Borriello ismét a Juve radarján

Sajtóértesülések szerint, a Juventus kész ajánlatot tenni Marco Borrielloért. 2010 nyarán az Öreg Hölgy már megpróbálta megszerezni az olasz támadó játékjogát, de akkor a csatár Torinó helyett, a fővárosba költözött. Alternatívájaként, pedig Fabio Quagliarella érkezett a zebrákhoz.

Jelenleg mégis minden jel arra utal, hogy Borriello ismét csapatváltásra kényszerül, mivel a Roma spanyol edzője, Luis Enrique, nem számít a játékosra a csapat kezdő tizenegyében.

A huszonkilenc éves támadót, az egy éves kölcsönszerződését követően, tíz millió euróért szerezte meg a Roma, de az idei szezonban kezdőként, mindössze kétszer kapott lehetőséget. További ötször csereként lépett pályára, de gólig egyszer sem jutott a pályán töltött 231 perce alatt.

Több élcsapatnál is felmerült a Rómában mellőzött támadó neve. Valószínűsíthető, hogy egy tíz-tizenkét millió eurós ajánlat esetén, jelenlegi csapata gond nélkül tovább adna rajta.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr54654887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csum 2011.12.20. 16:02:33

Mindenki tudja, hogy kurvára nem kell Ő ide.

FJ 2011.12.20. 16:07:40

csum MIért Amauri kell? Toni kell? Iaquinta kell? NEM de mégis itt vannak. Borriello meg cserének jó lenne. Jobb a statisztikája mint Quagliarellának és Matrinak.Mindegyik cask egy szezonban lőtt nála több gólt

ben 2011.12.20. 16:21:59

Kölcsönbe jöhetne :)

juvem 2011.12.20. 16:24:39

FJ Jaki, Amauri, Toni az elmúlt évek juventusában volt... a mostani Juventusnál már érezhető a javulás és a minőség! azt a 3ast el kell adni és nem kell egy lassan kiöregedő csatár főleg nem 12 millióért! Fiatalítsunk lehet dupla annyiba kerül de hosszútávra gondolkozzunk ne arra h ki tudja erősíteni a padunkat! ha kölcsön hozzuk opciós joggal ámen... az nem érdekes mert nem bukunk rajta sokat csak a fizuját és ha nem válik be akk viszlát!

juve28 2011.12.20. 16:42:32

Jó lenne ha ez az idióta Borriello örökre eltűnne a "radarunkról" meg az efféle fajankók.Nem kell nekünk és kész!!!!!Cserének jönne úgyis sztem,szval inkább vmi ifi gyerkő.....vagy vki más jöjjön kölcsönbe....,de ne ő.

Juveboy24 2011.12.20. 17:00:02

A Roma 10 millióért vette. Ebben az évben alig játszott, de 10-12 millióért el lehet vinni. Ki a francnak kellene 10-12 millióért? 1 jó csatárra van még szükségünk, de az nem Boriello.

Ismeretlen_197458 2011.12.20. 17:07:09

Boriello? Minek? Minőségben nem tudnak gondolkozni? Olyan ember kéne, ha már csatár, aki egymaga ki tudja alakítani a helyzetet, és be is lövi.

Ismeretlen_122894 2011.12.20. 17:35:23

cserének itt van toni, a 29 éves, boriellora semmi szükség. abba pedig belegondolni sem merek, hogy esetleg boriello igazolása miatt nem jön nyáron egy igazi klasszis, merthogy meg van a csatársor...

Lakatos Di Natale 2011.12.20. 17:40:21

Szerintem furfangosan le kell rakni érte 0,5 vagy 1-2 millát és olyan opciós joggal a nyáron 7-ért hozni...A lényeg hogy úgyse hozzuk el nyáron, de legyen még egy jó csatár biztosíték ha Vucinic,Matri és Quagliarella közül kettő formán kívül van. Ha költséghatékonyan el tudják hozni, semmi kifogásom ellene, egyébként nem kellene

Ismeretlen_201466 2011.12.20. 17:41:45

Boriello sztem jó csatár, de nekünk klasszis kéne. Ő elfocizgathat egy Udineseben, egy Genoaban ahol akár központi figura is válhat belőle. Meglövi az évi 15 gólját és mindenki boldog. De ide tényleg felesleges.

Ismeretlen_177028 2011.12.20. 17:52:54

A vicc az, hogy nincs is szükségünk most csatárra... Épp az a baj, hogy túl sokan vannak.

Supi 2011.12.20. 18:03:30

A vicc az, hogy igenis van szükség csatárra, csak nyáron, de az minőségi legyen... Na mármost Boriello egy 29 éves játékos, semmivel sem jobb, mint Matri vagy Quagliarella; ára szintén 1 vicc, hiszen októberbe játszott utoljára Roma mezben, ráadásul még itt van a csoda triónk (Amauri-Iaquinta-Toni) is... Ő az, akire 1általán semmi szükség...

Ismeretlen_177028 2011.12.20. 18:20:51

Nyilván a BL szereplésre kéne igazolni egy minőségi támadót, de egyelőre nem létkérdés az sem. Viszont akárhogy is, ezzel a transzernel mindenki jól járna, kivéve minket. Szóval ne jöjjön.

gyorijuventuno 2011.12.20. 18:29:04

Egy bal oldali védő kell olyan szintű mint másik oldaon Lichtsteiner és máshol rendben vagyunk év végéig. 5-6 játékost el kell adni és minőségi baloldali védőt hozni pl Vargas / Kolarov

Ismeretlen_164215 2011.12.20. 19:03:23

@Lord_Viktor: Nincs szükség csatárra? Miért, ki az a csapat csatársorából, aki belövi helyzetei jelentős részét és akár meccset is megváltoztat?

Ismeretlen_147985 2011.12.20. 19:04:07

Szükségünk van támadóra, de csak a nyáron, s csak és kizárólag minőségire. Borriello nem az. Sem a télen, sem a nyáron nincs rá szükségünk.

Ismeretlen_108746 2011.12.20. 19:10:44

A téli szünetben nem valószínű, hogy igazán komoly játékos csatlakozik majd a kerethez, nagyobb beruházásokra nyáron lesz majd lehetőség talán. Boriello semmiféle erősítést nem jelentene a jelenlegi csatárainkhoz képest. Félmegoldásokra semmi szükség.

Marchisio 2011.12.20. 20:03:27

Nem kell Boriello. El kell adni a fölösleges csatárokat...Q, Matri és Vucinic szerintem jó játékosok, akik megállják a helyüket. Sokat mozgó, harcos játékosok, és ez kell, az igazi Juventusba, erő és szív, a tehetségük meg nem kérdés szerintem. Ha már csatár kéne akkor Levandowski vagy Götze jöhetne a Dortmundbol mint reálisan megszerezhető játékosok. Tevezt értelmetlen lenne megvenni...aki még megérné Neymar, de a Barca vagy a Real viszi őt el. Itt a védelmet kell összekapni, meg 1-2 csere középre és több nem kell ahhoz h idén bajnokok legyünk.

Ismeretlen_114321 2011.12.20. 20:07:14

Egyetértem Mmartinnal, Borriello se nem minőségi, se nem létszükséglet. Védők kellenek.

Ismeretlen_114321 2011.12.20. 20:07:54

*Egyetértek

Ismeretlen_181235 2011.12.20. 20:52:25

Ha április lenne, most röhögnék, mivel december van, sírok! Remélem csak újságírói agyalásról van szó!

Anapolon 2011.12.20. 21:16:38

Én venember83- nak adok igazat! Borriello nem rossz csatár, és így van jelenleg nincs olyan csatárunk, aki be- belődösi a helyzeteinket. A 3 legtöbb gólból 2-t középpályás szerzett. Jelenleg szerintem elférne Borriello, de az árát én is sokallom, és én is opciós joggal mennék bele a dolgokba. Matrinak sem megy igazán, Vucinicre igazán szerintem szélen jobban lehet számítani, mert ott jól játszik. Quagliarella sincs még igazán a formájában.

Ismeretlen_164215 2011.12.20. 21:20:45

Álljon meg a nászmenet! Nem mondtam, hogy Borriello kell ide. De ha elmegy Amauri, Toni és Iaquinta, akik közül mondjuk a hórihorgas Tonit nem engedném el, de ez lényegtelen, akkor kell egy csatár. Jobb lenne valami klasszis, de ők nem igazán mozdíthatók. Tevez típusú hisztigép viszont pl. nem kell.

Anapolon 2011.12.20. 21:26:21

Én sem mondtam h te azt mondtad volna.. Kb én is ezt vázoltam fel. Azt, h Borriello jó lenne-e arra írtam a következőt, h opciós joggal, vagy jóval alacsonyabb áron! 7-8 millióért azt mondom rendben van. A sztárok nem mozdíthatók, főleg télen ez igaz, pláne bl helyezés nélkül..

Drughi Di Bianconeri 2011.12.20. 21:56:17

jaj Istenem :D:D mivan ezekkel az újságírókkal ?!?! igazoljunk egy selejt csapatot, jöjjön Greco,Palombo,és Borriello :D:D:D nagyon durva lenne,ha egy ennyire senkiházi alakot igazolnánk le,aki sehol semmi maradandót nem tudott alkotni,még felejthetőt se :D:D pedig 29 éves ha csak őt tudnánk megszerezni,csatárt ne igazoljunk..Amauri, Iaquinta repüljenek télen, Tonit én megtartanám,mert csereembernek tökéletes fél évre,tavaly is meghálálta amikor játszott, én őt bírom...nyáron kell egy valódi világklasszis csatár,télen csak egy balhátvéd kéne és egy középpályás csere gyanánt

Husziiiiiiii 2011.12.20. 22:37:14

Juventus hungaryn néztem az olasz lapok 20i számát,és ott 2nél már tényként közlik hogy jöön kölcsönbe.

Victor90 2011.12.20. 22:47:55

Semmi szükségünk Borriello-ra!

Ismeretlen_191873 2011.12.21. 00:19:02

Le kéne már cserélni ezt a radart...

Type-R 2011.12.21. 08:36:26

@WR: ez jó! :) Valami régi modellünk lehet, kellene venni már egy újat!

turorudi 2011.12.21. 10:35:55

ha legközelebb csatárt veszünk, az olyan legyen, aki fiatal, -tehát hosszútávú megoldás- és kurva nagy tehetség! boriello egyik sem... játszott már jópár olasz csapatban, ismeri a bajnokságot, mégsem volt sehol meghatározó játékos. kötve hiszem, hogy pont nálunk teljesedne ki, pláne 29 évesen! jaki, amauri mehet isten hírével, tonit esetleg nyárig megtarthatnánk, ha télen nem jön csatár. tevezt kicsit sajnálom h nem fog idejönni, mert a hisztijei miatt kicsit para lenne, de ő egy igazi top10-es csatár, 20+ gólt lőne:( nagyon jó lenne egy daimao, vagy neymar inkább!

csuma 2011.12.21. 11:20:45

A Genova elnöke azt nyilatkozta, hogy kiszálltak a Borrielloért folytatott versenyből, mivel nem tudnak a Juventus ajánlatával versenyezni. Ami szerencse, hogy csak kölcsönbe hoznánk el. Öröm az ürömben, hogy Jakiért viszont bejelentkezett a Fiorentina, és nagy valószínűséggel az üzlet megköttetik januárban. Az egészben azt nem értem, hogy végre sikerül túladni egy felesleges játékoson, akkor mi a szarnak hoznak helyére egy másikat? Ezt magyarázza már el nekem valaki!

rmc 2011.12.21. 13:06:10

Fél évre, cserének tökéletes igazolás lenne, elvégre kell a kupára is majd ember...nomeg, ha neadjisten Matri, vagy Q lesérül hosszabb időre, ki lesz a csatár? Jöjjön, de csak kölcsönbe, és nem kell kivásárlási opció sem.

spider81 2011.12.21. 14:20:03

Már olyat is olvasno hogy Q-Boriello csere lesz...hát akkor aztán elmennek a ....:(

Bianconero 2011.12.21. 14:45:34

Conte nem hülyee.minden átigazolási időszak előtt összehoznak minket ilyen senkikkel!!!!!Q mostantól beindul,Matri hozza amit eddig,Vucinic nemsokára felépül,Alex is ott van!És szerintem Toni maradni fog 5.nek vagy Leandro Damiao érkezik

Ismeretlen_197458 2011.12.21. 14:46:49

Na az kéne még csak! Amúgy egyes újságírók nagyon unatkoznak. De ha tényleg jön Boriello, akkor már 100%-ig igaz lesz az a tényező, hogy Marotta alkalmatlan. Eddig hajlamos voltam azt mondani, hogy nincsen sok pénzünk, és gyakorlatilag új keretet kellett építeni. Ahhoz képest idén még egész jó a keret. A tavalyi is jó lett volna a 4. helyre, csak nem Del Nerivel. De néha kezd olyan érzésem lenni, hogy lehet Agüero, Bastos, stb-k lennének itt, ha nem Marotta a menedzser? Érdekes az Udinese minden évben eladja a legnagyobb neveit jó pénzért, és hoz egy rakat fiatalt. És ha edzőt is jót fognbak ki, akkor jól megy nekik. És idén is egy rakat fiatalt vettek. Eddig úgy néz ki nem is nyúltak mellé. Ilyen embert mikor szerzünk?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása