Del Neri: "A Parma motivált lesz"

Miután a karácsonyi szünetnek vége, a csapatok visszatérnek a pályára a 3 pont megszerzése érdekében. Az újrakezdés pillanata eljött, és a Juventust érte a megtiszteltetés, hogy a ma 12.30-kor esedékes, Parma elleni mérkőzéssel megnyissa a Serie A 2011-es évét.

A Bianconeri készen áll az újrakezdésre. Arra az újrakezdésre, amely sok fontos játékosa felépülése után fog megtörténni. Ilyen fontos játékos például Amauri is. Iaquinta kidőlésével a brazil játékos visszatérése több, mint fontos Del Neri számára.

"Úgy vélem, jól van. Leadott néhány kilót és jó formában van, a hétfői barátságos meccsen jól mozgott, tetszett a játéka. Sem ő, sem Del Piero nincsenek a legjobb formájukban, így ők ketten felváltva fognak szerepelni. A karácsony előtti, veronai meccshez viszonyítva ilyen szempontból jobban állunk."

De, hogy 2011-ben még több "támogatást" kapjon a csapat, plusz egy hetet várni kell. Gigi Buffon felépült, de majd csak a január 13-ai, csütörtöki, Catania elleni Olasz Kupa-mérkőzésen lesz bevethető.

"Gigi december 28-án tért vissza a csapathoz, és még csak néhány nap telt el, mióta részt vesz a minimeccseken. Ugyanakkor biztos, hogy nem felejtette el a sérülése alatt, hogyan kell játszani... A harc Storarival? Egy edző mindig boldog, amikor a bőség zavarával kell szembenéznie. A piac? A klub figyeli a helyzetet, és majd megpróbáljuk kihasználni az adódó lehetőségeket, de csak akkor fogunk játékost venni, ha ezzel a csapat is javul."

Szóval az újrakezdés. Rögtön itt van a Parma elleni mérkőzés az Olimpicóban sok ismerős játékos ellen. Többek között Giovinco, Candreva, Bojinov, Mirante, valamint ezen a héten csatlakozott a Parmához Palladino is. Ezek alapján nem szabad lebecsülni Marino csapatát.

"A Parma érdekes játékosokkal erősödött, úgy mint Palladino, Modesto vagy Calva. Emellett még Crespo is jó formában van, úgyhogy sok motivált játékossal nézünk szembe, például Giovincóval vagy Candrevával, akik jól akarnak teljesíteni. Nagyon jó játékosokról beszélünk, és a Juventus sohasem gondolta másképp."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr254653315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_137164 2011.01.06. 10:53:40

Bocs az offértt,! Dzeko a Manchester Citybe ment... Remélem nyerünk a parma ellen,hogy tartsuk magunkat az élbolyhoz de a hétközi mecccsektől nagyon tartok! Forza juve

Ismeretlen_122894 2011.01.06. 11:21:40

azt a candreva gyereket sajnálom, hogy nem maradt, nekem tetszett a játéka. crespo még él? :) és mi ez a hülyeség, hogy 12.30-kor lesz a meccs? nulla néző, nulla hangulat, és munka közben nómégcsak nem is nézhetem. (amauriról meg az a hír, hogy fogyott, ennek nagyon örülök...az nem hír, hogy nincs a legjobb formájában, kb másfél éve volt ez hír, azóta állapot)

juvebt 2011.01.06. 12:16:07

Tényleg rossz az időpont nekünk, de európában szinta csak mi dolgozunk ezen a napon.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3388) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (917) elemzés (40) előzetes (861) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4162) mercato (4144) nyilatkozat (7443) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása