A mérkőzés utáni nyilatkozatok

Tegnap este a Juventus, végig mezőnyfölényben játszva, otthon 3-1-re legyőzte a végére 10 emberre fogyatkozó Catania csapatát. A mérkőzés után mindenki elégedetten nyilatkozott a mérkőzésről.

Conte elősorban annak örült, hogy játékosai a gyors hátrányba kerülés után sem vesztették el a fejüket.

„Még sohasem kerültünk hátrányba hazai pályán, érettségre vall, hogy nem veszítettük el a fejünket és folytatni tudtuk a játékunkat.”

Conte – még ha sok személybeli változtatással is – de maradt a Parmában is látott 3-5-2-es hadrendnél.

„Úgy gondolom, hogy a jelenlegi kerethez ez a felállás illeszkedik a legjobban, mert, Vučinićet is beleértve, sok középső támadónk van, de emellett a három belső védőnk is minőségi játékosok.”

A mérkőzés legjobbja minden kétséget kizáróan Andrea Pirlo volt, azonban Conte a játékmester mellett, az újságírók által gyakran megtalált Bonucci szerepét is kiemelte.

„Leonardo értékes és minőségi játékos. Időnként túl sokat vállal magára és így hibázik, de elégedett vagyok a mutatott teljesítményével, ugyanis nem hinném, hogy védekezésben bármivel is rosszabb lenne, mint Barzagli, vagy Chiellini.”

Tegnap este a Juventus, végig mezőnyfölényben játszva, otthon 3-1-re legyőzte a végére 10 emberre fogyatkozó Catania csapatát. A mérkőzés után mindenki elégedetten nyilatkozott a mérkőzésről.

Conte elősorban annak örült, hogy játékosai a gyors hátrányba kerülés után sem vesztették el a fejüket.

„Még sohasem kerültünk hátrányba hazai pályán, érettségre vall, hogy nem veszítettük el a fejünket és folytatni tudtuk a játékunkat.”

Conte – még ha sok személybeli változtatással is – de maradt a Parmában is látott 3-5-2-es hadrendnél.

„Úgy gondolom, hogy a jelenlegi kerethez ez a felállás illeszkedik a legjobban, mert, Vučinićet is beleértve, sok középső támadónk van, de emellett a három belső védőnk is minőségi játékosok.”

A mérkőzés legjobbja minden kétséget kizáróan Andrea Pirlo volt, azonban Conte a játékmester mellett, az újságírók által gyakran megtalált Bonucci szerepét is kiemelte.

„Leonardo értékes és minőségi játékos. Időnként túl sokat vállal magára és így hibázik, de elégedett vagyok a mutatott teljesítményével, ugyanis nem hinném, hogy védekezésben bármivel is rosszabb lenne, mint Barzagli, vagy Chiellini.”

Andrea Pirlo a bajnokságban kiadott sok gólpasszt követően maga is megszerezte első gólját a Juventus mezében. Erről következőket mondta a mérkőzés utáni gyors nyilatkozatában.

„Fontos gól volt, ugyanis hátrányban voltunk és onnan kellett felállnunk. Szerencsére ez gyorsan sikerült, innentől pedig már kezünkben volt a meccs. Az igazat megvallva, eddig is szinte mindig nálunk volt az irányítás, azonban sajnos betalálni nem mindig sikerült.”

A középpályást a jövő heti, Milan elleni rangadóról kérdezték, ahol volt csapata ellen fog pályára lépni.

„Természetes, hogy kicsit izgatott leszek, ez elkerülhetetlen. Fontos mérkőzés lesz, amin két jó csapat méri össze erejét. Hogy ott lesz-e Ibrahimović? Nos, erre csak annyit mondanék, hogy ha a legjobb játékosok futnak ki a pályára, akkor még jobb meccset láthatnak majd.”

A második gólját szerző Quagliarellát arról kérdezték, hogy melyik fájt neki jobban: a bődületes kapufája az első félidőben, vagy Storari érkezése a gólját követően.

„A kapufa, ugyanis erre a fejbeütésre nem számítottam. Arra figyeltem, hogy a nem rég megsérült arccsontomat védjem, nem szeretnék soha többet ilyen sérülést szerezni. Erre jön Storari és fejem tetejére mér egy ütést – mondta nevetve. „Utána az öltözőben már természetesen összeölelkeztünk, nem akart sérülést okozni nekem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr154655062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Saxoo 2012.02.19. 10:58:26

Örülök, hogy Conte kiáll a játékosai mellett minden helyzetben, érett magatartás. De bízok benne, hogy nem gondolja komolyan a Bonuccis dolgot....

zrinyisz 2012.02.19. 11:09:47

Én Caseres és Elia-t hiányoltam, utóbbi Padoin helyére simán jöhetett volna a kezdőben. szépen játszodtak a fiuk az első 20 percet kivéve..

zsigadani 2012.02.19. 11:35:59

Tisztán látszik hogy Borrielloval és Padoinnal is csak többen vagyun, minőséget nem jelentekenk. Viszont lassan én is megnéznék már egy Eliát a kezdőben. Conte azt mondta vele kapcsolatban hogy kezdi megérteni a Juve stílusát és az olasz focit....remélem mihamarab beépül a csapatba. Ezzel csak az a gáz hogy amíg nem játszik nem is tudunk következtetést levonni. A másik hogy Quagliarell viszont sztem lassan de biztosan kezd formába lendülni, jók a passzok, jók a lövések! Giaccherini is nagyon jó msotanában, remélem tartani is tudja ezt a formát. Matri-t pedig ne szidja senki mert amikor pályán van akkor nagyon akar is eddig ő vezeti a házi góllövőlistát. És ha a statisztikákra nézünk akkor az istenként számontartott Ibrahimopvic 15 gólt lőtt Matri 9 gólja ellenébe de ebből a 15-ből 6 tizenegyesből volt. szóval ha azokat levesszük akkor ugyanannyi gólt lőtt Matri mint Ibra...(igaz Ibra azért más területen is hasznára van a csapatnak) szóval sztem jó irányba halad a csapat! Conte is jó munkát végez (bár sokszor nem értek egyet a döntéseivel). Ha jövőhéten megvernénk a milánt akkor azt mondom hogy ide veled scudetto!!!!

Supi 2012.02.19. 11:42:33

„Úgy gondolom, hogy a jelenlegi kerethez ez a felállás illeszkedik a legjobban, mert, Vučinićet is beleértve, sok középső támadónk van, de emellett a három belső védőnk is minőségi játékosok.” Hát ez elég szomorú, mert a Milan ellen öngyilkosság lesz a 3 védős szisztéma, főleg Bonuccival...

Ismeretlen_241907 2012.02.19. 11:43:38

Quagliarella szerintem is egyre jobb, ha gyakrabban kapna bizalmat Contétól, szerintem meghálálná az év végéig. Biztos jót tett az önbizalmának ez a gól. Eliával kapcsolatban meg csak annyit, hogy nincs az az isten, hogy még mindig nem bírta felfogni a védekezés fontosságát, korábban ugyanis erre fogta Conte a mellőzését. Szerintem itt valami más van a háttérben, én leginkább arra tudok gondolni, hogy Conte így rázza kicsit gatyába, ugyanis elég nagyra volt magával mikor idejött. Viszont ha valóban ez a célja a mellőzésével, akkor hamarosan lehetőséget kell adnia neki, mert ha nem, nyáron távozik.

Marchisio 2012.02.19. 11:54:41

Annyira jó érzés azt látni, hogy ezek a srácok szeretik egymást, szeretik az edzőjüket, és tisztelik a Juventust. Akárhogy is alakul a vége, én mindig azt látom, hogy mindent beleadnak. Bonucciról az a véleményem, hogy valahol igaza van Contenak. 3védős játékba azonban, amikor ott van a világ legjobb középhátvéde Chiellini érthetetlen, hogy miért Bonuccu van középen (mert chiello jobb a szélen de...pfff) Egyébként Elia tényleg jöhetne már. Az viszont jó, h Q játszott, és a gólja külön öröm. Áttört egy gát, és talán pirlonál is akinél én hiányoltam a lövéseket. Csak így tovább! Forza Juve!

Ismeretlen_191873 2012.02.19. 12:06:13

Tegnap én úgy a 15.-20. perctől csak arra vártam mikor jön Q-tól a gól.Biztos voltam benne hogy betalál. Hogy ez emberelőnyben történt meg aztán,az egy dolog,de annyira lehetett látni rajta a góléhséget, hogy meglepődtem volna ha nem talál be.A három védős rendszer sztem egy csőd,de én nem vagyok szakember. Véleményem szerint 3 védővel kiállni 2012-ben egy komolyabb játékerőt képviselő csapattal szemben nem lehet.Azaz a Catania ellen ment,viszont meglepődnék ha a mailand ellen menne.(ha megy természetesen örülni fogok :) ) Bonu sajnos tényleg nem éri meg a pénzét pedig tavaly a szezon elején nagy kedvencem volt. Az elmúlt 15-20 meccsből viszont nekem csak a bakijairól marad emlékezetes.Nyáron IGAZOLNI KELL KOMOLY ERŐSÍTÉST JELENTŐ JÁTÉKOSOKAT.

juvebt 2012.02.19. 12:13:15

Ibra sorsa mikor dől el? Elia sorsa tényleg érdekes, mert Conte mindig elismerőén beszél róla, lehetőséget meg sem kap. Bár Contenál az is nagyvilág(Krasic), hogy kerettag.

juvebt 2012.02.19. 12:16:57

Bocs, nagy dolog!!

Ismeretlen_147985 2012.02.19. 13:39:38

Én abba bele sem merek gondolni, hogy a Milan ellen a három védős felállást alkalmazzuk. Biztos, hogy nem. Ha így lenne, akkor a Milan jelenlegi formájában kapnánk egy ötöst.

Diego2889 2012.02.19. 13:59:37

biztos vagyok benne h 4 védővel fogunk játszani... Valamint Vidal is játszani fog már, ami azért nagy segítség lehet a védekezésben is.. Remélem megverjük a Milant, ha kell 1 kamubüntetővel, vagy akármivel.. Igaz a büntetőre elég kicsi az esély :DD

matyi1117 2012.02.19. 13:59:44

Sztem Milan ellen is ez lesz a felállás csak két szélső Lichti és De Ceigle többet védekezik ! :) Vagy majd meglátjuk! Ebbe a felállásban persze ők rengeteget fognak futni ! Talán ezért is pihentette Lichsteinert Conte !

Ismeretlen_197458 2012.02.19. 15:02:10

Én is azt hiszem, jó ez a felállás. És sokakkal ellentétben nekem a tegnapi meccsen mutatozótt játékunk is tetszett. A Milan ellen, ha ez a taktika marad, akkor tuti, hogy Lichtsteiner és De Ceglie sokkal többet fognak visszamenni védekezni. Am azt ne felejtsük el, hogy most a mccs nagy részében Padoin játszott Lichti helyett! A Milan ellen ez a taktika úgy fog kinézni, hogy 3-5-2 támadásnál. Ha még egy kicsit feljebb tolnánk Marchisiot, és újra kicsit irányítóbb feladatokat is kapna, akkor nagyon jó lenne a felállás. De védekezésben ez inkább lesz 5-3-2, plusz a kp is megy vissza védekezőbb felállásba. Nem lesz ez olyan rossz! Pláne, hogy a Milan nem kontrázik, tehát lesz idő visszarendeződni védekezőbe. Jól van ez kitalálva. Nem a felállással van baj, mert tegnap a bekapott gól után elkezdtük átvenni a meccs irányítását, és Pirlo egyenlítése után már egyértelműen sokkal jobbak voltunk a Catanianál. Itt csak az a baj, hogy gólt nem tudunk szerezni. De majd a Milan ellen! Pláne, ha nem lesz Ibra!

Ismeretlen_108746 2012.02.19. 16:32:11

Kizártnak tartom, hogy idegenben a Milan ellen 3 védős felállásban futunk ki a pályára. Tekintve, hogy a védők egyike Bonucci, bármilyen kiscsapat ellen is életveszélyes ez a taktika, nemhogy a Milan ellen. Amúgy szerintem sokkal védekezőbb felfogásban megyünk majd Milánóba, ahol a döntetlen sem katasztrófa. Ennek ellenére remélem harmadszorra is megfingatjuk őket. Közben kellemes fejlemény, hogy a hírek szerint Boateng ismét lesérült, s kihagyja a Juve elleni rangadót.

Sesshomaru 2012.02.19. 19:04:15

bonuccsi tényleg értékes és minőségi játékos. A játéka minden percében benne van a gól... csak kár, hogy a mi kapunkra...

Ismeretlen_197458 2012.02.19. 19:18:15

Én úgy gondolom, hogy Conte szeretne nyerni a Milan ellen, tehát olyan taktikát fog alkalmazni, ami garantálja, hogy elől tudjunk lenni sokat. De nekem mindegy is, csak nyerjünk. Nagyot nyerhetnénk egy győzelemmel! És a kicsik ellen is a nagy bajunk az, hoyg nem ők maguktól tömörülnek ennyire a kapujuk elé. Érdekes a Milan ellen miért vannak területek, ahol a Milan be tud törni. Kicsit feljebb kéne engednünk a kiscsapatokat mert, ha beszorítjuk őket a kapujuk elé, nehezebb a gólszerzés.

Juveen 2012.02.20. 19:05:20

Nagyon jó lenne látni hogy legyőzzük a milánói kutyákat..akkor elhiszem hogy jó esélyünk van megnyerni a bajnokságot! De túl szomorú akkor sem leszek ha csak x lesz,a lényeg hogy ne kapjunk ki! Ha veretlenül nyernénk bajnokságot,az maga lenne a csoda! De ha veretlenül lennénk másodikok,azzal történelmet írnánk..és akkor is meglenne a BL-hely! És emlékezzünk..! A szezon elején a cél csak ennyi volt!..Tehát én akkor sem leszek csalódott ha nem nyerünk bajnokságot,mert tudom hogy újra ott leszünk Európa 32legjobb csapata között..ott már kell a szerencse is,de..most azt mondom ott lehetünk a 16között még a jelenlegi kerettel is. Forza Juve!

csuma 2012.02.21. 00:50:42

Ne gondoljátok, hogy ez a 3-5-2 egy kőbevésett, statikus formáció. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez valójában egy dinamikus 3-2-3-2, két ún. 'wing back'-el a széleken. Vagyis nem 3 védőjátékos van a pályán hanem 5. Ez a taktika kifejezetten stabillá tesz egy csapatot a hátsó alakzatban, mivel védekezéskor 5-3-2-re módosul. Ennél defenzívebb taktikája régen volt már csapatunknak. Egyet tudok érteni Conteval, hogy a keret erre a felállásra a legalkalmasabb. Pláne, hogy úgy tud játszani ebben a szisztémában, hogy stabil védelem mellett, agresszív támadójátékra képes. Bár nekem a 4-3-3 is nagyon bejött lendületességével és támadó szellemével.

csuma 2012.02.21. 00:55:06

Illetve nem is a taktika a defenzív, hanem az alakzat. A taktika szerintem kifejezetten kiegyensúlyozott támadás és védekezés között. És örülök, hogy mindezt a csapat (nem alibi) labdatartással teszi.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1901) bajnokság (3556) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (979) elemzés (40) előzetes (896) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1702) játékosokról (10313) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2506) meccsek (4370) mercato (4302) nyilatkozat (7717) Olasz Kupa (335) összefoglaló (442) pletyka (4312) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (233) Címkefelhő
süti beállítások módosítása