Bendtner akár három hónapot is kihagyhat

A szerda esti Cagliari elleni kupameccsen a Juventusnál kölcsönben lévő dán csatár kezdőként lépett pályára, és nagyon aktívan segítette csapatát, még ha szokás szerint helyzeteit képtelen is volt kihasználni, azonban az első félidő vége előtt sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát. 

Bendtner Nicklas_Fornaca klinika.jpgA Juventus honlapján szereplő közlemény szerint a játékos a meccs után MRI és ultrahangos vizsgálatokon esett át, ezek alapján pedig úgy tűnik, hogy a dán cölöp bal combjában elszakadt az ínszalag. Az még nem ismert, hogy a csatárnak pontosan mennyit kell kihagynia, mivel az elkövetkező napokban az orvosok további vizsgálatokat fognak végrehajtani a játékoson, azonban hasonló sérülés esetén megközelítőleg két-három hónapos kényszerpihenővel lehet számolni.

A sors furcsa fintora azonban, hogy bár a Juventus így a dán kiesésével rendkívül megapadt csatárok tekintetében, van három használható csatár Quagliarella, Vučinić és Giovinco személyében, Bendtner sérülése nélkül is szinte biztosra vehető volt egy támadó téli leigazolása, tehát maga a sérülés nem befolyásolja a téli átigazolásokat. Látva a csatár torinói teljesítményét, egyáltalán nem lenne meglepő, ha Nicklas a pályára nem a Juventus mezében térne vissza tavasszal.

A meccsen a szurkolókat valószínűleg jobban pánikba ejtette Arturo Vidal kényszerű cseréje, azonban vele kapcsolatban pozitív hírek érkeztek az orvosi szobából, MRI vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy csak enyhe zúzódásról van szó az ő esetében, így esetleges kimaradása a vasárnapi, Atalanta elleni meccsről maximum elővigyázatosságból indokolt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr664965855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2012.12.14. 20:43:00

A dán cölöp mehet is vissza Londonba, Vidal helyén meg kezdjen Pogba vagy Marrone.( vagy kezdjen mind2 :D )

devil-z 2012.12.14. 21:09:10

Meg sem fogjuk érezni a hiányát hisz Matri legalább olyan kirobbanóan remek formában van mint ő, kiválóan fogja helyettesíteni a dánt.

venember83 2012.12.14. 21:40:48

@devil-z: nem csodálkoznék, ha Matri a keretből is kikerülne, és a lelátóról követhetné Nickyvel a Juventus meccseit, sok értelme nincs, hogy a padon legyen, így legalább nem unatkozna egyikük sem, ha egymás mellett lennének a lelátón.

Apuleius 2012.12.14. 21:44:41

Nagyjából Padoin vagy Storari is helyettesíteni tudná Bendtner gólérzékeny játékát. Télen muszáj lesz valamiféle frissítés, a legjobb forgatókönyv Drogba, de várhatóan komolyan fel fog merülni valamelyik fiatal támadó visszarendelése is.

Csucsukaaa 2012.12.14. 22:15:43

Sajnálom Bendtnert, de én ennek csak örülök...Ez egy jel a vezetőségnek, hogy igen is venni kell most vkit!!Matri egy 0!! Bendtner sérült, Q rosszba van Conteval, tehát van egy Giovinconk meg egy messze nem klasszis formát mutató Vucinicünk év végéig, így szinte biztos, hogy veszünk vkit!
Alom: Falcao,Cavani
Legalább: Osvaldo,Lewa

Direct_01 2012.12.14. 22:16:40

Matri takarodjon,télen érkezhetne Drogba azzal a két éves kontraktussal amit szeretne.Bendtner sorsa pedig tavasszal eldőlne,bár aligha maradna ilyen játékkal!

venember83 2012.12.14. 22:26:52

Drogba a legsanszosabb, bár mintha Conténak valami fóbiája lenne a harminc év fölötti csatárokkal szemben. Vicc, hogy Toni nem kellett, de lett egy Matri meg egy Bendtner. Iaquinta elhúzza a csíkot nyáron, lejár a szerződése, ez ismét egy kis felszabaduló tőkét jelent, csak sikerül valamilyen normális játékost igazolnia a Juventusnak.

Kuri 2012.12.14. 23:04:06

januárban nemhogy leigazolna engem a vezetőség, matri és bendtner után szabadon... még az is lehet bepattan rólam valami és utolérem quagliarellát az év végére a házi góllövőn!

Ahogy elnézem a giovinco fanokat még lehet szurkolóm is lenne mert elég ha lelkes vagyok!

babo0410 2012.12.14. 23:50:45

@devil-z: ez tetszet. :) Amúgy sajnálom Bendtnert, de a Juve szempontjából nem oszt nem szoroz. Ez már az Arsenal gondja lesz.

Barolo 2012.12.15. 01:11:06

Nem volt szerencséje.....és bebizonyította sajnos, amit már az Arsenalos időszakból is tudtunk, hogy ő nem ez a szint. Becsületére legyen mondva (és ez valószínűleg megint Conte érdeme is) legalább akart. Mondjuk még mindig úgy gondolom, hogy ő nem lenne (lett volna) rossz opció 5. csatárnak, csak hiányzik a csapatból az 1-es és a 2-es számú.
Giovinco helyzete egyre érdekesebb. 3-4 éve az egyik nagy reménységem volt (van is Gio-s mezem abból az időből)..... utána baszta a csőrömet, amiket nyilatkozott (persze ezt nyilván manipulálják is sokszor)..... nyáron vegyesek voltak az érzéseim vele kapcsolatba, de inkább örültem a visszatérésének, mert úgy gondoltam, hogy megérdemel egy esélyt. Szerintem eddig nagyon oké a srác, a legjobb csatárunk jelenleg (sajnos). Ha ő kapna még 1-2 igazán jó csatárt (értsd nála azért lényegesen jobb) maga mellé/elé akkor szerintem még ő is igen sokat tudna fejlődni és a lusta/flegma zsenivel kiegészítve egész félelmetes csatár sorunk lenne. Az a baj, hogy egy ilyen pároshoz (pl. Drogba-Cavani vagy Dzeko-Jovetic) sajnos nagyon sokat kellene költeni, amire még mindig igen kicsi az esély.
Télen jöjjön Drogba, menjünk még 1-2 kört a Bl.-ben és akkor talán lesz pénz nyárra végre.
Forza Juventus!

devil-z 2012.12.15. 04:04:28

@venember83:
Nem tudjuk, hogy mit terveznek Q.-val; büntetik még 1-2 meccs kihagyással vagy végleg eltakarítják az ostoba incidens miatt?
Mert ha utóbbi akkor marad egy görcsösen de elfogadhatóan játszó Giovinco, egy vucsinics aki 80 percig a hotdogárust keresi a lelátón aztán hirtelen a semmiből ad egy gólpasszt, meg talán kiegészülnek egy lassan 35 éves Drogbával.

Szóval egyelőre nem biztos, hogy Matrira nem tart igényt Conte :/

Nagyon képlékeny az egész, a szép szeműnél nem lehet tudni, hogy kit fog hozni.

ejhaa 2012.12.15. 07:08:40

Niki hitte egyedül,hogy szükségünk van rá.Még Bíppí is lenyilatkozta,hogy csak vízszerelőnek vették fel,mert amúgy meg muszáj volt.Miért volt muszáj kölcsönvenni Niki-t?Értelmet ne keressünk Bíppíbá megmozdulásainál!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása