Tévez megszerzése után a Juve Kolarovra fókuszál

A Serie A bajnoka szinte már révbe ért a Manchester City sztárjának, Carlos Téveznek a leigazolásával kapcsolatban, de még reménykednek benne, hogy egy másik manchesterit, a korábbi Lazio védőt, Kolarovot is Torinóba tudják csábítani, csomagban 20 millió fontért.

Kolarov Aleksandar_City meccs.jpgA Juventus tehát még egy támadást indít a Polgárok egy másik játékosáért is, mivel úgy gondolják, a szerb válogatott tökéletesen el tudná látni a bal hátvéd és szélső szerepkört is. Emellett bíznak abban is, hogy ki tudják használni azt a helyzetet, hogy a Citynek játékosokat kell eladnia ahhoz, hogy igazolni tudjanak.

A bal oldali játékos 2010-ben 16 millió fontért igazolt az Etihad Stadiumba a Lazio csapatától, ám korábban már többször is nyíltan beszélt arról, hogy szívesen keresne máshol kihívásokat, ha az angolok nem tudják garantálni számára a rendszeres játéklehetőséget.

"Állandó kapcsolatban vagyok az ügynökömmel, így hamarosan meglátjuk, hogy mi fog történni." - mondta, még 2012 júniusában a játékos.

"Nagyon boldog vagyok itt, Manchesterben, de a célom az, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak és ezt elmondtam (a korábbi edzőnek) Mancininek is."

"A pénznek semmi köze ehhez és a fizetéssel sincs problémám, egyszerűen csak többet szeretnék játszani." 

Így - miután a szerb csak tizenegy alkalommal volt kezdő a Citynél az előző szezonban - a Juventus hisz abban, meg tudják győzni a védőt, hogy csatlakozzon hozzájuk, még annak ellenére is, hogy nyilvánvalóan kevesebb lenne a fizetése Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr335378610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lakatos Di Natale 2013.06.26. 12:12:28

Be kell zsákolni, Tevez meg Kolarov érkezésévvel és a többiek megtartásával már rendben is van a nyári mercato azt gondolom

Hurka75 2013.06.26. 12:23:56

Csomagban 20 millio font???? Most akkor mennyi is volt Tévez???

Tony. 2013.06.26. 12:36:52

Na ezaz. A cserének érkező Ogbonna helyett azt a pénzt sokkal inkább rá kellene fordítani, aki standard kezdő lenne. Nem 2 milliós kölcsönökkel baszódni egy Kolarovért miközben a másikért kifizetnek 8-10 millát. Ez nonszensz.

juvem_2 2013.06.26. 12:38:37

hát Kolarov ára 12,5 millióra van taksálva! szóval elképzelhető a 20 millió fontos csomag, Tevez 12 millió volt ami fontban durván 10m font, kb ugyanennyiért elhozhatjuk a szerbet! remélem ez az üzlet is sikerrel fog járni(ha tévezes üzletbe nem csúszik be vmi gikszer persze)

Mr. Ocean 2013.06.26. 12:41:01

A Kolarov-Zuniga párosból egy mindenképp nagy dolog lenne. Nem kérdés, hogy a többségénél Kolarov lenne a befutó. Felesleges ecsetleni miért.

babo0410 2013.06.26. 12:58:48

Szerintem ha Kolarov játéklehetőséget szeretne, a City meg pénzt, akkor őt is meg tudjuk szerezni. És gondolom azért próbáltuk először kölcsönvenni, mert ahol lehet spórolnánk a pénzzel, hogy egyrészt minél jobban tudjuk elkölteni a rendelkezésre álló összeget, másrészt meg szeretnénk minél kevesebbet költeni, mert szeretnénk ha a mercato végén se lenne olyan nagy a hiányunk. Ha igaz akkor az igazolások előtt 13-19 milla körül volt a többlet.

Hurka75 2013.06.26. 13:25:27

Azért az idei mercato ( ha igaz Tévez) nem indúl rosszúl: Llorente (0), Tévez (9), Asa (9), Pelus (5). ebbe azért még a számok alapján beleférhetne Kolarov (15) és az eladásokkal talán még Jojo (25) is. Arról nem beszélve, hogy ezen összegeket több részletben fizetjük. Ha összejönne egy: Llorente-Tévez-Jojo-Kolarov-Asa-Pelus (kb 65m) mercato...........

RuidaRobert 2013.06.26. 13:29:16

@Hurka75: Ogbonnát is számold bele, szinte biztos, hogy érkezik. (10 millió körül)

Akkor pedig már 30-35 millió körül járunk. Zuniga lehet olcsóbb megoldás lesz, még ha én is Kolarovot preferálom.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.06.26. 14:02:09

Pelenkát nem kellett volna megvenni. Azt a pénzt bele kellett volna tenni Kolarovba. Tudtommal ő baloldali játékos. Akár hátvéd akár k.pályás. Így Chiének lenne egy minőségi cseréje.

hellan (törölt) 2013.06.26. 14:06:59

Tevez és Ogbonna sztem a héten meglesz. Kolarovot később behúzni és számomra tökéletes mercatot zártunk. Q/Matri megy 8-10M-ért és nem is zárnánk olyan veszteséges mercatot. Jovetic pedig hab lenne a tortán esetleg. :)

peti78 2013.06.26. 14:09:14

ha még összejönne kolarov meg jojo akkor nagyonn örülnék de ha elhoznánk ráadásnak walkert a tottenhamből és menne csak matri vuci quaglierra és padoin isla háát felugranék a holdra.

Trieszt120506 2013.06.26. 14:29:20

@peti78: versenyképes PL játékosokról szerintem álmodni is kár. Tevezért is vért pisáltunk, a fizuja is elég durva lesz a többiekéhez képest.

keshudioo 2013.06.26. 17:39:28

Nem tudom, friss vagy csak újrahasznosított nyilatkozat-e, mert eléggé hasonlít az ebben a cikkben leírt változatra, de:

Kolarov az Arena Sportnak: "Kapcsolatban vagyok Contéval. A fizetés nem probléma, állandó játéklehetőséget szeretnék"

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása