A Calciopoli botrány folytatásaként az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) végrehajtó testülete hétfőn tartott ülést az olasz rekordbajnok fellebbezéséről, akik az ügy felülvizsgálatát kérték.
Mivel mint kiderült, az Inter csapata is kapcsolatban állt a bíróküldésért felelős szervezettel. A torinói csapatot ezért a kihágásért a másodosztályba száműzték 2006-ban, milánóiaknak azonban megkapták a bajnoki címet.
A FIGC állásfoglalása szerint az Internazionale nem fosztható a scudettotól. A testület az ügyvédekkel tanácskozva arra jutott, semmilyen jogi eszköz nem áll rendelkezésre, hogy a kék-feketéket megfosszák a zöld asztalnál "nyert" címtől.
"A mai ülésen kiderült, hogy a végrehajtó bizottság jóváhagyja az egyenlőtlen bánásmódot a teljesen hasonló körülmények ellenére is." - olvasható az Öreg Hölgy közleményében.

A kérvényt, melyet a Juventus 14 hónappal ezelőtt adott be alapos vizsgálat reményében, sajnos nem követte felelősségvállalás a sporttestület részéről, sőt ami inkább csak elhárította a politikai irányítás magáról.
Nyilvánvaló, hogy a szurkolók millióinak, a részvényesek és az alkalmazottak megvédése céljából, a Juventusnak tovább kell üldöznie az igazságot és a tények megfelelő felülvizsgálatát az egyenlő elbírálása felé vezető úton.
Ezért a klub jogászai felhatalmazást kaptak, hogy ennek érdekében találják meg a legerősebb védelmi eszközöket az közigazgatási és nemzetközi jogban. A menedzsment és a jogászok párhuzamosan becsülik fel azokat a gazdasági károkat, amelyeket ez effajta viselkedés hozzáállás okozott a klubnak.
Mivel a mai döntés igen távol áll az igazságtól és egyenlőségtől, a Juventus minden nemzetközileg alkalmazható jogi szabályt igyekszik felhasználni annak érdekében, hogy megvédje magát."
Az Öreg hölgy következő lépése valószínűleg az lesz, hogy egy fellebbezést nyújtanak be az Olasz Olimpiai Bizottsághoz, a CONI-hoz.
Eközben az Inter elnöke, Massimo Moratti a következőképpen summázta a történteket: "Ez a megerősítése annak, amit eddig is tudtunk. Megerősítés, semmi több."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.