A Juventusnak sikerült szombaton győzelmet aratnia Bolognában, azonban a meccset követően Gianluigi Buffon realista maradt és nem szállt el örömében, hisz a szezonnak még messze a vége.
„Még számos fontos mérkőzést kell lejátszanunk” - mondta a Juventus.com oldalnak adott nyilatkozatában a klasszis hálóőr. „Azonban határozott üzenetet küldtünk ki ma este.”
„Ahogy a múlt vasárnapi mérkőzés, a Catania elleni 1-0 arányú győzelem esetében, ma este is többről volt szó, mint csupán a három pontról.”
Az Öreg Hölgynek sikerült tovább növelnie, legalábbis időlegesen mindenképpen, előnyét a Napolival szemben, akik vasárnap az Atalanta csapatát fogadják, és a torinóiak győzelmének fontosságát a gólt szerző és gólpasszt adó Claudio Marchisio sem tagadta.
„Fontos győzelem ez számunkra, aminek köszönhetően a válogatott meccsek alatti szünetre annyi ponttal mehetünk, amennyivel szándékoztunk” - nyilatkozta a huszonhétéves középpályás. „Most következnek a válogatott meccsek, majd az Interrel találkozunk, amely meccsre minden bizonnyal pozitív hatással lesz a tabellán kiépített jelentős előnyünk.”
A középpályás nyilatkozatában a Bajnokok Ligája sorsolás eredményére is reflektált, amely sorsolás értelmében a torinói gárda a Bayern München ellen kell megmérettesse magát a legjobb nyolc között.
„A Bayern Müchen Európa legerősebb csapata jelenleg a Barcelona és a Real Madrid mellett, azonban óriási örömmel éljük meg a Bajnokok Ligáját. Tisztában vagyunk az erősségeikkel, azonban mindenféle félelem nélkül utazunk Münchenbe" - zárta nyilatkozatát Il Principino.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SoloLaJuve 2013.03.17. 14:12:27
hátradőlni nem szabad,okosan kell csinálni és meglesz.