Allegri: "Conte hiánya veszteség"

Az AC Milan edzője, Massimiliano Allegri sajnálatát fejezte ki aziránt, hogy Antonio Contét eltiltották és egyben támogatásáról is biztosította kollégáját.

Massimiliano Allegri.jpgA Bianconeri mestere 10 hónapos eltiltást kapott, amiért két megbundázott meccsről volt tudomása még Siena-vezérként, de nem jelentette ezt a hatóságoknak. Allegri ezzel kapcsolatban nyilatkozott a La Stampának meglepően szerény és együ ttérző stílusban.

"Conte? Vannak szabályok, és ezeket be kell tartani. Hiszek a törvényben és a Szövetségben. Bevallom, hogy sajnálom őt, és tényleg így is gondolom." - mondta a rossonero.

"Conte hiánya igazi veszteség a bajnokságnak. Ezekben a napokban kérdeztem magamtól, vajon hogyan érezhet most Conte, de hogy őszinte legyek, nem tudom reálisan elképzelni."

"Sok szerencsét kívánok neki. Őszintén. Igazán sajnálatos, hogy nem láthatjuk őt a partvonal mellett."

A Juve ennek ellenére megnyerte legutóbbi három mérkőzését -szuperkupa döntő és két bajnoki mérkőzés- a Contét helyettesítő Carrerával a kispadon, jövő héten pedig a BL-ben is bemutatkozik a csapat. Ráadásul ezt a címvédő Chelsea otthonában teheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr174776584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Goku06 2012.09.14. 12:00:27

ha muntari gólját megadták volna, akkor most conte se lenne eltiltva...

Cannavaro 2012.09.14. 12:50:58

persze hogy így beszél, ha már a főnöke tiltatta el!! hülye gyökér merda!!

2012.09.14. 12:54:12

Allegri nem tehet arról,hogy Galliani egy tetű,nem ő a felelős mások tetteiért,meg azért se,hogy az olasz igazságszolgáltatás korrupt,szal nem őt kell szidni,teljesen korrekt nyilatkozat ez a részéről,ő is belátja,hogy az olasz futballnak a jelenlegi helyzetében kell egy olyan csupaszív ember,mint Conte!!!

babo410 2012.09.14. 14:16:24

Nagyon egyetértek Allegrivel. És meglepő a nyilatkozata. Nem gondoltam volna, hogy így látja. Emberileg ennyivel több annál a bunkó Zemannál. Amúgy szakmailag nem tartom olyan sokra. Tavaly is kismillió sérültjük volt, idén már Pazzini is kidőlt. És ő is edzés közben. A Milannak máris van 5 sérültje, támadósoruk meg szinte nincs is. Kivi leszek az Anderlecht ellen mire mennek. Hátvégén remélem az Atalanta elkeni a szájukat! :)

juventino92 2012.09.14. 14:42:35

Allegre a szemembe egy álszent kis geecciii...aki bedőlt ennek a szar szövegnek annak egyetlen sort emelnék ki ebből a nyilatkozatból:
"Vannak szabályok, és ezeket be kell tartani. Hiszek a törvényben és a Szövetségben."
Szerintem a milánóiakon kívül senki se hisz a szövetségben, ők persze hogy hisznek mikor egy milános az elnöke...

babo410 2012.09.14. 14:47:21

@juventino92: Azt mégsem mondhatja, hogy ez a szövetség egy korrupt szar! Ha kimondja páros lábbal rúgják ki, és szerintem az életben többet nem lenne munkája sehol, Galliani elintézné neki.

juventino92 2012.09.14. 15:27:14

@babo410: Ezt mondom énis!!! De viszont mások mondják ezt nem így ahogy te leírtad de azt viszont mondják hogy reformálni kell az Olasz igazságszolgáltatáson, nem csak mi más csapatok emberek is

babo410 2012.09.14. 16:30:26

@juventino92: Akkor egyet értünk. Az olasz igazságszolgáltatás reformokra szorul. De nem olyanokra, mint amilyeneken itthon átesett! De Allegri nem teheti meg, hogy kritizálja az igazságszolgáltatást amíg a Milan alkalmazottja. Ha nem hülye ő is látja, hogy mi folyik ott.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása