Az UEFA elnöke, az egykori Juventus játékos, Michel Platini a Sky Sport Italia csatornának adott legutóbbi nyilatkozatában örömét fejezte ki, amiért ismét egy Agnelli vezeti a torinói bajnokcsapatot, azonban egyúttal figyelmeztette is őket, miszerint a torinóiak elszámolták magukat a harmincegy bajnoki címmel.
A bajnoki címvédést követő bulin mindenhol a harmincegyes szám volt látható, utalva ezzel a Juventus által megnyert olasz bajnokságok számára, beleértve azt a kettőt is, amelyektől az olasz futballt irányító hatóságok a 2006-os botrányt követően megfosztották a rekordbajnokot.
„Megértem, hogy a szurkolók imádják a Juventust, és nem akarnak tudomást venni az elveszített két scudettóról” - nyilatkozta a Juventus háromszoros aranylabdása csütörtök este.
„Ők a szurkolók, azonban van egy igazságügyi rendszer és bizonyos szabályok, amelyek értelmében a Juventust nem illeti meg a két bajnoki cím. Minden esetben az igazság pártján kell állnunk. A Juventus megfizetett mindenért, de hamarosan eljutnak a harmincadik vagy harmincegyedik címig.”
„Úgy gondolom, hogy nemzetközi és országos szinten az FIGC és a Lega dokumentumaiban található meg a bajnoki címek valódi száma. Andrea Agnelli elszámolta magát.”
Michel Platini azon bianconero legendák egyike a nyolcvanas évekből, akik Gianni Agnelli vezetése alatt futballozhattak a klubnál, most pedig ismét egy Agnelli, az Ügyvéd úr testvérének a fia irányítja a klubot.
„Andrea ugyanazzal a szenvedéllyel rendelkezik, mint a család többi tagja, csupán jobban kimutatja ezt. Sokkal fiatalabb és sokkal agresszívebb személy. Nagyszerű, hogy ennyi év után ismét egy Agnelli felelős a Juventus irányításáért.”
„Véleményem szerint Andrea nagyszerű munkát végez és intelligens döntés volt Antonio Conte kinevezése is. Egy klub nem csak egy személyből vagy egy játékosból áll. A múltban a Juventusnál csak a játékosokról beszéltek, most a figyelem középpontjában az edző áll.”
„Úgy gondolom, hogy Antonio Conte is fontos szereppel bír, de a játékosok azok, akik megnyerik a mérkőzéseket. Nem hiszem, hogy a Juventusra jó hatással van, hogy ilyen sokat cikkeznek az újságok az edzőről.”
Az UEFA határozott új módszereket jelentett be nemrégiben, amivel a futballban elterjedt rasszizmussal próbálják felvenni a harcot, interjújában Michel Platini kihangsúlyozta, hogy ez nem kifejezetten olaszországi probléma.
„Olaszország olyan, mint az összes többi ország, tehát nem rasszista, azonban van néhány ostoba személy, akik azért látogatnak ki a stadionba, hogy felkavarják a politika, rasszizmus vagy nacionalizmus állóvizét. Nehéz azokat az embereket megfékezni, akik a fenti okokból látogatnak ki egy mérkőzésre, főleg akkor, ha egy stadionban nyolcvanezer szurkoló van.”
„Amit Gianluca Rocchi bíró tett, hogy megállította az AC Milan - AS Roma meccset két percre, jó ítélőképességről tesz tanúbizonyságot, gratulálok a sípmesternek azért, ahogy a helyzetet kezelte” - zárta az interjút az UEFA francia elnöke.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2013.05.24. 14:12:10
juvebt 2013.05.24. 15:40:19
Hivatalból nem mondhat mást. Ne értsétek félre nem akartam védeni.