, amely erős a levegőben, ám lassú, butaság lenne magas csatárokkal játszani. "

Ha ezt ilyen jól látja a Mester, akkor szerintem meg az a butaság, ha egy skót csapatra emlékezetve, mégis ötlettelen ívelgetések teszik ki a támadójátékunkat...

RuidaRobert 2013.09.18. 12:22:12

Tevez, Vidal és Giovinco is ziccerbe került. Több veszélyes beadás is volt (általában laposan érkeztek középre). Nem a játékkal, inkább a szerencsével volt itt gond.

Alex8610 2013.09.18. 12:26:32

"Meg kell tanulnunk, hogy mindegy, hány lehetőséget alakítunk ki, ezeket értékesítenünk kell."

Sajnos ez nem újkeletű probléma és ezeken a problémákon már túl kellene jutni végre néha ugy érzem fejlődünk és öröm nézni a játékot pl Lazio elleni bajnoki néha meg mintha egy helyben toporognánk ugyan abba a szarba léptünk mint tavaly és idén ezt nehezebb lesz helyrehozni.Az meg nem hozzáállás ahogy játszottunk az első félidőben akkor inkább hagyjuk a taktikát ilyen csapatok ellen aztán helyezzük olyan nyomás alá őket hogy a félpályát ne tudják átlépni.Senki se volt ott fejben és ebben Conte a hibás.

Alex8610 2013.09.18. 12:30:02

Ja az meg hogy Conte nem tud varálni és nem tud beküldeni senkit a padról az meg Marotta hibája.Ilyen szempontból óriási hiba volt eladni Matrit és Giaccherinit ugy meg pláne hogy nem lettek pótolva senkivel.

Jack Bauer 24 2013.09.18. 12:32:35

Én csak azt nem értem, hogy ha félidőig nem ment a csapatnak, akkor miért nem a második játékrész elején áll be Gio a szélre, s miért megy az ívelgetés, ahelyett, hogy a terület széthúzására törekedtek volna?
Ez a meccs is arra volt jó, hogy bemutassa mit történik akkor,ha nincs minőségi csere, akkor semmit nem ér a cserepad.

Type-R 2013.09.18. 12:49:47

Kis önkritika, Mester? A Te cseréid finoman szólva sem jöttek be, és miért kellett ezzel megint a 72. percig várni? Érthetetlen.

Tony. 2013.09.18. 13:08:51

A poén az, hogy ezzel a hitvány hozzáállással is a helyzetek alapján 5,6-1 re kellett volna győzni.

Nem kétséges, hogy ezt mindkét másik csoportrivális meg fogja tenni. Ezzel az 1 ponttal fognak zárni, ahogy a Nordsaelland is tette.

Talán, ha fejben igazán ott vannak, akkor szemben a kapuval nem a kapusba rúgdalják a bőrt, hanem el mellette. Conte hibázott a mentális felkészítésnél is, a cserékről nem is beszélve.

Végén egy ilyen csapat ellen simán átállhatott volna 4-3-3-ra, elöl 3 csatárral, de ilyen De Ceglie és Isla féle cseréket meghúzva inkább kínossá tette az egészet.

Abban bízom, hogy a Galata sem képvisel akkora erőt, mint amennyire tartják, hiszem akár Real akár nem, hatost nem lehet kapni, így lesz esély verni őket, amire már biztosan szükség lesz, akár oda vissza.

2013.09.18. 15:04:13

@Tony.: Nem is értem ezt...második félidőbe 3 csatárral be kellett volna darálni őket...Tevez-Llorrente-Q/Gio,mögöttük Vidal-Pirlo-Pogba,hátul meg Pelus és Lichti ugyanúgy járhatott volna fel,mint a 3-5-2-be és akkor nem kell két csatárunknak is szélsőt játszania...

babo0410 2013.09.18. 16:29:31

@RuidaRobert: Ezt osztom. A kapusuk rengeteg parádés védést mutatott be. Olyat, amilyet csak a legjobbaktól látunk. Nagyon felszívta magát a kapusuk. És nem kell belekötni mindenbe. Conte moost elmagyarázta, hogy kit miért játszatott, miért ezek a cserék voltak. De megint csak a kritika. Nem jött össze. Ha több szerencsénk van simán nyerünk. Ennyi erővel akkor Tévezt is lehetne kritizálni, mert kb. úgy lőtt kapura, mint Vuci szokott. Idegesek voltunk, a kapusuk parádézott. Lesz ez még jobb is. Tegnap a Galata 1-0 után összeomlott, simán verhetőek, ha higgadtabban játszunk. Nem kell megijedni, lesz ez jobb is.

4Evorg 2013.09.18. 16:40:53

Conte és Marotta szent tehén, őket nem lehet kritizálni -.-"

babo0410 2013.09.18. 16:52:04

@4Evorg: Ezt nem mondtam, csak nem mindig rájuk kell kenni mindent, ahogy itt sokan teszik. Főleg Marottaval. Nem nyerünk, akkor Marotta hibája. Ha nyerünk, akkor meg Conte és a csapat érdeme. Szerintem ez ami kicsit érdekes hozzáállás. Tegnap a csapat idegesen játszott. Bárki játszhatott volna tegnap. Rossz passzban voltak a fiúk.

4Evorg 2013.09.18. 17:00:17

@babo0410: El lett neked már magyarázva a dolog párszor, de a szemellenző még mindig rajtad van.

Ha Conte azt mondaná neked, hogy az ég zöld, te rávágnád, hogy így van.

Innentől kezdve a veled folytatott eszmecsere értelmét veszti. Nem attól szurkoló valaki, hogy állandóan takargatja a csapatát. Egyébként nézz fel az általad nagyon kedvelt NST blogra, ahonnan előszeretettel formálod a saját véleményedet is. Ők is meg vannak elégedve.

Alex8610 2013.09.18. 17:01:23

@babo0410: Az hogy a padunk ilyen rovid az Marotta hibaja nemhogy igazolt volna meg gyengitette is.A masik, ha az olasz rekorder bajnok az elmult evek teljesitmenye utan egy dan csapattal szemben a blben ugy hogy mik a celjaink idegesen jatszik az meg Conte hibaja kemenyen.Mi lesz akko a Real ellen a Bernabeuban? ugyan mar....

babo0410 2013.09.18. 17:12:03

@4Evorg: Ja az sokkal értelmesebb érv, hogy ha nem játszunk jól, akkor Marottára fogjuk? Én vagyok a szemellenzős? Nézd meg a meccset, itt nem Marotta hibája volt. Egyébként ugyanez a kabaré ment tavaly a dánok elleni botlásunk után. Akkor is Marotta lett minden sz.rnak elmondva. Bendtner tényleg öngól volt, de akkor sem azon ment el a meccs, ahogy most se azon, hogy nem jött senki a padra. Ezzel a kerettel is simán nyerni kellett volna. De megkérdezem, hogy Tévez, Pogba vagy Pirlo jobban eltalálta volna a kaput, ha Marotta még 5 klasszist igazol? Nem a kapusba lövik a lasztit, ha Marotta még 30 millát költ? A tegnapi produkciónak semmi köze nem volt ahhoz, h kit nem igazoltunk. Itt egyetlen dolog történt. Idegesek voltunk, Conte nem tudta lenyugtatni a csapatot. Sajnos. Ennyi hibát vétet. Tegnap Tévez se klasszis módjára játszott. Azok a lövései amik tegnap voltak, 10-ből 8x legalább gólt eredményeznek.

4Evorg 2013.09.18. 17:17:34

@babo0410: ". De megkérdezem, hogy Tévez, Pogba vagy Pirlo jobban eltalálta volna a kaput, ha Marotta még 5 klasszist igazol?"

Nem de a helyére igazolt (klasszis) játékos talán mutatott volna olyat, amit a jelenlegiektől nem látunk, talán De Ceglie helyett játszhatott volna értelmes játékos is.

Alex8610 2013.09.18. 17:25:23

@babo0410: amit irtal azzal ujra visszakanyarodtunk Marotta munkajahoz.Ha eltrkintunk attol hogy eleg nagy mentalis problemak voltak tegnap ujra az derult ki hogy rovid a pad.Lattad hogy a tobbi nagy csapatoknal milyen cserek alltak be? a mi kezdonk eros de keves az olyan klasszis aki eveken at kepes kiegyensulyozott kivalo teljesitmenyre ha nalunk vidal,tevez,pogba,pirlo...szar napot fog ki /emberek vagyunk/akkor Conte is szarban van donthetett volna akar jobban is tegnap de ha ettol eltekintunk kit hozhat be helyettuk?... es mar vissza is kanyarodtunk a draga sportigazgatonkhoz.

babo0410 2013.09.18. 17:36:11

@Alex8610: Láttam a többi nagy csapatot, de sajnos mi pénzügyileg még nem tartunk ott, ahol ők. Ott a padon is minimum 15-20 millás játékosok ülnek. Nálunk még jelenleg nincs pénz erre. Lehetett volna, ha Pogbat, Marchisiot vagy Vidalt eladjuk. Jobb lett volna? Mindig kritikákat fogalmaztok meg a mercatoval kapcsolatban, hogy miért ilyen a pad, miért nem igazolunk oda, stb. Sajna nem tudunk minden évben 80 millákat eltapsolni. Én is örültem volna, ha legalább még egy igazolás jön, vagy a padot minőségibbre cseréljük. A nyár elejei Angnelli nyilatkozat után azt hittem, hogy ez fog történni. Nem ez lett. Ez nem Marotta hibája, mert teljesen jóül látszott, hogy nincs a kezében sok pénz.
@4Evorg: Csak az a gáz, hogy Tévez lett nagy klasszis támadónak igazolva. Én tőle vagy Vidaltól vártam volna el, hogy a Lazio ellen látott villanással eldöntsék a meccset. A klasszis helyett egy másik klasszis álljon be megmenteni minket? Nincs annyi pénzünk, h a padon is klasszisok ücsörögjenek.

keshudioo 2013.09.18. 17:40:56

@babo0410: "Ez nem Marotta hibája, mert teljesen jóül látszott, hogy nincs a kezében sok pénz."

De Te azt mondtad, hogy van pénzünk. Én hittem Neked. :(

"Nincs annyi pénzünk, h a padon is klasszisok ücsörögjenek."

Elég lenne, ha a kezdőben lennének klasszis játékosok, és nem holmi Pelusók meg Padoinok játszanának.

babo0410 2013.09.18. 17:49:29

@keshudioo: Nyár elején Agnelli azt nyilatkozta, hogy megvan a megfelelő forrás arra, hogy megerősítsük a keretet. Én biztam benne, hogy nem az eladásokból lesz pénz. Mikor a legjobbjaink, akikből jó pénzt lehetett volna csinálni, eladhatatlanok lettek, akkor azt hittem van pénz igazolni. Mint utóbb kiderült nem volt. És ez nem Marotta hibája.

babo0410 2013.09.18. 17:50:39

@babo0410: Ja és érdekes akkor Agnelli miért nincsen kritizálva? Most az ő hibája, hogy nem tudtunk több játékost igazolni.

Szbence 2013.09.18. 18:04:33

@babo0410: Babo én teljesen egyet értek veled, bennünk volt a bizonyítási vágy, ezért idegesek voltunk, de a helyzeteink megvoltak. Mindenki olyan, mintha kikaptunk volna, pedig nem. Jó, persze, győznünk kellett volna ez igaz, de minden csapatnak lehet rossz napja, balszerencsés napja, ettől még nem az edző... stb a hibás. Majd talán észbekapunk, és januárban igazolunk még normális játékost. És sztem babonak teljesen igaza van.

2013.09.18. 18:05:54

@babo0410: Agnelli "csak" elnök. A pénz Elkanntól KELLETT VOLNA, HOGY JÖJJÖN...

danimester1 2013.09.18. 19:56:54

@babo0410: Nem akarok beszállni a te kritizálásodba csak azt kérdezném meg,hogy:
1. A tavalyi kerethez képest érkezett egy Llorente,Tevez,Ogbonna,(Motta sajnos) trió.Igaz?!A fiatalok a kölcsönbe lévők nem érdekelnek.
2.Távozott: Giacc,Marrone,Matri,Pepe egy éve a maródiak listáját gyarapítja.
Érkezett a pótlásukra/helyettük valaki?!Szerintem nem!Az olasz piacon kívűl (persze pletykák voltak) körbe nézett valahol?Idejött Tevez,Ogbonna,Llorente-t már tudtuk,hogy jönni fog így gyakorlatilag 2! azaz két igazolása volt majd' 3 hónap alatt!!!Az évek óta tartó csatár probléma csak!! átmenetileg lett megoldva ÉS a hiányposzt balszélső?!?!?!(mi lesz ha kidől Tevez!!??Nézhetjük a tavalyi csodacsatárokat...)
3.Nincs pénz,nem adtak,drága,úgyse jönne/jött volna,ránk licitálnak,magas fizu,Conte kért(ő volt a legjobban felháborodva,hogy Giacc távozott és Matri!!)...stb. hadd ne soroljam.ezek a te "érveléseid".
Kérdem én miért nem lehet azt a "keveset" okosan,megfontoltan hiányposzt(ok)ra elkölteni(padra Ogbonna 18M-ért!??,Padoin!!!???,Peluso,bár vele nincs bajom),abból azaz azokból a pénz(ek)ből jöhetett volna szélső(is!)Az ingyen igazolható játékosok közt körbe sem nézett,pedig az az ő asztala.XD
Azért mondja mindenki,hogy SZAR!!!!!!!! munkát végzett mert az eladásokkal gyengítette a csapatot és gyakorlatilag 2 ÉVE UGYANAZ A KERETÜNK VAN! megtoldva egy Tevez,Ogbonna párossal.Ha ezzel te elégedett vagy és tetszik egyszerűen nem értem miért?2 hónapig Cobretti homokozott a vízparton ez TÉNY!Nem kell jönni azzal sem,hogy hozott fiatalokat blabla....Látjuk valamelyiket?!?!?Van belőlük konkrétan 2 raklappal és nagy valószínűség szerint el is fognak kallódni.
Még egyszer leírom ne vedd támadásnak csak olvasgatom a hsz.-t a cikkeknél és te nagyon makacs és érthetetlen vagy pedig sokan próbálnak téged "meggyőzni",de te kajakra kötöd az ebet a karóhoz.
A tegnapi meccs meg tényleg szar volt lélektelen semmi,mint mondani szokták jó csapatnak szerencséje is van,jelen esetben nem mi voltunk azok.Ez első sorban Conte és a játékosok hibája (tegnapi meccs!!).Itt jön képbe Cobretti...A mester hiába akar rotálni esetleg szerkezetet váltani ha nincs mihez nyúlnia....

T. Adminok bocs a hosszúságért,de ez most kijött...:-)

babo0410 2013.09.18. 20:21:58

@danimester1: Ogbonna nem 18-volt, csak 12 + 3 bóünusz, és ő kellett, szerintem fontosabb volt, mint egy bal szélső, mert nincs Chiellininek megfelelő cseréje. És az a kevés pénz a lehető legjobban lett elköltve. Sajnos nem sikerült időben eladni a csatárokat, mert nem fogadták el az ajánlatokat. Q-t már az edzőtábor alatt elvitte volna a Norwich. Így alakult ki az a helyzet, hogy nem tudtunk még vkit igazolni. És azt már sokszor leírtam, hogy nagy hiba volt Marotta részéről, hogy az utolsó napig kivárt mi lesz Zunigával. Padoinért meg idén nem fizettünk semmit, az idei költségvetéshez semmi köze. Peluso árát meg két részletben fizetjük, idén egy dekát nem kellett fizetni, jövőre kezdjük kifizeti. Az, hogy két hónapig nem igazoltunk, nem egyenlő azzal, hogy semmit nem csinált. Elég keményen tárgyalt az eladásokról. Q-t angol csapatok vitték volna, Q nem akart menni. De most megint Marotta-nál tartunk, mikor a tegnapi meccsnek ahogy írtam már semmi köze a mercatohoz. Nem azon ment el a meccs. 27 kapura lövésünk volt, és ebből egy csomót a sztárigazolás Tévez lőtt rá. Akkor? Ne jöjjünk már minden rossz meccs után azzal, hogy Marotta elb.szta a mercatot, és csak ő tehet az egészről. Csak annyit a történethez, hogy Conte nyilatkozatában is benne van, h magas szélsőket akart játszatni. Az annyira áhított Zuniga 1,72m magas. Kvázi ha sikerül leigazolni, akkor se játszott volna ma. És Kolarovot mint kiderült nem is akartuk leigazolni, ráadásul védekezésben nem is olyan jó. Nem kell minden elrontott meccs után Marottaról és a mercatoról vitatkozni. Olyan unalmas már ez. Nem tudom miért kell mindenért Marottat hibáztatni. És én itt be is fejezem, mert már leírtam amit erről a témáról gondolok. Hatalmas ostobasák bukott Mercatoról beszélni. Amúgy meg egy bajnok/ BL nyolcaddöntős csapat kezdőjét miért kéne drasztikusan lecserélni? Padra kellene igazolni, max Pirlo helyére kellett volna valaki, de ezt már sokszor leírtam, hogy ez az egyetlen negatívuma a mercatonak.

danimester1 2013.09.18. 22:01:23

@babo0410: Igaz nem volt annyi csak 15.A lényeget nem vetted inkább hagyjuk...Kellett volna,lehet,unalmas,stb. nem érted "Az, hogy két hónapig nem igazoltunk, nem egyenlő azzal, hogy semmit nem csinált." Mi a dolga egy átigazolásokért felelős sportigazgatónak?Vár erre,vár arra addig más opció(k) után kéne néznie pl.,de inkább hagyjuk.Tudom nekünk mindig drágábban adnak el meg egyebek.Ne erőltessük ami nem megy." Conte nyilatkozatában is benne van, h magas szélsőket akart játszatni."...A nincsből nem lehet,de gondolom ezzel tisztában vagy te is...gondolom...." Amúgy meg egy bajnok/ BL nyolcaddöntős csapat kezdőjét miért kéne drasztikusan lecserélni?"Nem lecserélni kell hanem MEGERŐSÍTENI!!!EMBER!!!Tényleg ne menjünk bele ha nem érted miről is van szó.

babo0410 2013.09.18. 22:13:44

@danimester1: Hagyjuk mert megint Marotta lett a hülye, csak azt nem veszed te se észre, hogy nem ezen ment el a meccs. Nem azon múlott, hogy ki nem jött 27 kapura lövésünk volt a Köbenhavn 9-ével szemben. Nyernünk kellett volna, ha higgadtabban játszunk. Nem azon múlott a meccs, hogy Marotta mit csinált a nyáron. Csak megint azon megy a vita, hogy Marotta miért nulla!

csakajuve11 2013.09.18. 23:30:02

Én sem akarok beleszólni a "vitába", de van egy megjegyzésem.
babo0410 jól mondja, hogy nem azon múlott a meccs, hogy Marotta elcseszte az átigazolási időszakot. Ami viszont tény, hogy ez a hibája később fog jobban szembe tűnni, ez a meccs egy erre vonatkozó figyelmeztetés volt.
Hadd legyek nyers és mondjam ki, Marotta nem ide való. A "szabadon igazolható játékosok nagymestere" miért nem nézett szét jobban azon a piacon, ha már ott dolgozik és nem kevés pénzt kap érte? Az ő balf@szkodásának még lesznek következményei a csapatra nézve. Sokkal jobb játékosokat is lehetett volna igazolni a most érkezők helyett (tisztelet a kivételnek, aki nálam Tévez). Azt hadd ne én mondjam, hogy kiket, mert nem ez a szakmám és pénzt sem kapok érte: ő van abban a székben, ahonnan kezelnie kell az átigazolásokat, és neki kell felmutatnia valamit. Néhány jó igazolás még nem lesz mentség számára. Köszönjük neki Vidalt, Pogbát, Tévezt, de a többi igazolása nagyvonalakban és röviden röhejes.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása