Megkezdődött a mercato a Napoli számára is?

A legfrissebb hírek szerint a Napoli is beszállt a harcba a Juventus által is kiszemelt két játékosért, Stevan Jovetićért és Angelo Ogbonnáért.

Jovetic Stevan.jpgA firenzei alakulat továbbra is kitart a montenegrói válogatott harminc millió eurós kivásárlási ára mellett, és a pletykák szerint ennek ugyan nem tett eleget Aurelio De Laurentiis klubja, de rendkívül csábító ajánlatot tett a csatárért, számszerűleg huszonhét millió eurót kínált a huszonhárom éves játékosért.

A Juventus a vezérigazgató szerint, ha hihetünk Giuseppe Marotta legutóbbi nyilatkozatának, kiszállt a csatárért folyó harcból, hiszen a torinói vezér azt mondta a napokban, hogy Carlos Tévez és Fernando Llorente érkezésével a Juventus támadó részlege késznek tekinthető, ráadásul a klubja és Fiorentina közötti kapcsolat miatt a tárgyalás további nehézségekbe ütközött.

Az Il Mattino napilap szerint ezt kihasználva a Napoli vezetősége nem volt rest, és rögtön ajánlatot is tett a montenegrói támadóért, amely csupán három millió euróval marad el a firenzeiek által kitűzött ártól, valamint a játékossal is felvették a nápolyiak a kapcsolatot és ötéves, évi 2,6 millió eurót biztosító szerződést kínáltak neki.

A Juventus kiesésével szinte biztosra volt vehető, hogy Stevan Jovetić Angliába veszi az irányt, ám se az Arsenal, se a Manchester City, se a Chelsea nem nyújtott be megfelelő ajánlatot a firenzei klubhoz.

Spanyol és francia források szerint a Napoli Edinson Cavani eladásából teremti elő a megfelelő összeget, mivel a PSG késznek mutatkozik kifizetni az uruguayi csatár hatvanhárom millió eurós kivásárlási árát.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Fiorentina egyre inkább aggódik amiatt, hogy sztárcsatáruk helyzete nem tisztázódik és amíg nem adják el valamelyik támadójukat, nem tudják leigazolni a bajor BL-győztestől Mario Gómezt. E hírek alapján az sem tűnik kizártnak, hogy a Fiorentina Adem Ljajić értékesítésével próbálja előteremteni a szükséges pénzt a németországi igazoláshoz, és ebben az esetben Stevan Jovetić Firenzében maradna.

A Napoli azonban szemet vetett a Juventus másik kiszemeltjére, Angelo Ogbonnára is, a Tuttosport értesülései szerint, és tizenöt millió eurós ajánlatot küldött Torinóba a védőért.

Nyílt titok, hogy a Juventus le kívánja igazolni a ballábas védőt és már számos megbeszélést is lebonyolított a torinói két klub ennek érdekében, ám még nem született megállapodás.

Ogbonna Angelo.jpgA torinói illetőségű Tuttosport szerint ennek oka lehet a Napoli megjelenése, akik a bajnokcsapatnál lényegesen többet ajánlanak a védőért. Ma a Torino elnöke, Urbano Cairo játékosa ügyében már tizenegy milliós árat említett a Juventus küldöttségét képező Beppe Marottának és Fabio Paraticinek. A hirtelen áremelkedésnek nyilvánvalóan nem örülnek a bianconero csapat háza táján és inkább kiszállnak a versenyből, mivel nem kívánnak licitháborúba bocsátkozni.

A bianconero csapat egyetlen reménye így már csak az, hogy Angelo Ogbonna szívesebben csatlakozik a bajnokcsapathoz, mint a dél-olaszországi kékekhez, és ez a remény nem alaptalan, hiszen a hírek szerint a Juventus és a védő között már megállapodás született az új, négyéves szerződés ügyében.

Angelo Ogbonna leigazolása ügyében azonban nem csak a Napoli ajánlata jelenti az egyetlen nehézséget. A Juventus úgy tervezte, hogy a Torino csapatának átadja az U21-es olasz válogatott, Ciro Immobile játékjogának általa birtokolt ötven százalékát, azonban a játékjog másik részét birtokló Genoa határozottan kijelentette, hogy nem szeretné, ha a csatár a kisebb torinói csapathoz csatlakozna. Így nem maradt más, minthogy a Torino egyezkedjen a Genoa csapatával az átigazolás ügyében, ám mindeddig ez nem vezetett eredményre, így ez az átigazolás továbbra sem tekinthető biztosnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr35389931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.07.04. 11:24:20

Ha esetleg mindkettőről lemaradunk se kapok szívrohamot.

Goku06 2013.07.04. 11:42:55

a dolog pozitívuma, hogy ha a Napoli megkapja ezt a nagy összeget Cavaniért, áron felül vesz belőle játékosokat.. a 63ból 45öt el is tapsolnak kb erre a két játékosra.. azt a pénzt ügyesebben is elkölthetnék.

2013.07.04. 11:43:50

Elvileg Jovetic minket már nem érdekel,de hogy Ogbonna-ért ők is bejelentkeztek,az húzós lehet...ott valószínűleg alap kezdő lenne,itt nem valószínű...majd kiderül,én nem ejtenék könnycseppet,ha Ogbonna nem lenne a miénk,nekünk a balhátvéd sokkal égetőbb,cserehátvédet meg tudjuk oldani máshogy is,akár úgy is,ha nem igazolunk!

hellan (törölt) 2013.07.04. 11:46:24

Nem ragnam idegessegemben a kormomet, ha mindkettejukrol lemaradunk, amennyiben Kolarov erkezik.

venember83 2013.07.04. 11:59:45

@fire06: amennyit sérült Chiellini mostanában, nem tartom kizártnak, hogy elég sok játéklehetőséget kapna Ogbonna.

babo0410 2013.07.04. 12:24:31

Nem tudom mi igaz ebből, de én kizártnak tartom, hogy Ogbonna ne legyen a miénk, és a Napoli-Jovetic szál is inkább olyannak tűnik nekem, hogy csak az árát akarják felhúzni. Contenak nagyon kell Jovetic. És még Angliából sem óhajtják a 30 millát kifizetni érte. Így mi előnyben vagyunk. És ha tényleg annyira szeretné Conte Joveticet, mint azt olvasni lehet folyton, akkor nem hiszem, hogy a Napolinak átengedik. És amíg a Napoli nem adja el Cavanit, addig nem fognak senkit igazolni előre. Én egyenlőre nem aggódom. Még mindkettő meglehet, Ogbonna szinte biztosan érkezni fog. Jovetic meg bízom benne. Nem kéne elszúrni. És merem remélni, hogy Jovetic is lojális lesz a megállapodáshoz, és nem fogadja el a Napoli ajánlatát. Akkor a nyár végén tényleg olcsóbban el tudjuk majd hozni.

Tony. 2013.07.04. 13:49:18

@juve28adam: @hellan: +2

Tulok Ogbonna-t jobb is, ha elviszik. Semmi szükség rá ennyiért. Jovetic sem élet-halál.

Gabuero 2013.07.04. 13:49:44

helyukben en torrest megprobalnam annyi penzbol meg par hatvedet de hat nembaj tapsoljak csak el a penzt erre a emberre :DDD

szabo2323 2013.07.04. 21:22:14

én annyira elégedett vagyok most Marotta bácsival,hogy szerintem tudja,hogy mit csinál és nem kell egy hét alatt meg venni mindenkit akit akarunk Kolarov még jöhetne még más le nem nyúlja :)

Goku06 2013.07.04. 22:18:46

@Gabuero: hamár így felhozod Torres nevét..... lehet hogy a nyár végén Marotta is rárepül egy kölcsön erejéig :D azért itt a Tevez üzlet, de ne felejtsük el hogy Marotta szakterülete a kölcsönüzlet, és a Chelsea szerintem a nyár végéig nem fog tudni megszabadulni Torrestől, így akkor már kölcsönbe is szívesen adnák akárhová :D

Hurka75 2013.07.04. 22:57:15

@Goku06: 1-2 éve 50 milláért, nem hiszem, hogy csak úgy kölcsönadnák.

Goku06 2013.07.05. 12:28:47

@Hurka75: Torrest? két marék szotyiért is szerintem :D

babo0410 2013.07.05. 15:23:38

@Goku06: Én annak örülnék, ha a Napoli igazolná le Torrest és Dzekot (egyik állítólag Beniteznek kéne, másik meg De Laurentiisnek). Mi meg megszereznék Joveticet. a csatársorunk így is elég idős, kéne oda egy fiatalabb is. Pláne, hogy a most vásárolt fiatal tehetségek nem biztos, hogy be is fognak válni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása