Ki a jó csapatkapitány?

Az elmúlt hetek eseményei bebizonyították, hogy jelenleg a csapatépítés közepén járunk.  Szinte azonnal felmerültek olyan visszatérő kérdések, hogy miért nem igazolunk a hiányposztokra, mennyi pénzt fognak majd költeni  a tulajdonosok a nyáron a csapat megerősítésére illetve, hogy jó-e az a fajta felállás, amit az utóbbi időben változtatás nélkül játszik a csapat. Ezek természetesen nagyon fontos kérdések, és a következő hónapokban ezeknek a kérdéseknek a mentén fog eldőlni az, hogy milyen lesz a jövő Juventusa.  Van egy olyan kérdéskör, amelyről talán kevesebb szó esik, pedig ha egy kicsit távolabbról szemléljük az eseményeket, akkor jól látszik a csapat múltja, jelene és jövője ebből a szempontból is.

Gigi_Buffon_mezben.jpg

Egy csapat életében mindig nagyon fontos a csapatkapitány szerepe és jelleme. Az, hogy kiből lesz megfelelő csapatkapitány, illetve, ki válhat esetlegesen legendássá ezen a poszton nagyon sok tényezőn múlik. Az egyik és talán legfontosabb az edző személye.  Nemcsak azért mert a legtöbb csapatban ő jelöli ki a csapatkapitányt, hanem azért is, mert az ő stílusa is nagyban befolyásolja annak lehetőségeit. 

Conte egy  fiatal, karizmatikus, határozott vezető, aki mellett nem könnyű csapatkapitánynak lenni, hiszen a Mester egyfajta csapatkapitányként (vezérként) is viselkedik a pálya szélén, mivel ez benne van a vérében).  Összetett helyzet volt a tavalyi év, hiszen Del Piero úgy volt csapatkapitány Conte edzőssége alatt, hogy csak néhány év korkülönbség volt közöttük, illetve 11 évig együtt küzdöttek a kedvenc csapatukért. Bár egyes hírek szerint nem volt zökkenőmentes a viszonyuk, ebből szerencsére semmi konkrétum nem jutott el a külvilág felé, tehát működött a rendszer. Az év végéhez közeledve újra és újra felvetődik a kérdés, hogy nem lett volna-e értelme Del Pierot még erre az évre is itt tartani. Hiszen az jól látszik, hogy amennyit a két exlondoni aranyifjú hozzá tudott tenni az idei évhez, annyit még egy 45 éves Alex is belerakott volna még akkor is, ha játék nélkül, egyszerűen, mint főállású Capitano kísérgette volna a csapatot. A részletekbe persze nem láthat bele senki, és az is egyértelmű, hogy ideális esetben olyan játékosnak kell lenni a vezérnek, aki rendszeresen kezdőként játszik.

Ezzel el is érkeztünk a jelenhez, hiszen Conténak idén sem kellett azon gondolkodnia, hogy ki az a keretben, aki tovább viheti a csapatkapitányságot .Tehát az idei év csapatkapitánya Gianluigi Buffon, aki nem csak a világ valaha volt legjobb kapusa, illetve minden idők legdrágább Juventus igazolása, hanem Pirloval egyetemben messze a legeredményesebb játékosa is a csapatnak. Az utolsó (előtti) mohikán, aki a Serie B-ben is kitartott a csapat mellett. Ő az, aki minden kétséget kizáróan megérdemelte a kapitányi karszalagot és minden Juventus szurkolónak büszkének kell lennie, hogy Del Piero után is találtak méltó utódot erre a posztra. Ezzel akár le is zárhatnánk a jelenlegi csapatkapitány kérdést, de ezt még se tegyük!

Itt van egy olyan szempont, ami talán nem tűnhet nagyon fontosnak, szerintem viszont idén többször is látszódott, hogy igenis az. Véleményem szerint nem ideális, ha egy csapatban a kapus lesz a csapatkapitány. Még pedig azért nem, mert nem tud igazán testközelből hatni a legtöbb játékosra, illetve a vitatott szituációknál, ahol ugye ő alanyi jogon reklamálhatna egyszerűen nincs a helyszínen. A kapusok általában erős jellemek, és kell is, hogy azok legyenek, hiszen nekik kell irányítani az egész védelmet. Az viszont nem várható el senkitől, hogy a pálya másik végével is tudjon kommunikálni. A jelenlegi csapatban vannak olyan emberek (elsősorban a csatárokra gondolok), akik hajlamosak akár fél órákra is eltűnni, na ezek azok a  pillanatok, amikor szükség lenne egy alaposabb fejmosásra illetve dorgálásra.  Nekem ezek a csapatkapitányi beavatkozások hiányoznak az idei évből, illetve talán a Bayern elleni meccseken látszott a legjobban, hogy igazából nincs igazi vezére a csapatnak. Viszont itt megint bekavar egy újabb szempont, mivel egy kapitánynak nem csak a pályán kell irányítania, hanem azon kívül is jó, ha példát tud mutatni. Az a diplomáciai érzék és kulturált stílus, ahogy Buffon reagált Beckenbauer szavaira, az nem csak örökös csapatkapitányságot érne nálam, hanem egyből államférfi magasságokba is emelném.  Viszont összességében  úgy gondolom, hogy nem ideális Buffont, a kapust csapatkapitányként is terhelni, de nincs sajnos jelenleg alternatívája .

Dicsőséges múlt és szilárd jelen, de vajon mit hozhat a jövő csapatkapitány szempontból? A Pescara elleni meccsen Storari kapta meg a karszalagot, de ez inkább egy gesztusnak tűnik, mint hosszú távú tervnek. Közép és hosszabb távon két játékos merül fel rendszeresen (na jó, az igazán elvakultak néhány éve még egy 10-es mezben focizó Giovincot is el tudtak volna képzelni, mint jövőbeli csapatkapitányt, de erre mára már senki sem fogadna). Giorgio Chiellini hatalmas szíve és kérlelhetetlen keménysége miatt akár jó opció is lehet, bár az utóbbi időben egyre többet sérült, ami a hosszú távú karrier szempontjából annyira nem biztató (márpedig Buffon még jó eséllyel néhány évig Torinóban lesz). Másik opció pedig Claudio Marchisio, aki gyerekkora óta a Juventus színeiben játszik, és fantasztikus dolgokra képes, de ha őszinte akarok lenni, akkor engem eddig nem győzött meg arról, hogy tudna igazi első számú vezérként viselkedni a pályán. Számomra a sötét ló kategóriából idén titkos favorittá lépett elő (természetesen csak néhány év múlva) Leonardo Bonucci, aki fiatal, kemény, sokat fejlődött az utóbbi évben és igen közeli viszonyt ápol a torinói ultrákkal.

Egy biztos, kapitányt nem szokás igazolni, ezért a következő évek feladatai közé tartozik az is, hogy megtaláljuk a megfelelő vezért.

írta: Barolo

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr645222486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bianconeri_2007 2013.04.14. 18:05:49

nagyon jó kérdés és írás!

sztem bonucci. tavaly volt egy eset, ami miatt rá szavazok. vmelyik hazai meccsünkön minden játékosunk nagy erővel ünnepelte az éppen szerzett gólt a saját térfelén (buffon is kifutott). bonucci volt az, aki megálltt az ellenfél térfelén a középvonal előtt, hogy azok ne tudjanak gyorsan közepet kezdeni és az üres kapuba ívelni. az legyen a kapitány, aki ennyire észnél tud lenni. kár, hogy az inter nevelése...

Pepito1982 2013.04.14. 18:37:38

Szerintem Buffon után Chiellininek kell következnie. 2005 óta Juventus játékos, és szerintem innen fog visszavonulni.

Goku06 2013.04.14. 19:01:06

hát igen Buffon után Chiellini és Marchisio jöhet a sorban, bár Chiellininél elég sokszor elszakad a cérna, míg Marchisio néha eltűnik a középpályáról.. egy csapatkapitánynál ezeknek nem kéne előfordulnia, dehát más nincs aki lehetne a következő
@bianconeri_2007: Bonucci sztem nem lenne még alkalmas erre, de Chiellini és Marchisio után talán mégis Ő a harmadik ember akit el lehetne képzelni kapitánynak.. meg még esetleg Vidalt. más potenciális jelölt nincs.

hurbiny3k 2013.04.14. 19:02:25

Marchisio.. Lehet, még kapna a játéka is egy kis extra löketet.. Az utóbbi néhány meccs alapján rá is férne..

danimester1 2013.04.14. 19:44:10

Szerintem egy csapatnak az lehet a jó kapitánya akire a többiek hallgatnak és "felnéznek".Ez egy több összetevős dolog,mert fel lehet nézni valakire a teljesítménye,magánélete,hűsége alapján(is).Személy szerint én nem szeretem amikor a kapuson van a karszalag,mert ő nincs közvetlenül a játékostársaival és nem is tudja akár a partvonal mellett tartani a kapcsolatot a trénerrel,jobban szeretem mikor egy olyan kapja aki mindig ott van pl. egy középpályás.Természetesen ha a mi csapatunkat nézem,akkor nagyon is jó helyen van pont az általam említett okok miatt.Az utódlás nehéz kérdés,mert az elmúlt 2 év teljesítménye alapján nem tudnám eldönteni kinek is adnám oda szívesebben.Mindenki hatalmas nyújtott az utóbbi két szezonban.Részemről megkaphatná akár Giorgo vagy Marchisio is,de még Barzán is látnám szívesen a tanári teljesítménye után.Lichti és Pepe a harcossága és küzdeni akarásuk végett vagy Vidal detto.Sorolhatnám még pro és kontra,de nem tudok dönteni...:-)

Tony. 2013.04.14. 20:22:00

Tetszik a felvetés, elvi szinten érdekes lehet elgondolkodni rajta. Az btos,hogy ez egy nagyon összetett kérdés, amit nem lehet 1-2 tényezővel elintézni,mint teljesítmény,vagy gólok száma.

Én sem szeretem,ha a kapus viseli a karszalagot (már leírták miért), de ki az az ember aki elvenné Buffontól, Casillastól, stb stb. Amíg Buffon nem vonul vissza ez nyilván tárgytalan, de én is nagyon hiányolok egy csk-t aki jobban tud érvényesülni a mezőnyben. Ami most van 1 kicsit hátrány.

Talán tényleg a jellem,a csapattársak bizalma a legfontosabb. Ez még a "ki mennyire Juventino" dolgot is felülírja.

Mert egy Marchisio lehet 100éve Juventino,de vezér soha nem lesz belőle.
Szerintem csak 2 ember jöhet szóba:

1. Chiellini,aki már most is vezér, igaz csak a hátsó alakzaté, aki saját nevelés és elég karizmatikus személyiség is.

2. Vidal, aki ha sokáig marad itt mindenképpen előléphet, mint csk, hiszem a pályán mindenhol előfordul,tudja tüzelni a társakat ha kell és megvan a kellő személyisége.

devil-z 2013.04.14. 20:37:04

Én sem rajongok azért ha kapus a csapatkapitány, de ebből a brigádból mégis ki az aki jobban megérdemelné mint Buffon?
CSK részemről olyan lehet aki jól végzi a dolgát, tisztelik, és megvan a kellő egyénisége hozzá.

Marchisio az egyik legrosszabb választás volna.
Bonucci szerintem rengeteget fejlődött de még nem érzem, hogy felnőtt volna a feladathoz.
Chiellinit egy fokkal jobb választásnak tartom bár az utóbbi időben mintha változott volna és nem előnyére.

Az én jelöltem most így hirtelen Vidal lenne. Hajt, küzd, hamar megszerettük, nyomokban már-már Nedvedre emlékeztet :)

regularjohn 2013.04.14. 21:11:05

Jó írás, és jó kérdés felvetés!

A megfelelő döntéshez ott kell lenni, és érezni kell, hogy ki az, akiben megvan a plusz, sztem ezt innen lehetetlen eldönteni. Én elsőre marcit mondanám, de chiello is jónak tűnik. Ami viszont tetszik, az a bonus felvetés, nagyon sokat ért a srác, és itt említeném meg, hogy nekem ez az eb-n tűnt fel, amikor befogta balotelli szájàt a gólja után, nehogy az vmi hülyeséget mondjon. Az, h vki jó a pályán, pl. a sokak által említett vidal, még nem elég a csk-sághoz, ahhoz kell mèg vmi plusz, de ezt, mondom, sztem csak az öltözőből lehet megítélni. Bárki is legyen az, forza futuro capitano!

Harka1976 2013.04.15. 08:45:53

Sorrend szerintem:
Buffon
Chiellini
Marchisio
Bonucci
És itt a sorrend az évek múlásával értendők!

venember83 2013.04.15. 08:56:46

Furcsamód én is támogatom Bonucci csapatkapitányságát (pár év múlva), de Marchisiot is jó választásnak tartom, mert örökmozgó a pályán, mindenhol ott van és látszik, hogy ég benne a tűz, csupán posztja miatt nem látványos a játéka.

rockitbaby 2013.04.15. 09:44:30

Devil-z kollégával kell egyet értsek. Buffon több, mint legenda, sok mindent elért már a zebra mezben és még fog is reméljük, de hiába tud ő tényleg vezér lenni, ha köti a posztja és nem mehet oda csak úgy. A Conte éra alatt mutatott teljesítmények és hozzáállások alapján én is Vidal-nak adnám, de később Bonu is megkaphatja és itt nem csak az az érv mellette, ami már elhangzott, hanem gondoljunk az EB-n ki fogta be Baromteli száját, h meg ne szólaljon! Én hirtelen kettejüket mondanám, de inkább Artúr királyt! Marchisio pont azért nem jó, amiért egy kapitány kapitány. Sokszor beleszürkül a mezőnybe. Ez igaz Vidal-ra is, de valahogy egyben mégsem. Chiellini sem lenne rossz, de Ő hajlamos túlspanolni magát. De ha mezőnyjátékost kell választani és olyat aki képes ordibálva motiválni, akkor Bonucci,Chiellini és Vidal lehetnek csak a jelöltek!

venember83 2013.04.15. 09:55:24

@rockitbaby: Vidal nem kaphatja meg, amíg Marchisio-Chiellini szintű játékosok vannak a keretben, akik sokkal inkább átérzik a klub eszmeiségét és sokkal többet tettek már érte.

rockitbaby 2013.04.15. 10:15:57

@venember83: A baj az, hogy ebből a kettősből Marchisio csak kb 2 éve tolja úgy, ahogyan már korábban is kellett volna neki - tekintsünk el attól, hogy melyik edző hol játszatta. Az még nem elég, ha átérzi a klub szellemiségét, mer ez pl szerintem igaz már Bonucci-ra és Vidal-ra is, de még akár Barzagli is idesorolható. Ide már ennél több kell. Kell motiválni és míg Marchisio hosszú percekre eltűnik, hogyan motivál, ébreszt fel valakit aki csak lézeng, mint Ő? Chiellini már sokkal inkább rendelkezik eme tulajdonsággal! De sajnos megint sérült... Szóval továbbra is tartom a listámat!

chiellini 2013.04.16. 15:31:59

A jelenlegi keret csatárai nem lennének jók mint írtátok, de a CSK a száma is jelzi és ha 7 9 10 számokat nézed akkor Pepe hajt de sokat sérült akkor inkább Chiellini Vucinic nem jo 10es meg nincs tehát azt valakinek oda kellene adni mondjuk inkább Vidál mint Marchisio játék alapján tőle meg a kezdők közül mindenki idősebb.

2013.04.17. 01:57:11

Nálam Buffon utóda egyértelműen Marchisio...mindent tud a Juvéról,amit tudni lehet,itt nőtt fel,ez az otthona,akkor se menne el,ha zavarnák őt,igazi Juventino és sztem,ha megkapná a karszalagot,az feldobná őt!Mellesleg egyetértek azzal,hogy néha valóban el tud tűnni,de a legkevésbé se ő tehet róla,mivel ő egy pillanatra se áll meg,amíg a pályán van,a játékostársak viszont akkor is Pirlo-nak passzolnak,ha körülötte négyen vannak,Marcin vagy bárki máson meg senki...az,hogy ő eltűnik egyedül annak tudható be,hogy kibaszott egysíkú a taktikánk!

2013.04.17. 02:00:00

Buffonnál viszont jobb csapatkapitány nem kell,mivel nincs is...megjegyzem,hogy lehetne,de őt ugyebár elküldtük...(gondolom felesleges részleteznem,mindenki tudja kiről beszélek)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása