Hivatalos: Lanzafame a Brescia játékosa lett

Davide Lanzafame hivatalosan is kölcsönbe került a Brescia csapatához.

 Davide Lanzafame

A fiatal játékos többször is Luigi Del Nerit hibáztatta, hogy kevés lehetőséghez jut, és minél előbb távozni szeretne.

A Juventus hivatalos honlapján jelentette be a tranzakciót, melynek értelmében Lanzafame június 30-ig a Brescia játékosa lesz.

"Alig várom már, hogy pályára léphessek a Brescia színeiben." - mondta Lanzafame a Sportitaliának.

"Már ismerem néhány csapattársamat, és a lehető leggyorsabban szeretnék az edzőm rendelkezésére állni."

Korábban úgy tűnt, hogy a 23 éves játékos ebben az idényben nagyobb szerepet kap a Juventusnál, ám Del Neri mégsem számított rá.

"Ez Del Neri döntése volt. A tréner és a klub úgy döntött, hogy januárban elengednek. Ettől függetlenül boldog vagyok, és már nagyon várom, hogy a Brescia céljaiért harcolhassak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr84653313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juveboy24 2011.01.04. 21:59:16

Sok sikert Davide.

Tony 2011.01.04. 22:17:00

Lendületes játékos,de a legalapvetőbb technikai adottságok hiányoznak belőle,csak hogy mondjak valamit: meg kellene tanulnia például kapura lőni,ami lehet,hogy nélkülözhetetlen egy futballista karrierhez...

Ismeretlen_170662 2011.01.04. 22:18:51

És sok sikert Dzeko az arab cityben.Te is csak egy kurva vagy. Nem is baj hogy nem jöttél

juventus ye · http://juventus blog 2011.01.04. 22:48:53

Sok sikert,Dzeko ha van a juvének esze akkor ezen nem akad fenn és megmutatni a Citynek jobb támadót is tudunk hozni :P.De egyet remélek hogy nem olasz lesz és legyen neve...:D

Ismeretlen_102246 2011.01.04. 22:51:58

Dzeko úgyis drága lett volna... Jobb lesz nekünk más kevésbé túlértékelt csatár. Lanzafaménak meg sok sikert. Talán egy kicsit kevés lehetőséget is kapott nálunk, bár sztem kb olyan rejtett erők vannak benne, mint DC-ben és képes lett volna még fejlődni (ahogyan DC is fejlődött)... csak az a baj, hogy ez a csapatjáték kárára ment volna egy ideig és bizony a szélső pozíció az nagyon fontos ebben a felállásban. Jobb hogy ment és több lehetőséget kap.

Ismeretlen_161952 2011.01.04. 22:53:36

Dzeko-t nem bánom ha már így alakult. Lanza meg egyszerűen használhatatlan volt. Pedig azt hittem menni fog a dolog vele. Sok sikert nekik.

Ismeretlen_108746 2011.01.04. 22:56:05

Lanzafame nem nagyon fog hiányozni, én nem láttam benne semmiféle potenciált. Dzeko kapcsán meg hagyjuk már ezt a "minden nő kurva aki nem akar lefeküdni velem" logikát, ha lehet.

Bianco 2011.01.04. 23:44:17

Lanzafame az energiavámpír, mi?!:D

Ismeretlen_149053 2011.01.04. 23:59:45

Apuleissel egyet kell értenem mind a két ponton. Én sem szeretem a zsoldosokat, de azért mert valaki nem hozzánk jön, nem kell ócsárolni. Legalább nem másik olasz csapathoz megy. Cityből meg lehet majd jó áron vásárolni minden éveben ( úgy mint a realból is). Forza Juventus!

Csülök 2011.01.05. 06:12:58

Ott van még Suárez,G.Rossi

Ismeretlen_122894 2011.01.05. 10:23:32

arrivederci, remélem szép magas opciós jogot is kikötöttünk. vagy van valami értelmes játékos a brescviában, akit esetleg megnyerhetünk ezzel a húzással? off, dzeko: ne lepődjön meg senki, ha a magas fizu és a PL jobban vonzza, sajnos ő nem annyira elvakult juvefan van, mint mi itt a fórumozók közt, és barolónak igaza van, ha nem játszik, vagy nem fekszik neki a PL/MC, majd fele annyiért elhozhatjuk.

-Ferike- 2011.01.05. 10:44:45

Inkább örülnétek, hogy nem nyáron vitték el előlünk... Emlékezzetek, ha ezt is elhúzták volna, mint a Krasic ügyet nyár végére, és végül ott maradunk alul, akkor jöhetett volna arra a szaros EU-n kívüli helyre egy Maxi Lopez vagy hogy hívják... Védőket szeretnék már látni, mert értük jobban aggódom.Illetve Sissoko helyére egy olyan minőségi játékost, aki megnöveli középen a variációs lehetőségeket (Melo-Aq-?). Mert minőség csak akkor fog jönni, ha játszik is, padra ne várjunk Kakát meg Fabregast :D

tudojuve 2011.01.05. 12:28:21

Lanzafame kölcsönadása nekem nem hír, teljesen mindegy. Dzekot lehet kurvázni, de véleményem szerint nekünk minden pénzt megért volna. Benne látom az új Ibrahimovicot, hihetetlen mit szalasztottunk el. Nem baj, talán Benzema vagy Suarez. Rossi meg nem kell, mert itt van/lesz Q aki ugyanazt játssza (ráadásul már bevált) és olcsóbb.

g3ronymo 2011.01.05. 14:08:05

dzekót sajnálom, de ez van! viszont egy nyári suarezbe még titkon reménykedek:) meg szerintem ez a csatárkérdés csak nyáron esedékes, inkább nyáron vegyünk "drágán" egy igazan jó csatárt, mint most elhamarkodva "sok pénzért" egy pazzini gilardino fajtát. tény h jobbak jaki-amaurinál, de ez nem szempont! náluk bonucci is gólerősebb! lanzafame gyerek mehet, hagondolja vissza se jöjjön, nem alkotott vmi maradandót! most télen inkább a szélső védő poszt megerősítése lenne acél! vmi minőséget képviselő játékos jöjjön, ne vmi kiesőjelölt csapat védőjét hozzák! a sissoko kérdés macerás, max nyáron menjen, mert mivan, ha lesérül melo vagy aquilani?? véleményem szerint sissoko akkor mehetne, ha majd szerzünk vmi normalis balszélső középpályást, és akkor nem marchisionak kéne "szélsőt" játszania, és akkor rotálodna a marci-melo-aqua hármas :)

Csülök 2011.01.05. 16:34:32

Lanzafame-nek a Juventus azonnali hatállyal felbontotta s szerződését... Hogy miért, azt ne tudom... Az a baj, hogy olcsó megoldásokból akarjuk megerősíteni a csapatot... Most kéne elhozni Glen Johnsont, mert msot még talán olcsóbban elhozhatjuk... vagy nyáron őt is akarja majd a City, megint nincs semmi esélyünk... Most kell pénzt kiadni érte, és kész... Most már úgy sincs El meg Bl ahol nem játszhatna... Ennyi ki kell nyitni a csekk füzetet, és igazolni... Még ha kevés is a pénz.. Ha most tudna szerezni Marotta két jó szélső hátvédet, elégedett lennék.. Csatár kérdés szerintem rá ér nyárig, ugyanis ah megnézzük, így is mi lőttük a második legtöbb gólt...

Ismeretlen_108746 2011.01.05. 17:20:52

"Csatár kérdés szerintem rá ér nyárig, ugyanis ah megnézzük, így is mi lőttük a második legtöbb gólt..." Szerintem számszerűleg (32) a Juventus lőtte a legtöbb gólt a Serie A-ban. Ettől függetlenül a csatárkérdés nyilvánvalóan adott és sürgető. Belegondolni is rossz, hogy mi lenne, ha Quagliarella lesérülne.

gasta 2011.01.05. 17:30:59

by SH: Azonnali hatállyal felbontotta Davide Lanzafame szerződését a Juventus, így az ifjú szélső immár végleg a Brescia labdarúgója lett. A 23 éves szélső a 2010-2011-es szezon nagy részében már új munkaadójánál játszott... Na most akkor mivan...? Kölcsönbe ment, vagy kidobták??

gasta 2011.01.05. 17:32:08

by SH: Azonnali hatállyal felbontotta Davide Lanzafame szerződését a Juventus, így az ifjú szélső immár végleg a Brescia labdarúgója lett. A 23 éves szélső a 2010-2011-es szezon nagy részében már új munkaadójánál játszott... Na most akkor mivan...? Kölcsönbe ment, vagy kidobták??

Roli921 2011.01.05. 17:41:40

Legalább ingyen elhozhatjuk Adebayort, most már ő úgyse kell, egyébként Jo-t is meg lehetne próbálni.

g3ronymo 2011.01.06. 01:01:29

adebayort akarjuk elhozni aki képes volt egy volt csapattársával edzésen összeverekedni? szép kis csapat ez a city, egy hónapon belül kétszer verekednek össze a játékosai edzés közben...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3388) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (917) elemzés (40) előzetes (861) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4162) mercato (4144) nyilatkozat (7443) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása