Martin Cáceres eloszlatta azokat a pletykákat, melyek az esetleges eligazolásáról, távozási szándékáról szóltak.
Az uruguayi játékos második időszakát tölti a klubnál, hiszen korábban már kölcsönben szerepelt az Öreg Hölgynél, s most éppen a sérülése miatt hiányzó Giorgio Chiellini pozícióján nyújt meggyőző teljesítményt.
"Egyértelmű, hogy Chiellini egy rendkívül fontos játékos számunkra, s nagyon sokat jelent nekünk, ezért is adtuk neki a Kapitány becenevet. Mindenkinek, aki ezt a mezt ölti magára, a maximumát kell nyújtania minden egyes mérkőzésen, ez az, amiben mindannyian hiszünk." - árulta el Cáceres a Sky Sport Italiának.
"Ott játszom, ahol az edző csak akarja. Nem számít, hogy szélső vagy középső védőt kell-e játszanom, egyedül az a fontos, hogy a Juventust büszkévé tegyem."
Megkérdezték arról is, hogy a kevesebb játéklehetőség miatt, eljátszott-e a távozás gondolatával.
"Nem, soha sem gondoltam arra, hogy távozzak. Csak a Juventust akarom. Nagyon boldog vagyok, s jól akarok teljesíteni ebben a csapatban. Ez az a hely, ahol lenni akarok."
Cáceres végigjátszotta a Celtic elleni, 3:0-ás Juve győzelemmel végződött Bajnokok Ligája találkozót.
"Ez egy nagyszerű eredmény, de továbbra is fenn kell tartanunk a megfelelő koncentrációt a második mérkőzésre. Egy hosszú utazásba fogtunk, de mindig csak a következő mérkőzésre összpontosítunk. Természetesen az elsődleges célunk, hogy megismételjük sikerünket a Serie A-ban, de a Bajnokok Ligája is foglalkoztat bennünket, még akkor is, ha tudjuk, hogy nehéz lesz eljutni a végéig."
"Szombaton a Romával mérkőzünk majd meg, amely egy kiváló csapat, s csak még harcosabb és elszántabb lesz az edzőváltást követően. Ennek ellenére győzelemre fogunk játszani a pályájukon."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ambrobert 2013.02.15. 10:21:32
Lord Viktor 2013.02.15. 10:28:23
Amúgy Barzaglinak kijárna egy Aranylabda is. :D Ha Cannavaro megkaphatta, akkor Barzának is járna, mert hihetetlen, hogy 31 évesen hiba nélkül játssza végig majdnem az összes meccset.
venember83 2013.02.15. 10:42:30
harciretek 2013.02.15. 10:43:54
Szerintem ha ő is minden meccsen játszana, mint a kezdő védőhármas, ez a bizonytalanság amit írtál, eltűnne. Mióta bekerült a kezdőbe azóta meccsről meccsre jobb.
Barzagli pedig hihetetlen, ha van vmi szurkolói szavazás, hogy ki az elmúlt hónap, év, szezon legjobbja, én mindig rá szavazok (bár általában nem nyer).
Kotrevák Kelly (törölt) 2013.02.15. 11:57:01
babo0410 2013.02.15. 13:01:10
pedronegro (törölt) 2013.02.15. 13:07:18
A január rá ment a baloldali védelmünk keresgélésével, de ez a Caceres-Peluso páros végülis müködőképes. Lehet nem Peluso-ban volt a baj, persze középszer az ürge, csak nem belsővédőként tud a juvéban hasznos lenni, de a középpálya balszélén megoldja a feladatát, szerintem megcsinálja ugyanazt mint Asa, vagyis a védekezést, támadásban baloldalon meg egyik playerünk se valami profi. DC-nél pedig sokkal stabilabbnak tűnik most.
Sajnálom Cacerest mert ha visszatér Chiello akkor megint a padon találhatja magát pedig minőségi játékos csak játéklehetőség kell neki és klasszis lehet, szerintem több van benne mint Bonucci-ban, de jelenleg az olasz még előrébb jár tudásban. Az uruguayi Lichti helyén is játszhatna majd ha "dzsordzsó" felépül, mert Isla eddig semmit nem mutatott pedig kapott már pár meccset a bizonyításra.