A Juventus sikerrel vette a Pescara elleni mérkőzést, s Paul Pogba biztosította a klub szurkolóit, hogy készen áll a Bayern München elleni visszavágóra, amelyen a zebramezes alakulat képes lehet a továbbjutásra.
Az Öreg Hölgynek egy kései büntetőre volt szüksége ahhoz, hogy megtörje a Pescara ellenállását, majd egy gólváltást követően kialakult a 2:1-es végeredmény, s ezzel, legalábbis ideiglenesen, 12 pontra nőtt a Juventus előnye a bajnoki tabellán.
"Egyszerűen csak győzni akartunk, s ez sikerült is. Ez egyértelműen egy fontos eredmény volt a bajnoki utazásunk szempontjából." - nyilatkozta a francia középpályás.
A figyelem mostantól a szerdai Bajnokok Ligája negyeddöntőre fordul, amelyen a Juventus kísérletet tesz majd rá, hogy hazai pályán ledolgozza az első mérkőzésen szerzett hátrányt.
"Pozitívan kell gondolkodnunk. Készen fogunk állni a Bayern ellen, s természetesen hiszünk benne, hogy meg tudjuk fordítani az eredményt."
Arturo Vidal és Stephan Lichtsteiner hiányozni fognak a csapatból, azonban a bajnoki találkozón Pogba a pihentetett Pirlo helyén nyújtott remek teljesítményt.
"Jól érzem magam ebben a szerepkörben. Pirlo egy fantasztikus játékos, s már gyerekkorom óta rajongok érte. Még most is, hogy együtt játszunk, behatóan figyelem a játékát. Szeretném, ha olyan karrierem lehetne, mint neki."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.