Gabbiadini ügynöke bizakodó

Gabbiadini Manolo_tarkóra tett két.jpgÉrtesüléseink szerint, Manolo Gabbiadini számos olasz csapat érdeklődését felkeltette. Az olasz, U21-es válogatott támadó játékjogának felét a Juventus, másik felét az Atalanta birtokolja. Gabbiadini ügynöke szerint, a Juventus nem gondolkodik a fiatal olasz értékesítésében.

„A múlt héten meghosszabbításra került az Atalanta és a Juventus közötti szerződés, ügyfelem játékjogát illetően. A különbség annyi, hogy most már a Bianconerin múlik, hogy hol és mikor lép pályára Manolo.” – mondta Silvio Pagliari a Radio Seinek.

„Egyértelművé vált számomra, hogy Torinóban nem gondolkodnak a Juventusra eső, ötven százalékos játékjog továbbadásán.”

„Bárki is szeretné a csapatában tudni, mindkét féllel tárgyalnia kell. Véleményem szerint, az Atalanta lenne a könnyebb tárgyalópartner.”

Manolo Gabbiadini az előző szezont a Bologna csapatánál töltötte, kölcsönben. Azonban olasz sajtóértesülések szerint a Fiorentina, Sampdoria és a Lazio is szívesen látná soraiban az utánpótlás válogatott játékost.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr585377134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DINOBIZZO 2013.06.25. 17:08:59

nem is szabad se jove se mas bizniszbe belevinni..o a jovo

juve28adam 2013.06.25. 17:14:12

Én kétlem ,hogy Gabbiadini a jövő, de mindenképpen kipróbálnám.(legalábbis az ilyen Bendtner félék helyett)
Boakye-ban többet érzek.

The king of alibis 2013.06.25. 17:43:06

Én megtartanám a következő szezonra mivel úgyse fog ide jönni egy klasszis csatár, akkor meg már ne hozzunk ide Análka, Bendtner, Boriska néni féléket.

2013.06.25. 23:06:48

Én is megtartanám,adnék neki lehetőséget,habár én nem sokat látok ebben a gyerekben,de hátha rámcáfolna...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása