Fiorentina - Juventus 0-0

Pontosan egy héttel ezelőtt büszkén veregettük egymás vállát, hogy kedvenc csapatunk játékosai elraboltak egy pontot a Bajnokok Ligája címvédőjétől. A tegnapi mérkőzésen hasonló volt a helyzet, viszont nem lehetünk elégedettek: meglett az egy pont, de nem egy félelmetes bajnokcsapat ellen játszottunk, sőt, még csak nem is játszottunk jól.

20120925 FioJuve03.jpgA Juventus és a Fiorentina régi riválisok, ezt a meccs előtti nyilatkozatokban is többen hangsúlyozták. A papíron erősebb Bianconeri mindenki szerint úgy érkezett Firenzébe, hogy folytatják a bajnoki győzelmi sorozatukat, tegnap este viszont úgy tűnt, felemelt kézzel, magukat megadva álltak ki a Violák ellen.

Conte csapata lélekben már talán a hétvégén Roma elleni rangadóra készül, mert a három csapatrész közül egyik sem volt igazán toppon. A védősort többször megviccelték a lilába öltözött hazaiak, a középpálya könnyedén átjárható volt, a támadóink pedig alig találkoztak a labdával.

A mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget, pedig a firenzei alakulatnak bőven volt lehetősége a gólszerzésre, amit az Öreg Hölgy nem mondhat el magáról. A 2012-13-as szezon eddigi legrosszabb mérkőzését, és leghitehagyottabb Juventusát láthattuk.

Fiorentina Juventus
Labdabirtoklás 51% 49%
Összes lövés 17 8
Kapura tartó lövések 2 2
Kaput el nem találó lövések 9 3
Kapufa 1 0
Blokkolt lövések 6 3
Les 1 3
Szabálytalanságok 16 10
Szögletek 2 2

 

A csapatok:

Fiorentina: Viviano; Roncaglia, Rodríguez, Tomović; Cuadrado, Rômulo (Migliaccio 91'), Pizarro, Borja Valero, Pasqual; Ljajić (Mati Fernández 76'), Jovetić (Toni 87')
 
Juventus: Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Lichtsteiner, Vidal, Pirlo (Pogba 68'), Giaccherini (Marchisio 73'), Asamoah; Giovinco, Quagliarella (Vučinić 58')
 
Sárgalapok: Pizarro 38', Rodríguez 46', Ljajić 49', Vidal 56'
 
Bíró: Tagliavento

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr794803677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegro (törölt) 2012.09.26. 10:39:46

Elégedett vagyok az 1 ponttal, mindenki "őrlángon" égett és még így se tudott nyerni a Fior, pedig nekik ez egy BL döntővel felért. Szerintem nincs gáz, sőt, ha ez tudatos volt hogy "sörmeccsre" vesszük a figurát akkor jobbak vagyunk mint gondoltam. Szerintem a Roma ellen se fogunk megszakadni, az ukránok elleni BL meccs most a legfontosabb! Én nagyon is el tudom képzelni hogy az eddigi eredményeink Conte által megírt szigorú forgatókönyve szerint alakulnak.

Lord Viktor 2012.09.26. 10:59:07

@pedronegro: Igen, túl látványos volt tegnap a takarékláng, amit meccsnézés közben nem tudtam hova tenni és majd a guta ütött meg. Gyenge passzok, eladott labdák, bénázások a kapu előtt... A DelNeri-korszak legszarabb meccseinek hangulatát idézte. Gyakorlatilag ténferegtek a pályán.

Viszont utólag visszagondolva már egyértelmű a tudatosság: kevés futás, picikét statikus (ám összességében hatékony) védekezés... ezek azt bizonyítják, hogy ez tudatos volt. Bár az első gólig hajthattunk volna, viszont lehet úgy voltak vele hogy akkor meg a Fior is élénkebben támadott volna. Sajnos a cserejátékosok nem képviselnek jelenleg olyan minőséget, hogy ez ellen a Fior ellen győzelmi esélyekkel lépjenek pályára idegenben... Eredményorientált játék volt, reméljük nem látjuk viszont túl sűrűn a pályán.

Arnijuve 2012.09.26. 11:02:17

szerintem sincs gond! látszódott hogy senki sem fárassza magát azzal a meccsen hogy fusson egy jóízűt....tuti 1 pontra mentünk annak érdekében hogy nefingjunk ki az 1 hét 3 meccs ritmus miatt....nefeledjük hétvégén róma kedden meg ismét bl.....szal 1 pont az most igazából többet ért mint a győzelem mert 0 erőnlét vesztéssel hoztuk az 1 pontot.....és még így is vezetni fogunk a forduló után. Conte és Carrera tudják mit csinálnak...és Carrera mosolya a végén elárulta számomra azt hogy ez tudatos 1 pont volt!

ZenTech 2012.09.26. 11:04:16

Gyenge meccs volt, de tényleg úgy nézett ki mintha leadtuk volna.
Többször is látványos volt, hogy az indításokat a máskor száguldozó játékosok csak szemmel kísérték. Semmi megerőltetés.
A Fior-t meg nem mostanában láttam ilyen szinten játszani. Kíváncsi vagyok, hogy képesek lesznek e ezt máskor is megismételni.
Összességében elégedettek lehetünk a döntetlennel.

ZenTech 2012.09.26. 11:06:35

@Arnijuve: Igen, az arcokon látható volt és nem csak Carreráén. Úgy mosolygott mindenki mintha laza győzelem lett volna. Tényleg úgy nézett ki 1 pontért mentünk.

babo410 2012.09.26. 11:53:40

Mondjuk nekem az jutott eszembe, ha már Giovinco ott van és ő legalább hajt a gólért, akkor miért íveljük fel a 164 cm-jére a lasztit? Nem lehetett volna megpróbálni laposan indítani? Ha már ő győzni akar? De lényeg, hogy 1 pont megvan, nem döglöttünk meg, és veretlenek maradtunk. Ha ez tudatos volt oké, ha nem és az volt a baj, hogy nem mehetett be Conte az öltözőbe, Carrera meg nem tudta tüzelni a csapatot, akkor gáz. De ha csak arról lenne esetleg szó, hogy Montella jó edző, és jól meg tudott fékezni minket, nem gáz, mert Conte a visszavágon hazai pályán már tudni fogja mi kell Montella ellen. De ami pozitívum, hogy Montella bebizonyította, hogy jó edző, de Conte-nél nem jobb, nem tudott minket bedarálni. De hajlok arra én is, hogy tudatosan nem akartunk hajtani. Kár, hogy ilyen rosszul alakult a sorsolásunk. Jöhetett volna mára egy Pescara. Sima 2-3-0 ide még ilyen játékkal is. :)

Alex880219 2012.09.26. 12:11:22

@ZenTech: Lehet, hogy az a mosoly annak szólt, hogy még akkor sem tudnak megverni minket, ha ilyen szarul játszunk :)

ZenTech 2012.09.26. 12:36:36

@babo410: Hát én úgy láttam, hogy Gio a kapott labdákkal sem sokat tudott kezdeni. Én biztos őt hoztam volna le.
Mondjuk Vuci is baromi gyenge mostanában, de mindegy.

Nekem tegnap egyedül Asamoah játéka tetszett. Amilyen szereléseket bemutatott, hát nem semmi. Én nagyon bírom a játékát. Az év igazolása!

babo410 2012.09.26. 12:50:04

@ZenTech: Gionak legalább volt 3 veszélyes lövése. Tehát az sem teljesen igaz, hogy a kapott labdákkal nem tudottmit kezdeni. De a legnagyobb baj az volt, hogy neki is fel akartuk ívelni a labdákat, amit az őt fogó védő simán elfejelt. De tény, hogy Gio sem volt jó, de legalább ő próbálkozott. Csak az a legjobb, hogy őt mindenki szidja most, meg cseréljük le, ne játszon stb. de Vucinic és Q nagy nulla volt, őt senki nem emliti. Kis objektivitás elkélne.

Tony. 2012.09.26. 12:53:12

Én is afelé hajlok, hogy ez megbeszélt volt. Ekkora szarkupaccá ugyanis nem válik egy csapat egyik meccsről a másikra.

Ezt a szenvedést kár volt megnézni és ezt a statisztikát sem tesszük ki az ablakba: 2 kaput eltaláló lövés...

Azért látszik,hogy Conte még csak ismerkedik ezzel a szerda-szombat erőltetett menettel. Az utóbbi 3 meccsen 2-nél több pontot is simán veszthettünk volna. Ebből azért látszik,hogy ez a Juve még nem olyan erős mint a 2006-os.

mpite 2012.09.26. 13:07:15

Így másnapra már én is le tudtam nyugodni, a tegnap csalódottság után már én is úgy látom a dolgokat, mint itt legtöbben: tervezett volt ez a teljesítmény.

Ami engem aggaszt egyébiránt, az Pirlo teljesítménye, ugyanis az egy dolog, hogy mindenki mellett ő is szar volt tegnap, de ő sajnos már meccsek óta nem tud igazán kiemelkedőt nyújtani - hozzáteszem, ilyen korban heti két meccsen nem is lehet.

Az szinte már teljesen világos, hogy Pogba nem elsősorban Pirlo szerepkörében tud majd kimagaslót nyújtani, így szerintem pár fordulón belül ismét látjuk majd Marronét mélységi irányító szerepkörben, legalábbis szerintem ez logikus húzás lenne.

babo410 2012.09.26. 13:10:30

@mpite: Én ennek nagyon örülnék. És akkor Pogba pótolhatná esetleg a két középső kp-st amikor szükséges.

2012.09.26. 13:58:27

No para,semmi tragédia nem történt,szar játékkal ikszeltünk egy jó csapattal szemben,belefér,ha hétvégén széthúzzuk annak a bunkó Zemannak a pofáját...Pogba szerintem nem igazán nevezhető Pirlo-utódnak,de ettől még nem rossz játékos,én inkább a tipikus védekező középpályás poszton tudom őt elképzelni,szerintem,ha ennyire keressük,hogy ki helyettesítheti Pirlo-t,akkor ki kéne ott próbálni Marrone-t is,esetleg Appelt-et,ő is fiatal,és amit eddig láttam tőle a felkészülési meccseken,azzal nagyon meggyőzött és sokkal inkább emlékeztetett a visszavont IRÁNYÍTÓRA,mint Pogba,Marrone-t meg ne butítsuk bele a középhátvéd posztba,amíg nem próbáltuk ki mit tud az eredeti posztján,a csatárokat meg egyáltalán nem lehet ez alapján a meccs alapján megítélni,mert alig értek labdába,nem kaptak támogatást,nem volt mögöttük csapat,Gio még ezzel a borzalmasan szar teljesítményével se lógott ki a csapatból,ahogyan Vucinic vagy Q se,a többiek se voltak jobbak semmivel...
Forza Juve Per Sempre!

ZenTech 2012.09.26. 14:03:27

@babo410: Én említettem. :)
Egyikük sem alkotott semmi maradandót.

@mpite: Én kipróbálnám Marronét és Pogbát egyszerre. Úgy hogy Marrone játszana Bonucci helyén, lévén sokszor meg van neki a hely és a lehetőség, hogy osztogassa a labdákat csak hát Bonuccinak nincs meg ehhez a megfelelő képessége. De ha Marrone lenne a helyén talán ezt is jobban ki tudnánk használni ilyen esetekben.

juventino92 2012.09.26. 14:38:53

@mpite: Pirlotól addig ne is várj még kiemelkedőt amíg úgy igazán ki nem pihente magát...mer végig játszotta az előző bajnokságot, aztán az egész EB-t aztán a felkészülési meccseket eddig összesen egy meccsen a Chievo ellenin pihente végig a meccset pont az eddigi leggyengébb ellenfelünkén...

mpite 2012.09.26. 14:51:20

@juventino92: Épp ezért mondom, hogy időben meg kell találni azt, aki tudja helyettesíteni valamilyen szinten, mert ennek így nem lesz jó vége hosszútávon. Most még szezon elején menjen el két hónapra fizetett szabadságra, aztán ha visszajön, csúcsformában lesz:)

@ZenTech: Marrone a védelemben és Pogba előtte egész érdekes gondolat, nekem eszembe sem jutott. Lehet túl kockázatos lenne mondjuk két relatíve tapasztalatlan játékost egyszerre betenni a pálya közepére, de ilyen Chievohoz hasonló ellenfelek ellen be lehetne próbálni.

danimester1 2012.09.26. 19:59:49

@pedronegro:
Igazad van és egyetértek vele.Tavaly nem volt extra súly a vállunkon és ezt most meg "kell" éreznünk.Azt sem tartom fontosnak,hogy szidjuk Beppét az elmaradt csatár miatt.A tegnapi meccs gyorsan felejtős,viszont lesz még erre példa.Ez a keret nem elég erős a 2-3 frontos helytálláshoz.Hiszem,hogy tanulunk belőle és ennél csak jobb lehet.Aki kitart, kitart,aki nem az csak divatszurkoló!(veretlen szezon) Pláne az elmúlt 2 év után nekünk ez csak öröm.Ráadásul tegnapról nem csak 1-2 játékost "kell" kiemelni,hanem csapatként voltunk sz@rok,örülhetünk az 1 pontnak is.Jövőre (akár télen is) fogunk tudni annyira erősíteni,hogy ez a 1-2-3 frontos harc nem lesz "annyira" érezhető,mint idén.Senki ne felejtse el,hogy a BL-ben az idei "csak" tanuló,-és hozzászokó év lesz.Kitartás és sok örömünk lesz még ebben a CSAPATBAN!!!!!

my name is csuma 2012.09.26. 23:33:53

@Tony.: a 05-06-os Juvétól ez a csapat még nagyon, de nagyon messze van.

babo410 2012.09.26. 23:39:33

@my name is csuma: Lehet nem olyan erős még, de mennyivel nézhetőbb és szerethetőbb! A játékunk össze sem hasonlítható a Capello féle csapatéval! Ezt a Juvét sokkal jobban szeretem, mint a Capello félét! Onnan csak Camo, Nedved, Trezeguet és Alex hiányzik, senki más.

babo410 2012.09.26. 23:47:18

@my name is csuma: Ja és wikipédián meg lehet nézni a 2004-05 és a 2005-06-os Juventus kereteit. Én most megnéztem. Chiellini, DC, Marchisio, Buffon itt vannak onnan. És az a keret így megnézve semmivel sem jobb a mostaninál. Az a keret is tele van csupa középszerű játékosokkal. És van néhány erős játékos. Max abban a keretben volt egy Ibra szintű csatár. Max annyivalerősebb az a keret. És talán teli van sok kedvenccel.

my name is csuma 2012.09.27. 00:53:44

@babo410: abból a keretből 2006-ban 8an ott voltak a VB döntős csapatok keretében, ebből mindannyian pályára léptek. 6an a kezdőben voltak, Trez és DP pedig csereként voltak ott.

Ibra az egyetlen kiemelhető? Aranylabdás Cannavaro? Nedved? Thuram, Trezeguet vagy Emerson az smafu? Vieira? És akkor persze a csúcson lévő Buffon, meg persze DP... De a kezdőből mondhatnék bárkit. Bármennyire szeretem Marcit, vagy Chiellinit, ezek a játékosok nem fértek volna el a kezdőben. A mostani csapatból egyedül Pirlo és Vidal azok akik bent lehetnének (Pirlo szinte biztos, Vidalnak lenne mit küzdenie), amúgy 11/8 poszton biztos veri a 05-06 a mostanit. Nálam ez teljesen egyértelmű.

Ibra még nem is számított a keretben a top5-nek. Messze nem. Nézd meg miket produkált a nálunk töltött 2 szezonban.

keshudioo 2012.09.27. 06:54:57

@Tony.: Megbeszélt? A Fio sok-nullával legyőzhetett volna minket. Persze érdekes, hogy a kaput nem találták el, de mérföldekkel jobban játszottak, mint mi. Attól, hogy szerencsétlen gyökerek, még nem biztos, hogy, hogy az eredmény megbeszélt volt, persze ki tudja már Olaszországban :D

Lord Viktor 2012.09.27. 08:25:22

@keshudioo: Szerintem arra értette, hogy a csapaton belül volt megbeszélve ez a félgőzös taktika.

babo410 2012.09.27. 10:36:03

@my name is csuma: Sterintem az akkori kezdőbe Marchisio, Chiellini, Vidal, Asamoah, Barzagli is simán kezdő lett volna. És Buffon van olyan formában, mint akkor. És Nedved nekem is nagy kedvencem volt, de a szélen Asamoah nem képvisel gyengébb minőséget szerintem. Sőt a másik oldalon Lichtsteiner van olyan jó, mint Zambrotta volt, vagy Isla, mint Camoranesi volt. Szerintem ez a csapat nem gyengébb attól. Max nem áll akkora nevekből. Ez az én véleményem. Max a csatárposzton állunk kicsit rosszabbul. De eddig ez se látszik meg a gólok számában. És nekem ez a csapat százszor többet ér, mint az. Szerethetőbb, nézhetőbb a mai Juve. Az edző is jobb, mint akkor szerintem. Capello nagy edző, de nekem akkor is Conte taktikája és hozzáállása jobban tetszik.

Goku06 2012.09.27. 11:45:15

@babo410: ez a tipikus esete annak hogy már eltelt 6 év, és a mostaniak nagyobb kedvencek, ezért már tudat alatt jobbnak is véled őket..

az egy dolog hogy szebb a játék, nem 0-0ázik a csapat, de ott a minőség mellett a tapasztalat is megvolt, itt a játékosok tudása a BL-ben látszódik meg igazán.. az a csapat soha a büdös életbe nem kapott volna 2 gólt egy nyomorék chelsea-től (ahhoz a csapathoz mérve még a chelsea lett volna beszarva a meccs előtt)
ott minden poszton nemzetközileg elismert játékosok voltak, most csak egy-két pár éve befutott fiatal játékos van.. 1-2 év múlva már lehet olyan erős csapatunk mint a 06-os..
egy teljes szezont nézz, ne csak 1 meccset... 1 meccsen persze meg tudná verni a mostani csapat a régit (1 meccsen még a fradi is meg tudná verni a barcelonát), de az a csapat jobban kiemelkedne a mostani SerieA-ból, és a BL miatti pluszterhelést is könnyedén lehozná. (ne feledd az a csapat milyen Milant és Intert alázgatott éveken keresztül)

juventino92 2012.09.27. 12:37:03

@keshudioo: Azért az túlzás hogy nem volt kaput eltaláló lövésük...Joveticnek volt egy fejese ami a felső kapufán csattant, és nem rajtunk múlt hogy nem lett gól...

Tony. 2012.09.27. 12:39:38

@keshudioo: Ahogy Lord Viktor kolléga írta, természetesen nem az eredményre gondoltam.

babo410 2012.09.27. 13:16:32

@Goku06: Megmondom neked a 2006-os csapatban volt egy pár nagy kedvencem, Nedved, Camo, Trez, Alex. Tehát ennek semmi köze hozzá, hogy azt mondom van ez a csapat olyan jó, mint a 2006-os.

keshudioo 2012.09.27. 16:35:37

@Tony.: @Lord Viktor: Ah, elnézést, tudjátok Juve-szurkolóként egyből a lefixált meccsek jutnak az eszembe :-))

Cannavaro 2012.09.27. 21:44:05

@babo410: isla, mint camo????????? kúrva messze áll még isla, camoranesi-től!!! egy világbajnok játékosról beszélünk, és nem a cserepadról!!! isla-nak még, sok paszulyt kell ennie ahhoz!!! chiello nagyon jó, tényleg!! de azért, azt cannavaro-t esélytelen, hogy kiszorította volna de thuram-ot se!!! 2006 os nedved-nek meg kellett volna küzdenie a mostani asamoah-val azt elismerem,és vidal is van olyan jó mint, emerson volt! de az isla-camo,és a chiello-cannavaro/thuram-mal nagyon nem értünk egyet!!

babo0410 2012.09.27. 22:45:27

@juve1986: Pedig Chiellini van olyan jó, mint Cannavaro volt. És tavaly is mit játszott Chiellini? A két 7. hellyel végződő szezont nem kell nézni. Isla meg simán van olyan jó szerintem, mint Camo, és legnagyobb erénye, hogy több poszton jó!

2012.09.27. 23:18:39

@babo410: Isla van olyan jó,mint Camoranesi?!Asamoah,mint Nedved?!Lichtsteiner,mint az akkori Zambrotta?!Barátom,neked különben minden rendben van a szemeddel?!A Nedved-Asamoah összehasonlításon azt hittem agyrákot kapok itt helyben...Nedved a világ egyik legjobb játékosa volt,ki az az Asamoah hozzá képest?!Max a cipőjét vihette volna Nedved-nek,mint ahogyan Lichti is max a vízzel szaladhatott volna Zambrotta-hoz a kispadról,Zambrotta olyan volt itt anno,mint egy robot,képtelen volt hibázni,a világ legjobbja volt mindkét szélsőhátvéd poszton...ezzel nem lenézni akarom Lichti-t vagy Asamoah-t,félreértés ne essék,nagyon jó játékosok mind a ketten,nagyon csípem mindkettejüket,de azért...hát na...már elmagyaráztam,ennyi!

hellan (törölt) 2012.09.28. 09:25:05

@babo410: Nem akarom megbántani Lichtsteinert, de rohadtul messze áll még attól, hogy olyan jó legyen, mint Zambrotta anno nálunk, sőt mióta 3-5-2-ben jobb szélsőt tol egyedül a védekező képességeit használjuk ki, támadásokban azóta használhatatlan. Isla, mint Camo erre nem kívánok reagálni, mert egy olyan játékosról írsz, aki eddig 45 percet játszott a bajnokságban a Juventusban, ez butaság a javából.

Lord Viktor 2012.09.28. 10:10:09

Szerintem teljesen, 100%-ban felesleges és ostoba dolog azon vitatkozni, hogy a 2006-os csapat jobb-e/mennyivel jobb-e, mint a mostani. Ezt a kérdést olyan 2 év múlva érdemes feltenni. Ez még mindig egy relatíve új, fiatal csapat, amelynek még ki kell próbálnia magát a BL-ben, és bizonyítani azt, hogy méltóak a Juve mezéhez. Ha idén továbbjutunk a csoportkörből, jövőre pedig elődöntőt vagy esetleg döntőt játszhatunk, akkor ki lehet jelenteni, hogy ez a csapat el tudja érni az akkori csapat és játékosainak szintjét. Addig felesleges ilyenen filózni.

Trieszt120506 2012.09.28. 13:49:20

A lényeg az, hogy legalább annyira szerethető ez a csapat, mint az akkori.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása