Conte: "Tartok a fáradtságtól"

Antonio Conte bízik benne, hogy játékosai bírják majd szusszal a Roma elleni szombati találkozót, s győzelemmel távoznak majd az örök városból.

Antonio Conte_oltony.jpgAz Öreg Hölgy nyolc nap leforgása alatt a harmadik mérkőzésére készül a Fiorentina elleni bajnoki és a Celtic elleni Bajnokok Ligája győzelmeket követően.

"A játékosok jó formában vannak, de oda kell figyelnem arra, hogy valakinek szüksége van-e némi pihenőre." - nyilatkozta a Juve mestere péntek délután.

"Az az elképzelésünk, hogy többé-kevésbé ugyanazzal a csapattal állunk majd ki, amely jól teljesített az elmúlt két találkozón. Ugyanakkor tartok a fáradtságtól, s ezért jobban örültem volna, ha vasárnapra időzítik a mérkőzést."

A bajnoki tabella éllovasát nyolc hely és 21 pont választja el a Roma csapatától, de Conte óvatos a mérkőzéssel kapcsolatban.

"Kiváló keretük van, s igazán motiváltak lesznek ellenünk." - folytatta Conte. "A Roma remek technikai színvonalat képvisel. Úgy kezdték a szezont, hogy a dobogós helyezéseket célozták meg, de most egy kicsit beragadtak. Ennek ellenére ez egy igazán nehéz mérkőzés lesz."

A Juve egy meggyőző európai produkciót követően vág majd neki a találkozónak, amely eredményeképpen fél lábbal már a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között érezhetik magukat.

"A hangulatunk az egekben van ezt a győzelmet követően. Rengeteg dicséretet kaptunk, de nem szabad, hogy ez teherként nehezedjen ránk. Büszke vagyok arra, hogy ugyanabban a versenykírásban szerepelhetünk, mint a Real Madrid vagy a Manchester United. Kívülállók vagyunk, akik bárkinek gondot okozhatnak."

"Be akarunk törni a labdarúgás élvonalába, de most visszatérünk a bajnoki küzdelmekhez."

Amikor a támadórészlegről kérdezték, Conte megerősítette, hogy a hétközi megmérettetés során is eredményes Matri-Vučinić kettős kaphat ismét bizalmat a fővárosi alakulat ellen.

"Mindig azokat a játékosokat választom, akik a legjobb formában vannak, s szerencsés vagyok, hogy öt támadó közül válogathatok. Ez most Vučinić és Matri pillanata."

Conte tájékoztatást adott a sérülés miatt régóta hiányzó Giorgio Chiellini állapotával kapcsolatosan is: "Remélem már a héten együtt edzhet a kerettel, s bízunk benne, hogy a Siena ellen vissza is térhet."

Federico Peluso és Claudio Marchisio eltiltásukat töltik majd, helyükön Kwadwo Asamoah és Paul Pogba kerülhet majd bevetésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr785082320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2013.02.16. 11:07:20

asa inkább visszakerül a helyére, nem be kerül a pelus-éra!!! meglepődnék, ha kiszorította volna!!! már nagyon hiányzott nekem, a buldózer onnan szélről!!! fáradtság miatt, én sem vagyok nyugodt!! az a celtic meccs, fizikailag biztos megviselte azokat, akik végigjátszották!!! de be kell húzni!! forza!!

babo0410 2013.02.16. 12:35:02

A Romat ütni kell! Okosan kell a kezdőt felállítani. Matrit játszatnám, de pl kp-n Marci vagy Vidal pihenhet, és ha jól tom Marci am se játszhat. Védelemben v Pirlo helyett jöhet Marrone. Lehet pihentetni okosan. És aki kezdő volt kedden, annak nem szabad végignyomnia a meccset. Bízom benne, h a fáradtság nem fogja rányomni a bélyegét a meccsre! Meg kell tudni verni a Romat legalább 2-0-ra!

Trieszt120506 2013.02.16. 12:41:25

Amúgy miért nem vasárnap játszunk?

Magyar Közöny 2013.02.16. 12:52:08

A Milan megkapta a pénteket, hogy többet pihenhessenek, nekünk persze nem lehetett volna vasárnapot vagy hétfőt adni, vagy 1 hete pénteket, de ez csak a szokásos, nincs ex-elnök a vezetők között...

SoloLaJuve 2013.02.16. 13:03:15

sűrű 1hetet zárunk este,de ezután jön egy hét pihenő.
fáradtság ide,rangadó oda,ezt a meccset nyerni kell.amúgy se erős ez a roma,nem is megy nekik most.bár biztos felszívják magukat,de hozni kell a meccset.főleg hogy az afrikaiak nyílt hadüzenetet küldtek,hogy csak a bajnokság kell nekik.
én a következő csapatot küldeném pályára:
buffon
barzagli-marrone-caceres
lichsteiner-vidal-pirlo-pogba-asamoah
matri-vucinic

Tony. 2013.02.16. 13:08:31

Roma a liga bohóccsapata. Még fáradtan is min. egy 3ast kell gurítani nekik.

WASD 2013.02.16. 13:46:57

@Magyar Közöny: Jó kérdés. hogy miért ma kell játszanunk ezt én se értem, de múlt héten pénteken nem játszhattunk volna a válogatott meccsek miatt.

Gabuero 2013.02.16. 15:28:05

Anelkat kezdobe Q-val egyutt Matri Vuci paros megerdemel egy kis pihenot

babo0410 2013.02.16. 16:21:47

@Gabuero: Remélem Matri pihenése nem hat ki a formájára, és ugyanolyan jól fog játszani a jövőhéten, mint a Celtic ellen is tette! :) Anelka-ra meg kiváncsi vagyok már nagyon!

Tony. 2013.02.16. 17:00:36

@babo0410: Honnan veszed, hogy pihen?

Szerintem a 7közi kezdőhöz képest csak Asamoah és Pogba fog bekerülni, míg Marchisio és Peluso ki.

juve28adam 2013.02.16. 17:01:29

@Tony.: több lap is ezt jósolja

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása