A nyári átigazolási időszakot megelőzően a Juventus kapcsán felmerült a lehetséges érkezők között Lukas Podolski, az Arsenal csatárának a neve is, azonban a játékos a Bild magazinnak adott legutóbbi interjújában kijelentette, hogy jól érzi magát a londoni csapatnál.
A német válogatott a Köln csapatától érkezett az Ágyúsokhoz a nyáron az észak-londoniak támadó játékának megerősítése céljából és azóta nyolc gólt szerzett a bajnokságban, ám ennek ellenére a játékos az utóbbi időben gyakran csak a cserepadon kap helyet, jelenleg pedig bokasérüléssel küszködik.
A lengyel származású játékos elismerésnek veszi, ha klubok érdeklődnek iránta, de határozottan kijelentette, hogy örömét leli a londoni életben és nem tervezi, hogy a közeljövőben klubot váltson.
„Két dolgot szeretnék az ügy kapcsán elmondani” - nyilatkozta a csatár a német Bild magazinnak. „Először is, nem tehetek arról, hogy bizonyos klubok érdeklődnek irántam. Mindig vannak a háttérben olyan emberek, akik híreszteléseket indítanak el a labdarúgás világában.”
„Másodszor pedig, bármilyen érdeklődés irányomban engem büszkévé tesz, hiszen ez a londoni teljesítményem elismerése. A távozásom valószínűtlen, mivel a klubnál és a városban is valóban jól érzem magam.”
„Játékosként itt az ember békében és nyugodtan élhet. Ezt rendkívül nagyra értékelem. Következésképpen őszintén kijelenthetem, hogy nem készülök semmilyen változásra” - zárta határozottan mondandóját Lukas Podolski.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.