Gianluigi Buffon a klub weboldalán közzétett nyilatkozatában részben felelősséget vállalt a Sampdoria elleni 2-1 arányú torinói vereségben.
„Nagyon sajnálom, hogy a hibám miatt három pontot veszítettünk, amely már szinte biztosnak tűnt” - nyilatkozta Gigi Buffon a Juventus.com weboldalon olvasható cikkben.
„Abban a pillanatban, amikor Mauro Icardi eleresztette a lövését, még mindig húztam vissza a lábaim, így pedig nem volt meg az egyensúlyom. Általában nem követek el ilyen hibákat, de az adott helyzetben túlságosan elöl voltam.”
„A második gól más volt, mivel tényleg különleges teljesítményre lett volna szükség a védéshez. Ugyanakkor az is elmondható, hogy nem lennék meglepve azon se, ha képes lettem volna kivédeni a lövést.”
A meccsel kapcsolatban a kapus még a továbbiakat is hozzáfűzte: „Az öltözőben megfogadtuk, hogy a megfelelő hozzáállást tanúsítva eldöntjük a meccset, mivel nem hagyhattuk, hogy a meccset ne mi irányítsuk és ezzel kockáztassuk a győzelmet.”
„Ehelyett azonban elvesztettük a koncentrációnkat, hibákat követtünk el, és lehetővé tettük, hogy lekontrázzanak minket. Az első gól után azonnal az órára tekintettem és láttam, hogy elég idő van még hátra, és azt gondoltam, hogy talán képesek leszünk így is megszerezni a győzelmet.”
A csalódott Juventus szurkolók legalább azzal vigasztalódhatnak, hogy az előzetes vizsgálatok szerint Claudio Marchisio nem szenvedett hosszú kihagyást eredményező sérülést, amelytől sokan tartottak azt követően, hogy a középpályás a térdét fájlalta egy rossz lépés után, és hordágyon kellett levinni, majd lecserélni a Sampdoria elleni találkozón.
A válogatott játékoson MRI vizsgálatot hajtottak végre a meccset követően, és az eredmények azt mutatják, hogy nincs semmilyen csonttörés vagy szalagszakadás, csupán egy komolyabb zúzódásról van szó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2013.01.07. 11:32:10
Nem a te hibád miatt veszítettünk három pontot. Egy 10 emberrel játszó, kiesőjelölt csapat ellen 4-5 gólt kellett volna rúgni, függetlenül attól, hogy átmegy-e rajtad Icardi lövése vagy sem.
„A második gól más volt, mivel tényleg különleges teljesítményre lett volna szükség a védéshez. Ugyanakkor az is elmondható, hogy nem lennék meglepve azon se, ha képes lettem volna kivédeni a lövést.”
Nem lehetett védeni, a világon senki nem védte volna ki.
Marchisio állapota örvendetes, reméljük megússzuk 1-2 héttel.
MdewC 2013.01.07. 12:04:49
Buffon a legjobb. Legalább annyira, ha nem jobban fog hiányozni mint Alex. Remélem kétszeres VB, BL és még néhány bajnoki címmel vonul vissza 4-5 év múlva! ;)
Hajrá!
pedronegro (törölt) 2013.01.07. 12:22:21
hellan (törölt) 2013.01.07. 12:27:24
1. Minek hozzuk ide Pelusot?
2. 2 edzés után Conte minek rakja be a szerelmét a kezdőbe?
Ezen kérdések mellett nem lehet elmenni, aztán ami feltűnő h a pali olyan lassú, mint az anyatetű, helyezkedni nem tud, fogalma nincs róla mi az h nagy csapatban játszani. Az első gólnál lefutották, a másodiknál totyorgott, mint a lúd a jégen, ezt nem lehet.
Ennyit Pelusoról, a meccs miatta és Conte miatt ment el nagyobb részben.
De nem mehetek el amellett sem h Matri semmit nem csinált, Deba berúgott egy tizit a ziccereit meg a lelátóra küldte ezenkívül semmi, Q 30 perc alatt semmi, Mirko 11ről széttöri a kapufát és semmi.
Ilyen csatárteljesítmény mellett nem lehet meccseket nyerni, nem várhatjuk h a középpályásaink szállítsák a gólokat.
Marci visszaküldése pedig a hab a tortán.
SoloLaJuve 2013.01.07. 14:36:55
a második gól a srác élete gólja,valószínüleg soha nem fog még egy ilyet rúgni.de elkerülhető lett volna megfelelő védőmunkával.
devil-z 2013.01.07. 17:31:02
Ezt tökéletesen szemléltette az egyik jelenet amikor kirohant a kapuból és mint egy totál kezdő szerencsétlenkedett, gólt is kaptunk de már lefújták előtte.
Ezek ellenére sem rajta ment el a meccs, hisz mindenki kifoghat rossz napot - nála szerencsére ritka az ilyen - és ahogy írtuk már ezt a meccset 3-4 góllal kellett volna behúznunk. Nagylelkű, hogy mégis magára vállalta a kudarcot, ezért ő Buffon.