Jól fogynak a Tévez-mezek Torinóban

Tévez Carlos Juventus.jpgUgyan a legújabb szerzemény, Carlos Tévez még egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára a zebracsíkos mezben, olasz lapértesülések szerint a Juventus szurkolói máris a szívükbe zárták, legalábbis erre utal, hogy a nevével ellátott tízes mez gyorsan fogy a klub boltjában.

Az argentin támadó a héten igazolt Torinóba a Manchester Citytől, s a Juventus mintegy 9 millió eurót fizet érte, amely további 6 millióval növekedhet a játékos és a csapat szereplésének függvényében.

Tévez érkezése kisebb vitákat keltett a szurkolók körében, hiszen sokan nehezményezték, hogy azonnal megkapta a legendás tízes mezt, amely Del Piero tavalyi távozása óta nem került kiosztásra.

A legújabb eladási statisztikák alapján mégis úgy tűnik, hogy a szurkolók többsége azonnal befogadta és örömmel látja az argentin klasszist, mivel a Corriere dello Sport információi szerint az elmúlt három nap során a Juventus hivatalos boltjában eladott mezek 95%-a Tévez nevével volt ellátva.

A dán sajtó egy másik érdekes adatot is közölt, miszerint a szezon során egyetlen olyan mez sem került eladásra, amelyen Bendtner neve díszelgett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr475383546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2013.06.29. 16:15:38

A darabszám lenne igazán érdekes, abból már lehetne kalkulálni, hogy kb mennyi jön vissza a mezekből.

Bendtner meg vett magának egy mezt emlékül.

Cannavaro 2013.06.29. 16:26:50

@Trieszt120506: a mezekből, sztem legalábba negyede vissza jön, egy ilyen klasszisnak! ezért is nem értettem, eddig miért nem fektettünk be hasonló kaliberre!! de már nem fikázok!! forza carlitos!! FORZA JUVE!!!

Cannavaro 2013.06.29. 16:27:56

ja, és ha most veszek mezt, biztos hogy chiello,vidal,és tevez közt fog eldőlni!! ;)

LaVecchiaSignora 2013.06.29. 16:59:49

@juve1986: Nekem is ez a 3 lenne akikből választanék, Giovinco is ha nem a 12-es lenne, utálom azt a számot :D

Tomi Répási 2013.06.29. 17:02:25

Üdv. Azt lehet már tudni, hogy ki ellen kezdünk a bajnokságban?

Majki4 2013.06.29. 17:34:40

Carlitost én is a szívembe zártam, annak ellenére, hogy eddig nem különösebben volt szimpatikus.
Szegény Bendő :/
A Padoin-mezek vajon hogy fogynak?

keshudioo 2013.06.29. 17:37:44

@Majki4: Már nem, mert már ELfogytak!

danimester1 2013.06.29. 18:28:17

Anelka mezek!??? A cikk utolsó mondata megmosolyogtató...

Tony. 2013.06.29. 18:56:07

Én Del Piero-sat vennék most is. Ezért számít, hogy ki hordta a mezt, mert Tevez 4 évig fogja, utána előbb utóbb elfelejtik, Del Piero 10es meze soha nem fog kimenni a divatból. Azt sok év múlva is lehet majd viselni.

Amúgy az adatok nem meglepőek, hiszen régen jött ekkora sztár a klubhoz, viszont valóban a pontos számokból lehetne messzemenő következtetést levonni, hiszen nem mind1, hogy 5ből 4 Tevez, vagy 200ból 190.

Apuleius 2013.06.29. 19:13:40

@Tony.:

"Del Piero 10es meze soha nem fog kimenni a divatból. Azt sok év múlva is lehet majd viselni."

Azért ez nem ilyen egyszerű szerintem. Vajon még mindig divatos a Platini-mez? Szükség van az új legendákra. Most örüljünk Téveznek.

juvem_2 2013.06.29. 19:20:03

Túl nagy ez a számmizéria most Tévez körül! Az egyértelmű, hogy akkora klasszis, ikon, legenda mint Alex egy ideig nem lesz a Juventusban, ez a korszak lezárult. De egy olyan játékosnál mint Tévez aki mentálisan picit zavarodott, tökéletes húzás, mert így egy olyan terhet raknak a vállára amiért nincs olyan ember aki ne küzdene, hogy bizonyítson, hogy igen is megérdemlem a 10es mezt! Pszichológiai szempontból mindenképp jó döntés volt odaadni neki, az más kérdés, hogy nem érdemelné meg Alex után VISZONT Alex után nálam nincs olyan ember a világon aki egy ekkora klasszis mezét örökölhetné. Szóval 1 szó mint száz, Del Piero korszak lezárult és bizakodok, hogy még lesz olyan focista életemben akiért ilyen szinten tudok rajongani mint a kapitányért!

juve13 2013.06.29. 19:35:51

@Tony.: Egyetértek,ha lehetne most Del Pieros Juvemezt venni én is csak azt vennék....Grande Alex

4Evorg 2013.06.29. 19:38:15

@juve13: Bármilyen számot és nevet kérhetsz a mezedre, én úgy tudom.

Tony. 2013.06.29. 20:41:02

@Apuleius: Jó, Platini nagy játékos volt meg minden, de csak 5 évig volt itt. Del Piero csaknem 20. Beállította az összes rekordot, rajta több korosztály is felnőtt. Nincs még 1 ilyen játékos, Platini sem mérhető hozzá.

Tevez meg csak 4 évig lesz itt.

babo0410 2013.06.29. 20:43:00

@juve1986: Sajna nem olyan egyszerű, hogy veszel egy klasszist 50 milláért, azt szalad mindenki megvenni a mezét. Lehet valamennyi visszajön, de a teljes ára nem. Tévezé lehet visszajön, de ő csak 9 + 6 milla volt. Egy mez 100 € ha névvel ellátva veszed. Egy 50 millás sztár mezéből 500ezret kéne eladni ahhoz, hogy az ára visszajöjjön. Tévezéből elég 150.000-et. Ez talán visszajön.

Cannavaro 2013.06.29. 20:52:52

@babo0410: mondom 1 negyede!!!!!!!! olvasss!!!!

szabo2323 2013.06.29. 20:57:00

@Apuleius: Ezt nagyon jól mondtad ;)

Apuleius 2013.06.29. 20:57:37

@Tony.: Platini fantasztikus játékos volt, s lehet, hogy rövidebb ideig volt a Juventusnál, de alapvetően nem ez lett volna a dolog lényege. Del Piero-t még száz év múlva is ismerni fogja minden valamire való Juve szurkoló, de igazán sokat annak a generációnak jelent majd, aki láthatta még játszani. Tetszik vagy sem, ez az élet rendje. Nem kérdés, hogy szinte lehetetlen bárkinek überelnie Del Piero-t a Juventus-nál, de ettől még nem tartom valószínűnek, hogy 30 év múlva a Del Piero-mez lesz a bestseller. Sajnos ez így működik. Nem tudom mennyi idős vagy, de számomra Del Piero azért is jelenti azt, amit, mert az első meccsétől követhettem a pályafutását. Ez a személyes érintettség elengedhetetlen része a legendának.

babo0410 2013.06.29. 21:02:56

@juve1986: De ha meg egynegyede jön vissza, azzal nem vagy beljebb. Ezért nem fér bele, hogy ennyi pénzt kiadjunk. De ha idén meglesz Tévez mellé Kolarov és még Jovetic is, akkor egy darabig nem kell azon gondolkozni, h adjunk-e ki 50 millát játékosra!

Barolo 2013.06.29. 21:46:22

Bármennyire gyenge és nem szimpatikus játékosnak tartom Bendtnert az utolsó mondatot akkor sem hiszem el.... nem mondja már senki, hogy nincs min. pár ezer Juve rajongó Dániában, és amikor egy dán válogatott játékos (aki egyébként a hazájában szerintem kvázi sztár) oda igazol, akkor ezek közül nincs 1 olyan ember aki venne egy új Juve mezt..... ezt én kizártnak tartom, de ha ez igaz, akkor ez szerintem új világrekord! Forza Juventus!

neuropa 2013.06.29. 22:02:51

Gyerekek, ne legyetek ostobákok.. A mezeket a NIKE gyártja és forgalmazza. Nem azért szponzorálnak egy klubot, hogy nekik adják a termékeikből származó bevételt, hanem azért, hogy egyáltalán legyen szurkoló aki megveszi a mezeiket. Ők fizetnek valamekkora összeget a klubnak, plusz az eladások egy jelentéktelen százalékát, emellett ingyen biztosítják a szükséges sportfelszerelést. Vagyis mivel semmi sincs ingyen, mindezt a Juventus reklámértékéért CSERÉBE teszik, nem jófejségből. Ez színtiszta üzlet.. Minden egyes eladható csapattal szurkolók millióit nyerik meg, miközben a gyártástechnológiájuk fillérekből állítja elő a termékek magas hányadát. (Persze ehhez a gyártósorokat is meg kellett fizetni anno.) Szóval EZÉRT éri meg nekik évi 5-10-20 milliót és ingyen felszerelést adományozni, mert a reklám bőven megtérül a bevételi oldalon. Magyarán a Juve aligha fogja mezeladásokból visszanyerni Tevez árát, ahogy a Madrid sem ingyen szerezte CR7-et és társait.. A játékos árát el lehet osztani egy mez árával, ugyanakkor meg is lehet szorozni hússzal, mert olyan 5% körüli részesedésnél aligha kap többet egy klub a mindenkori eladások után.

4Evorg 2013.06.29. 22:11:57

@neuropa: Pontosan, ezt már én is rég írni akartam, hogy óriási tévhit, hogy a mezeladásokból visszajön egy játékos ára, annak ugyanis jelentős részét teszi zsebre a Nike.

neuropa 2013.06.29. 22:22:23

@4Evorg: Csak szemléletbeli eltérés, de nem zsebre teszi a nagy részét, inkább csak kis részét engedi ki a kezei közül. :) Azok a tárgyak (mezek, cipők, labdák) ugyanis a cég tulajdonai, hogy a szponzori kapcsolat keretében a hasznának mekkora hányadát adja át az adott klubnak (ha egyáltalán átad bármennyit is), az csupán megegyezés kérdése. Nem is értem hol élnek egyesek, mikor egy pénz orientált világban élünk, senki nem mond le semmiről csak úgy, ami az övé.

Tony. 2013.06.29. 23:16:08

@Apuleius: Nagyjából egyetértünk.

De akkor félreértettél, mert én nem azt írtam, hogy bestseller lesz, csak azt, hogy az ő mezét még hosszú évekig, évtizedekig nyugodtan lehet majd viselni, mert mindenki el fogja ismerni ki van a mez hátulján és nem lesz égő 1 percig sem. Sőt inkább büszkeséget jelent.

És ezzel szembe állítottam Tevez-t, akinek a mezét most ugyan divat lehet felvenni, de nem lesz itt annyi ideig, hogy akkora dolgot tegyen le aztalra, ami miatt ugyanaz igaz lenne rá, mint a feljebb említett Del Piero-ra.

Apuleius 2013.06.29. 23:28:07

@Tony.: Ok, bocs, úgy látszik tényleg kicsit más oldaláról közelítettem meg az ügyet, mint amire Te gondoltál. Teljes mértékben egyetértek a véleményeddel.

DonMatteoo 2013.06.30. 08:33:44

@babo0410: Ez aztán remek számítás volt. És a mezeknek előállítási költsége nincsen? Azt is számold bele, meg még sok minden mást is, tehát rengeteg mezt kell eladni ahhoz, hogy egy kevéske is visszajöjjön egy-egy játékos árából.

2013.07.01. 02:01:32

@Apuleius: Igen,az olyan játékosok nevével ellátott mezek,mint Platini,Nedved,Buffon,Del Piero,Raul,Figo,Davids,Ronaldo(brazil),sose mennek ki a divatból!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása