A Juventus átigazolásokért felelős igazgatója figyelmeztette csapatát, hogy a soron következő bajnoki ellenfél egy olyan csapat, amely esélyese a Scudettonak.
A Derby d’Italia szombaton kerül megrendezésre és a mérkőzés pikantériáját az (is) adja, hogy két forduló után az ősi riválisok 100%-os teljesítménnyel állnak a tabella első helyein.
"Egy fontos teszt előtt állunk egy olyan csapat ellen, akik nagyon erősek és sikerült megújulniuk. Véleményem szerint az Inter egy nagyszerű szezon előtt áll." - mondta Marotta egy nyilvános eseményen Cernobbio-ban.
"Walter Mazzari újraélesztette a klubot és ezért gondolom azt, hogy az Inter akár a Scudetto esélyese is lehet." - vélekedett Beppe.
A Bianconerik igazgatója ezután néhány szót ejtett az UEFA Financial Fair Play elnevezésű szabályozásáról, mely véleménye szerint nem elég szigorú.
"A költségvetési különbségek Európában egyértelműen hátrányos helyzetbe hozzák az olasz klubokat a nemzetközi porondon. Az elsődleges feladat most az, hogy összhangot teremtsünk a többi országgal. Remélem az UEFA partner lesz ebben és közbelép, különösen ami az aránytalan versenypolitikát illeti." - zárta mondandóját az igazgató.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cserepka Ben G 2013.09.09. 20:08:31
Részeg vagy Marotta menj haza! :D