A nápolyiak nemigen bizakodnak

Az SSC Napoli segédedzője, Nicolò Frustalupi félelmeinek adott hangot egy sajtótájékoztatón, amikor kijelentette, hogy nem sok esélye marad a riválisoknak a bajnoki címre, ha a zebrák továbbra is ilyen teljesítményt nyújtanak.

Edinson Cavani_terden.jpgA nápolyi csapat a kétpontos levonás után az ötödik helyen tanyázik a tabellán, azonban a Juventus tovább növelte az előnyét, miután legyőzte a Cagliarit, és az Inter otthon csak döntetlenre volt képes a Genoa ellen.

„Amennyiben a Juventus így folytatja, mindannyian csak a második helyért versenyezhetünk” - mondta a Walter Mazzarri helyett nyilatkozó segédedző.

„Azonban nekünk a saját feladatainkkal kell foglalkoznunk, továbbá a játékosoknak csak köszönettel tartozunk az elmúlt négy évben elért teljesítményért. Ebben az évben még a kétpontos levonással is nyolc ponttal gyűjtöttünk már többet, mint a tavalyi év ugyanezen szakaszában.”

A Nápoly legutóbbi meccsén véget vetett az összes kiírást figyelembe véve négymeccses vereségi sorozatának, mivel sikerült Christian Maggio meccs végső perceiben szerzett góljával, majd az Edinson Cavani által értékesített tizenegyessel 2-0 arányban legyőznie idegenben a Siena csapatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr794978585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2012.12.23. 13:37:07

Cavani-nak is rá kell ébrednie, hogy ha komoly eredményeket szeretne elérni nincs más választása, mint csatlakozni zebramezes alakulathoz. :)

Apuleius 2012.12.23. 13:45:08

@Tony.: Cavani szerintem a szerződéshosszabbítással végleg bebiztosította, hogy soha sem válik majd igazán komoly és eredményes játékos belőle.

2012.12.23. 13:46:45

„Amennyiben a Juventus így folytatja, mindannyian csak a második helyért versenyezhetünk” - Ez eddig is nyilvánvaló kellett volna, hogy legyen.

venember83 2012.12.23. 14:02:09

@Dr. Grant: azért nagy a különbség a között, ami nyilvánvaló külső szemlélőnek, és a között, amit nyíltan kimondanak a versenyben érdekelt felek.

Magyar Közöny 2012.12.23. 17:01:20

Toni mondta meg a legjobban tegnapi nyilatkozatában, hogy a Juve külön bajnokságban játszik, a többi csapat maximum a 2., 3. helyért. Természetesen nem szabad elbízni magunkat, max olyan pontelőnynél, amivel a Barca vezet :)

2012.12.23. 19:07:46

@venember83: ez már a magyarázkodás. Nem akarják hitegetni a szurkolóikat bajnoki címmel, akik a végén így nem is kérhetik számon azt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása