Néhány nappal Mirko Vučinić leigazolása után Giuseppe Marotta megint újságírók előtt beszélt.
A csapat Vinovóból tegnap Chiusa Pesióba utazott, hogy itt folytassa a nyári felkészülést. A klub sportigazgatója ezt az alkalmat ragadta meg, hogy a szurkolókat és a sajtót leginkább foglalkoztató igazolásokról beszéljen.
Marotta egyetlen kérdés elől sem hátrált meg, és a legkíváncsibb újságíróknak is válaszolt.
"Az átigazolási piac augusztus 31-én zár, addig továbbra is azon dolgozunk, hogy megerősítsük a keretet. A csapatunk nem végleges, bizonyos alkotóelemek még hiányoznak."
"Antonio Contéval szorosan együttműködve dolgozunk, hogy olyan játékosokat igazoljunk, akiket szeretne. Szem előtt kell tartani azonban, hogy ebben az átigazolási szezonban csak külföldi klubok költöttek súlyos milliókat játékosokra."
Marotta a klub néhány játékosáról név szerint is beszélt:
"Bonucci? Igen, a Zenit tett érte ajánlatot, ám nem szándékozunk megválni tőle. Fiatal játékos, bízunk benne. Ami az eladásokat illeti, Sørensen és Manninger helyzetét még nem tudtuk megoldani. Talán néhány napon belül megváltozik a helyzet, de jelenleg semmi konkrétum sincs."
"Ami a többi eladásra szánt játékosunkat illeti, mindannyiukat nagyra becsüljük, és valószínűleg megpróbálunk valami ösztönzést kitalálni azoknak, akik nem találnak új klubot maguknak."
Végül néhány szó a jelenlegi helyzetről, és a Cuneo elleni mai mérkőzésről, mely újabb fontos megmérettetés lesz a felkészülés során.
"Büszkék vagyunk, hogy a tartomány legerősebb csapata ellen léphetünk pályára. De ennél is fontosabb, hogy a klub profik között játszik, így a mérkőzés jó visszacsatolás lesz az állapotunkról. Tudom, hogy a stadionban teltház lesz 6 000 szurkolóval, így igazi ünnepi hangulatra számítok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.