Barzagli: "A Juventus rendelkezik az egyik legerősebb védelemmel"

Andrea Barzagli elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a Juventus képes volt a háta mögött hagyni a Sampdoriától elszenvedett vereséget, s ismét győztesként örülhetett a Milan elleni szerdai Olasz Kupa  negyeddöntő lefújását követően.

Barzagli Andrea_hazai mez11-12.jpg"Nagyszerű teljesítményre volt szükség a Milan ellen, s szerencsére mi sikeresen előrukkoltunk vele. Az edzőnk azonnali választ várt tőlünk, s mi pontosan így is tettünk." - nyilatkozta a Sky Sportnak adott interjúban.

"Kiválóan sikerült a szezon első fele, s annak ellenére, hogy másféle évkezdetet vártunk, azonnal visszarázódtunk."

Annak ellenére, hogy Antonio Conte csapata öt pontos előnyt őriz a bajnoki tabella élén, Barzagli úgy véli, hogy semmi ok az elégedettségre, s nehéz hónapok következnek, hiszen a csapat három fronton is harcban áll még.

"A bajnokság élén állunk, azonban a szezon második fele még előttünk áll, s vissza kell térnünk ahhoz, hogy a szokásos ritmusunkat mutassuk. Ugyanez a helyzet az Olasz Kupával és a Bajnokok Ligájával is, minden találkozóval figyelmesen kell szembenéznünk, habár végül is ez megfelel a mentalitásunknak." 

A középhátvéd előretekintett a vasárnapi Parma elleni találkozóra, ahol az ellenfél soraiban egy régi ismerős és egykori Juve játékos, Amauri is feltűnik majd.

"Természetesen ő a csapatuk egyik fontos tagja, de nem az egyetlen, akin rajta kell tartanunk a szemünket. A Parma számos remek játékossal rendelkezik, mint például Belfodil. Komoly teljesítményre képesek hazai pályán, így a mérkőzést mindennek lehet nevezni, csak egyszerűnek nem."

Végezetül Barzagli hangot adott annak a véleményének is, hogy a Juventus erős védelmének meghatározó szerepe van a csapat Conte edzősége alatt elért sikereiben.

"Tavaly miénk volt a bajnokság legerősebb védelme, s most ismét hasonló formát mutatunk. Európában talán akadnak olyan védők, akik, ha egyéni képességekről beszélünk, jobbak nálunk, azonban, ami a szervezettségi szintet illeti, nagyon kevés csapat üti meg ezt a színvonalat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr445013165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

devil-z 2013.01.12. 16:41:02

Abszolúte egyetértek az utolsó gondolatával, egy Barza-Bonu-Chiellini sor nagyon hatékonyan tud működni annak ellenére, hogy Bonuccinak vannak kilengései.

Barzagli talán az egyetlen a csapatban aki már hosszú ideje nyújt kimagasló teljesítményt, iszonyatosan jó igazolás volt 300 ezer euróért (!)

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2013.01.12. 22:53:45

"Nagyszerű teljesítményre volt szükség a Milan ellen" jó is lett volna, de nem volt. na mindegy, meglett azért.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása