Matri hisz a Juventus terveiben

Sokan álmodoztunk róla, hogy Matri érkezésével és Amauri távozásával őrült sebességgel törünk ki a szakadékból, és a napjainkban már csak kopottas, rozsdás kasztni újra régi gyönyörűségében tündököl. Nos, az élet más forgatókönyvet tartogatott, de erről talán Alessandro Matri tehet a legkevésbé. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatjátok.

"Ez egy átmeneti év - nyilatkozta a Corriere dello Sportnak -, azonban van egy alap, melyre lehet építkezni."

"Nem számítottam rá, hogy ilyen benyomást keltek,  nagyon boldog vagyok, ahogy haladnak velem kapcsolatban a dolgok."

Felmerült a télen, hogy Matri a Milanhoz kerül, ahol ismét Allegrivel dolgozhatott volna. A csatár így vélekedik erről:

"A Milannak már volt négy csatára, ráadásul szerződtették Antonio Cassanot. Azt hiszem ez csak egy pletyka volt a sok közül. De ha mégis így lett volna, vajon mennyi játéklehetőséggel számolhatnék?"

"Ami a Juventust illeti, az átigazolási szezon végső hetében lehetett hallani az érdeklődésükről. Emlékszem, az utolsó napon folyamatosan figyeltem a televíziót és a mobilomat."

"Előző nap két gólt lőttem, és Massimo Cellino elnök úr megkérdezte, mit szeretnék. Azt válaszoltam neki, hogy a Juventus volt az álmom, és ő ezt megértette."

A jövőjével kapcsolatosan Matri kijelentette, hogy szeretné, ha a torinóiak végleg leigazolnák.

"Nagy felelősség ennek a klubnak a játékosának lenni, és mindent bele fogok adni, hogy megmutassam, mennyit is érek."

football-italia.net

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr44653591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_122894 2011.03.18. 16:23:54

"Azt válaszoltam neki, hogy a Juventus volt az álmom, és ő ezt megértette" - szép, és őszintén szólva jelen pillanatban nem is érdekel, hogy igaz-e :) az eddig mutatott teljesítménye alapján remélem része lesz annak az alapnak, amire lehet épitkezni, vagy ha nem is az alapnak, de az építménynek

Ismeretlen_180044 2011.03.18. 16:30:50

Jövőre egy egészséges Quagliarella-Matri csatárpáros nem lenne rossz. De annyi a lyuk a csapatban, nem tudom, hogy sikerül-e mindkettőt hosszú távra itt tartani.

Victor90 2011.03.18. 16:35:53

Matri-t nem fogjuk megtartani!Csak Q-t fogjuk leigazolni!Nincs nekünk Matri-ra 15 millio euronk,örüljünk ha leigazoljuk Q-t!

Tony 2011.03.18. 16:40:52

"Sokan álmodoztunk róla, hogy Matri érkezésével és Amauri távozásával őrült sebességgel törünk ki a szakadékból" Az igazán nagy képzelőerővel bíró fanatikusok biztosan :) Victor90! Ki tudja,valami részletfizetéssel,újabb kölcsönszerződéssel még meg is oldhatják. De egyvalami btos,egyetlen gólképes csatár igencsak kevés bármilyen cél eléréséhez is,mint láthatjuk.

Ismeretlen_164215 2011.03.18. 16:52:27

Maradjon.

Ismeretlen_149085 2011.03.18. 16:52:28

Azért az elgondolkodtató, hogy Matri érkezésével van egy viszonylag gólerős támadónk, legalábbis Amaurihoz képest komoly előrelépés, a csapat eredményei szempontjából mégse jelent tulajdonképpen semmit.

Ismeretlen_181235 2011.03.18. 17:03:05

Kérdés, hogy Q-val megférnek-e együtt a pályán. Q ugyanis csak jobb csatárlként bevethető, Matri pedig egyszemélyes csatárként szeret elől lenni. Más kérdés, hogy eddig párban is jól muzsikált, de a góljai javát jobb csatár pozicióból szerezte, vagy középről. Bal oldalra pedig DP és Iaki van jelenleg. Minden esetre tetszik a játéka és lehet meg lehetne oldani ha Q picit visszább húzódva lesz a párja. Forza Juve!

turorudi 2011.03.18. 17:41:17

ToTTy-Juve: javítanám a hozzászólásod, jakinta már nem áll rendelkezésre, ugyanis -mily meglepő módon- 3 hónapra kidőlt(azaz ebben a szezonban már nem játszik)

Ismeretlen_181235 2011.03.18. 17:43:12

turorudi, igen igazad van, de én a következő szezonra értettem. :)

turorudi 2011.03.18. 17:50:10

ok, amúgy nem kötekedni akartam, csak most olvastam!!:) de most viszont kötekednék!!:D remélem a következő szezonba nem lesz nálunk!!

Ismeretlen_153094 2011.03.18. 18:18:25

Szimpatikus játékos. Q-val valóban eredményesek lehetnek. Simán maradhatna mindkettő. 8,3 millát kellene értük 3 éven át fizetni. Szerintem simán megérnek ennyit.

Ismeretlen_144830 2011.03.18. 18:59:54

ronny34: Matri arról nem tehet, hogy a védők bénáznak mostanában minden meccsen mer például Cesena ellen is lőtt 2gólt. Őt ne hibáztassuk mert szerintem ő meg tesz mindent ami tőle telik!! :)

blake11 2011.03.18. 19:12:10

Matri és Q is meglesz,meg még egy viszonylag nagy név.. Aztán jönnek majd a sérülések és megint nem lesz csatársor..

Maverick 2011.03.18. 20:38:48

A védelem hibáit nem tudja a csatársor ellensúlyozni. Hátul óriási a hiba. Gólt eddig is csak-csak rúgtunk, ha más nem hár Marchisio bikából :). De amit meccsek óta művel a védelem (Chiellini is!!!) az botrány! Oda kellene minimum 2 szinvonalas tag, akkor a csapat fényévekkel jobban szerepelne. A kapott gólok száma rontja a helyzetünket, nem a rúgottaké. Amúgy Matri egyelőre okés. Remélem tényleg marad Q is. De hogy hátul mi lesz, lövésem sincs..

Ismeretlen_170662 2011.03.19. 10:07:51

Miért ne férnének meg? Pont hogy megférnek mert Quagliarella nem az a tipikus befejező hanem tud előkészíteni is és távolról is eredményes. Matri maradjon Aquilani mehet. Quagliarella árából már 5 millió lett adva a Napolinak. Szerencse hogy Cellino nem volt köcsög vele és nézte azt is hogy Matri mit akar és mi jó neki.

Arnijuve 2011.03.19. 11:33:48

én abban bízok hogy érkezik nyáron két szélsővédő(márha nagyon ezt a 442-t erőltetnénk mert ha nem akkor még egy jó középsővédő kell a 3 védős felálláshoz) na meg egy balszélső (mondjuk dzsudzsák)na meg egy szervező jellegű középpályás aki tud védekezni is(na ilyet én fejből nemtudok)...a csapat többi része kezdőszinten kész(azaz van kb 7-8 épkézláb játékosunk)...cserepadunk viszont ígyis gyenge lesz jövőre...a legjobb azlenne ha még az EL se lenne meg...minek? hogy megint leégjünk holmi villanypóznák meg sóvárak ellen?...na remélem komolyan gondolják a csapatépítést és Matri is maradni fog...ha lenne Matri mögött egy értelmes szervező kp aki tömné labdával akkor mégtöbb gólt lőne....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása