Prandelli: "Szorosan fogták Pirlót"

Az olasz szövetségi kapitány, Cesare Prandelli kijelentette, a válogatottja nem engedheti meg magának, hogy Pirlótól függjön.

Prandelli Cesare_tapsol.jpgA Juventus irányítója mind a Bianconeri, mind az Azzurri színeiben kulcsfontosságú játékosnak számít, ám a Málta és Bulgária elleni VB-selejtezőkön az ellenfelek kihúzták a Chuck Norris imitátor méregfogát.

"Málta nagyon szorosan fogta Pirlót. Kilenc emberrel védekeztek, egynek pedig csak az volt a dolga, hogy Pirlo nyakán loholjon. Épp ezért azt kell tennünk, amit az EB-n is tettünk: ha Pirlónak nincs helye, olyan játékosokkal kell operálnunk, mint Thiago Motta vagy Ricardo Montolivo."

Olaszország egy támadó középpályással a csatárok mögött kezdte a mérkőzést, de Alessandro Diamanti nem tudta megragadni a lehetőséget a bizonyításra.

"Jobban játszottunk a második félidőben két szélső támadóval, mint az elsőben egy trequartistával. Elemeznünk kell ezeket a szituációkat, nehogy újra hibát kövessünk el olyan csapatok ellen, akik az egész mérkőzésen csak védekeznek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr484773577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2012.09.13. 14:51:09

Gondolom más csapatok is hasonló problémákkal küzdenek Málta ellen. Egyértelműen a máltai foci folyamatos fejlődésének tudható be a dolog, még véletlenül sem annak, hogy Prandelli szarul állította össze a csapatot. Remélem Montolivo ahogy felépül, egyből a kezdőben találja magát, hiszen fantasztikus játékos.

hellan (törölt) 2012.09.13. 15:01:55

@m.martin91: Peluso és Diamanti a kezdőben, nincs is miről írnom.

2012.09.13. 15:24:55

Ez a válogatott legnagyobb problémája,hogy nagyon egy emberre épül...már az EB-n is látható volt,hogy ha Pirlo-t megfogják,nélküle levegőt venni se tudnak a többiek...Peluso meg Diamanti meg egy szar vicc,nagyon szar vicc!

babo410 2012.09.13. 16:58:48

Szerintem sokkal inkább volt arról szó hogy lenézték Máltát. Mert egy olyan csapat nehogy már lekapcsolja Pirlot, amelyiknek mi is tudunk 8-at gurítani. Márpedig egy ilyen csapatot az olaszoknak agyomn kellene taposnia.

Rivendell 2012.09.13. 20:09:42

nem azért,de pont Pirlo az aki képes 1emberrel a nyakán is nagyszerűen játszani,mivel kegyetlenül labdabiztos játékos és kicsiben is +oldja a kétes szitukat... nem láttam a mérkőzést,de látatlanban is szerintem a csapat játékával lehetett a gond és nem Pirloval,mert ő pont ennek a specialistája a mai fociban...nála csak Riquelme tudott jobban kicsiben játszani nyakán emberrel,mint irányító

molnaratti10 2012.09.13. 22:08:52

Ez a "szorosan fogták Pirlo-t"
Hát nem is tudom,mégis mit várt Prandelli?
Kicsit olyan mintha azt mondta volna,hát ők is tizenegyen voltak.
Nyertünk és ez a lényeg,hosszú még az út Braziliáig.
Forza Azzuri,Forza Bianconeri!

Trieszt120506 2012.09.13. 22:41:01

San Marinónak gurítottunk 8-at, Málta azért náluk sokkal erősebb... ;)
Amúgy meg felesleges ezzel a meccsel foglalkozni, mert az olaszok képtelenek felpörögni a gyengébb ellenfelek ellen.

Cannavaro 2012.09.13. 23:03:00

az nem volt semmi, mikor pirlo a 16-oson belül 4-5 ször megfordult, és aztán, még a beadás se volt rossz!! rendesen forogtak a védők!! :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása