A hét kérdése

a_het_kerdese_uj_1.jpg

Három új játékos és néhány távozó - ez eddig a Juve mercatojának mérlege. Persze a kérdés mindig felmerül: elég a Tévez-Llorente-Ogbonna trió az üdvösséghez? Mi a van az évek óta rebesgetett balszélsővel, akire talán nagyobb szükség lenne, mint bármely más csapatrész megerősítésére? Egyelőre azonban nem érkezett erre a posztra minőségi játékos, pedig pletykákból nincs hiány. Zuniga és Kolarov már szinte minden héten a Bianconerinél érezheti magát, és bár hivatalos ajánlatokról is beszélnek, eleddig nem történt meg a hőn áhított igazolás. A legutóbbi információk szerint az Öreg Hölgy 12 millió eurót ajánlott a Manchester City csapatának a szerb szolgálataiért, akiért azonban többet szeretne kapni az angol klub. Ezzel a kérdéskörrel foglalkozik legújabb közvélemény-kutatásunk is.

Szerinted érkezik még idén meghatározó játékos a csapatba? Ha igen, ki, vagy kik lesznek azok?

Azt dőreség lenne állítani, hogy az átigazolási szezon pocsékra sikeredett, de azért mindenki el tudna képzelni még egy, esetleg két minőségi játékost. Kezdjük mindjárt a védekezni is tudó balszélsővel, de állítólag Conte szeretne szélső támadót is vásárolni.. no és persze lassan egy Pirlo-utódra is szükség lesz a középpályán. A véleményeiteket komment formájában várjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr115460146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2013.08.14. 18:55:34

Bal szélső tutira jön, de ha hinni lehet a pletykáknak, akkor még két szélsőt és egy kp-t szeretne Conte. Nem tudom ez mennyire igaz, de nem lenne rossz még egy bal wingback, és egy támadó szélső, hogy néha az ellenféltől függően lehessen más taktikában is játszani. Eddig nem rossz a mercato, de ahhoz, hogy tökéletes legyen, még kéne legalább egy baloldali wingback.

Goku06 2013.08.14. 19:04:01

1 ember érkezzen a bal oldalra és már nyugodtabban alszunk.

RuidaRobert 2013.08.14. 19:36:54

Szerintem Zuniga végül érkezni fog. Ezenkívül vagy a nyáron vagy télen állítólag (Gazzetta) Marotta a Flamengós Adryant szemelte ki. Velük elégedett lennék.

Direct_01 2013.08.14. 19:44:30

A Napoli lesz a fő vetélytárs ez már nyilvánvaló.Én örülnék ha Kolarov jönne de nemfog.Így Zuniga is jó lesz,mivel a Napolitól jönne.Ezenkivűl egy Boakye maradhat,Q és Matri mehet Isten hírével és azaz érzésem hogy valaki még érkezni fog,az utolsó 2napon.
Összefoglalva Zuniga,Boakye és Marotta ajándéka a szurkolóknak aki lehet hogy Biabiany lesz vagy valami Rinaudo féle "szuper" playa.

babo0410 2013.08.14. 19:50:12

@RuidaRobert: Csak kérdés hova jönne? transfermakt szerint támadó kp, és inkább középen. 18 éves, így kérdés, hogy az első csapatba jönne, vagy menne Adryan rögtön kölcsönbe?
@Direct_01: 145 millát akarnak Biabianyért, így szerintem ő nem fog érkezni. És sz.r játékost minek hozna Maotta? Azok a játékosok a nyár végére már meglesznek, akikre nagy szükség volt. Csak akkor hoz Marotta sz.rt, ha az utolsó pillanatban kapkodik. Ha az utolsó pillanatban érkezik valaki, az szerintem a kp-re lesz, vagy a szélre, és én nem tartom lehetetlennek Ibarbot sem, habár ő is drága lenne.

The king of alibis 2013.08.14. 19:57:07

Ha eladjuk Matri-t és Q-t, akkor jön Kolarov.

DINOBIZZO 2013.08.14. 20:07:57

szerintem balszelsot igazolunk...nem tudom ki lesz zuniga v kolarov egyik se lenne rossz de rajtam mulna elvinnem a willems gyereket a psvbol...

DINOBIZZO 2013.08.14. 20:09:43

kesobb pirlo helyere verratti v maher kellene..kondogbia is jo lenne de az mar ugy nem lenne annyira kreativ kozeppalya..na de ez mar max a jovo szezon mercatoja

Csucsukaaa 2013.08.14. 20:30:59

ha eladunk valakit akkor a helyére fog jönni valaki talán..szerintem másra nagyon ne számítsunk..kb Zunigara télen ha elégedetlen lesz a közönség a bal oldallal :dd

Alessandro86 2013.08.14. 21:36:19

Szerintem a bajnoki címhez ez a 3 játékos is elég, bl győzelemhez viszont nagyon kevés, ha csak nem lesz több esetben szerencsénk is.
Tevez révén végre van újra klasszis csatárunk, aki a rangadókat és a kiélezett nemzetközi meccseket akár csak egy klasszis megmozdulással el tud dönteni. Ogbonnát én nem akarom kritizálni, de nagyon örülnék ha Barzaglit megfelelő módon tudná pótolni, tehermentesíteni a jövőben. Llorente egy nagy kérdőjel most még, sajnos olyan szélső nincs akitől pontos beadásokra számíthat, így nem lesz könnyű dolga. Vele kapcsolatban attól tartok, ha nem válik be, ő a komoly fizetése miatt ebbe bele fog nyugodni és Tiagohoz hasonlóan csak a pénzt viszi a csapattól, de remélem nem így lesz. Elég bosszantó dolog, hogy tudjuk azt, szükség van erősítésekre és sokat nem is költöttünk de egyszerűen továbbra sem hajlandó a klub legalább a hiányposztokra megfelelő embereket szerződtetni. Csak arra tudok gondolni, hogy a most érkező csatáraink magas fizetése és a meglévő klasszisaink szerződéshosszabbítása is sok pénzt felemészt, de még így is érthetetlen ez a fukarság, nem várok sokat, de csak lehetett volna már normális balszélsőt hozni nem túl drágán, ha komolyan akarták volna.
Szerintem már nem fog idén nyáron igazán jó játékos érkezni, főleg hogy a bajnokságok elkezdődnek, minőségi játékost már egyre nehezebb lesz szerződtetni ilyenkor, főleg Marottának. Már annak is örülhetünk, ha két csatárt sikerül nagy nehezen eladni, hiába a napi pletykák, amíg nem lesz hivatalos, addig nem hiszek Matri vagy más csatárunk távozásában.
babo0410: Azt nem tudom hogy valójában mit szeretne Conte és hogy ez mennyiben számít, mert például nem feltétlenül az ő kérésére jött szerintem Tevez, inkább csak az argentin volt most az egyetlen olyan klasszis támadó a piacon akihez olcsón hozzájuthattunk és ezeken felül hiába fontos számára, hogy mely posztokra lenne fontos az erősítés, ha erről nem ő dönt, hanem Marotta és a vezetőség.

babo0410 2013.08.14. 21:59:24

@Alessandro86: Akkor megsúgom neked, hogy Conte az aki dönt arról, hogy ki kell neki, és milyen posztra! Ezért próbálkozunk pl. Ennyit Zunigáért és Kolarovért, és ezért jött Ogbonna is. És Tévez lehet név szerint nem Conte kérése volt, de ha ő azt mondta volna, hogy nem kell neki valamiért, nem jött volna. Hidd el a játékosoktról Conte dönt, és arról, hogy hova kiket szeretne. És ezért fog érkezni még idén egy bal szélső. És ezért várják ki Marottaék, hogy mi lesz Zunigaval. És a legújabb hírek arra engednek következtetni, hogy a Napoli nem szeretné, ha ingyen menne el Zuniga, ezért ha nem hosszabbít, akkor meglehet.

Goku06 2013.08.14. 22:14:26

@babo0410: te egy álomvilágban élsz

Tony. 2013.08.14. 22:27:40

15 nap van. Mindenki eldöntheti, hogy ez mire elég. Marotta-nak 2 hónap is kevés lehet esetenként.

Illetve következtetni lehet az eddigi Marotta igazolásokból augusztus végéről:

Jorge Martínez
Eljero Elia
Marcelo Estigarribia
Emanuele Giaccherini
Nichlas Bendtner

Ennek alapján, meg hogy 2 emberről lehet hallani:

Bonaventura, mint támadó és a jó ég tudja ki, mint balszélső pótlék.

Goku06 2013.08.14. 22:50:05

@babo0410: "És Tévez lehet név szerint nem Conte kérése volt, de ha ő azt mondta volna, hogy nem kell neki valamiért, nem jött volna."
biztos hogy nem név szerint Tevezt kérte, hanem kért egy csatárt.. Llorentét sem kimondottan ő akarta, csak hát "egy kihagyhatatlan lehetőség kínálkozott", ahogyan Tevez esetében is. Conte két a tavalyiaknál jobb csatárt kért, az hogy ki jön, az már csak Marrottán múlt, a lehető legolcsóbb opció jött. Ha Conte azt mondta volna hogy Tevez nem kell, akkor is Tevez jött volna. (vagy ha nem, akkor még mindig várnánk a csatárra)

"Hidd el a játékosoktról Conte dönt, és arról, hogy hova kiket szeretne."
van beleszólása, de nem ő dönt.
"És ezért fog érkezni még idén egy bal szélső. És ezért várják ki Marottaék, hogy mi lesz Zunigaval."
Nem ezért fog érkezni bal szélső, hanem azért mert már kb 5 kibaszott éve hagyják hiányposztnak a bal oldalt. Egész nyáron arra a posztra kellett volna igazolni, legalább annyira fontos lett volna mint a csatársor.
És igen, Zunigára várunk, mert nemsokára lejár a szerződése, olcsó opció.. a kivárás másik oka, hogy nincs más lehetőségünk amit marotta ki tudna használni.

2013.08.14. 22:59:05

Bízom benne,hogy Kolarov végül érkezni fog,Zunigával nem lennénk előrébb,viszont a szerb minőséget hozna a bal szélre.Nagy mozgolódásra már nem számítok,csatárok közül egyre inkább Q és Matri tűnik biztos távozónak,ezzel együtt számomra óriási kudarc,hogy nem szabadultunk meg Vucinic-tól és,hogy újabb selejteket tartottunk itt(Padoin,Peluso,Isla,Asamoah,Vucinic,De Ceglie,Ziegler)ahelyett,hogy igazoltunk volna kicsit több pénzért igazán jó játékosokat...én tartok tőle,hogy az európai porondon meg fogja magát bosszulni,hogy nincs új taktikánk és,hogy Pirlo nélkül halott a csapat,Tevez nagyon jó igazolás,Llorrente helyett én Soldado-t,vagy Higuain-t,vagy akár Bony-t inkább el tudtam volna képzelni.Ogbonna-t nem értem minek hoztuk el ennyi pénzért,mint ahogy azt sem értem,hogy miért nem töltjük fel a keretet tehetséges fiatalokkal ahelyett,hogy ilyen Pelusokat meg Padoinokat veszünk meg...Masi,Boakye,Cevallos,Sakor,Appelt Pires,Bouy-én szívesebben nézném őket a csapatban!

babo0410 2013.08.14. 23:07:47

@Goku06: Nem csak Marotta-n múlt, hogy ki jött a csatárposztra, mert ha Conte azt mondja, hogy nem kell, nem jönnek! Hidd el nálunk nem úgy megy, mint a Realban, hogy Kell? Nem? Nekem igen, úgyhogy old meg. Itt nem Pérez az elnök, vagy a sportigi. És hidd el, mikor Conte leült beszélni a vezetőséggel akkor a maradása egyik feltétele a nagyobb beleszólás volt az igazolásokba, és folyamatosan azt lehetett olvasni mindenhol, hogy Conte konkrétan megmondta, hogy hova kell igazolni, és pár nevet is közölt. És az olyan jó hogy mindig leírjátok, hogy Marotta képtelen mást igazolni, de van egy nem túl bő kerete, azon belül kell megoldja. Ha kapna annyi pénzt, mint amennyiből a Napoli igazolt, hidd el, most Tévez se biztos, hogy itt lenne (helyette lehet, hogy Suárez, vagy Jovetic lenne itt, max ő is jöhetett volna 3-nak), és Zuniga is már rég itt lenne. Akkor nem kéne arra várni, hogy végre eladjunk két csatárt, hogy végre legyen miből igazolni, meg nem kéne azon vacakolni, hogy mindenki árából lealkudjanak pár millát.

hellan (törölt) 2013.08.15. 08:55:19

Hetek óta fikarcnyi lépést nem tettünk igazolások ügyében, ami bizonyítja Marotta és Conte szavait, hogy jelenleg nincs pénzünk játékost venni. Vagyis eladásokra várunk.

Ne felejtsük el, hogy 2,5 hét van már csak az átigazolási időszakból! Hamarosan kezdődik a bajnokság és BL sorsolás is. Szóval, ha a közeljövőben nem lesz eladásunk akkor az uccsó napokban várhatóan jön két tömegszar játékos kölcsön+opcióval bal oldalra és Giak helyére.
Ha Matri eladása a jövő hét elejéig megtörténne, akkor lenne remény minőségi bal szélső érkezésére. Isla helye sem biztos, akár ő is mehet jövő héten. Támadó érkezésére már semmiképpen sem számítok.

Összefoglalva: egy minőségi bal szélső+Padoin féle középszar az uccsó napokban, amire számítok még.

Alex8610 2013.08.15. 09:16:47

Azt írják az Elche csapatához kerül kölcsönbe a srác hétfőn hivatalos is lesz ha ez igaz akkor csatár is jönni fog ill kellene bár nagyon ugy fest eladás függvénye...nincs sok ideje marottanak.

Drughi Di Bianconeri 2013.08.15. 14:24:31

Szerintem ezt a kérdést 2 oldalról lehet megközelíteni, mégpedig:
- Mi a realitás erre vonatkozóan ?
- Mi lenne a szükséges, sőt kötelező (tehát nem is távoli vágyálmok) a fejlődéshez, bővüléshez ?

A realitás az, hogy nem fog idén érkezni már senki, legalábbis kezdőbe nem. Hetek,hónapok , sőt Isten igazából már évek óta NINCSEN valódi balhátvédünk.Csupa olyan kiszemeltünk volt, aki valamiért univerzális,mert vagy mindkét szélen bevethető, vagy 1 oldal minden posztján bevethető.Kolarov vagy Zuniga lenne az ideális, de egyik sincs még itt.Előbbiért vélhetően sokalljuk a vételárát,aminek pedig szvsz. minden fillérét megéri, utóbbival pedig noha megegyeztünk, a Napoli nem akarja elengedni 10 M alatt.Ezért került képbe gondolom az ifjú holland válogatott, Jetro Willems,akit én személy szerint nagyon szívlelnék, mert noha még jelenleg nincs a fent említett kettős szintjén (nem védekezik olyan jól,mint Zuniga,noha talán gyorsaságban felveszi vele a verseny, és nincs olyan balosa mint Kolarovnak), de vele megoldanánk 10-12 évre a posztot és mivel még mindig szemtelenül fiatal, benne van bőven a fejlődési potenciál !
Nem látok Marrotta-ék fejébe, de attól tartok,hogy Ők késznek tekintik a keretet, hiszen már nem egyszer nyilatkoztak hasonlóan, ő is és Conte is.
Tehát a balhátvéd, wingback kérdést letudottnak vélik (?) Asamoah véglegesítésével, Peluso érthetetlen megvételével, valamint -talán- Ogbonna kissé túlárazott igazolásával,ami minden, csak nem kielégítő.
Ezen felül,noha nem életbevágóan, de fontos lenne, egy technikás, szélső támadó leigazolása is, aki képes jó beadásokra és jó lövésekre is a szélről befelé húzva,ezzel bővítve a taktikai repertoirt (4-3-3,4-3-2-1). Vélhetően erre a szerepkörre merült fel Ibarbo és sajnos Biabiany neve is :egyik sem egy életmentő igazolás, Biabiany-t egyenesen felháborító lenne Juve mezben látni, akkor inkább támogatnám Bonaventura leigazolását.Ibarbot sem tartom túl sokra, de olasz szinten Ő fiatal, jó fizikumú és gyors játékos, aki azért sokkal jobb,mint egy Biabiany, egyedüli problémám vele az ára (15M),amiből már sokkal jobb minőségű (bár igaz, idősebb) játékost is lehetne venni a posztra.
Summa Summarum, jómagam egy Kolarov/Zuniga/Willems trió bármelyikével elégedett lennék bal oldalra, szélső támadó gyanánt pedig felőlem jöhet akár Ibarbo is(mert Marrotta úgy sem talál jobb opciót, ő képtelen külföldön szétnézni...),csak kicsit olcsóbban.
A realitás azonban az,hogy bal oldalra nem érkezik már senki,de kölcsönvesszük Biabiany-t opciós joggal.

Cannavaro 2013.08.15. 16:37:02

sztem kolarov!! de azon kívül nem hiszem!!

juve13 2013.08.16. 10:46:23

Szerintem max még 1 ember érkezik,de ahogy Marottát ismerem elhozunk majd valami olcsó veterán faszit :)))) Tevez és Llorente pedig remélem h belelendülnek az olasz fociba mert én sajnos láttam az összes felkészülési meccset hát... Matri meg Q jobban mozgott a pályán mint a két friss szerzemény...de a SZUPERKUPÁN UGY ÉRZEM NEM IGEN LEHET KIFOGÁS OTT KIDERÜL MIRE LESZÜNK JÓK....Forzaaaa Juveeee

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása