Egy világklasszis játékosból vezetőségi tag és író. De mindig is Juventus-szíve lesz. Pavel Nedved maga a Juventus, és ezt minden alkalommal megmutatja.
A legutolsó ilyen alkalom tegnap délután volt. A szőke csillag a torinói Via Garibaldin található Juventus-üzletben volt, ahol találkozott a szurkolókkal - akik mind karácsonyra vásároltak -, valamint bemutatta az önéletrajzi könyvét, amit Michele Dalaival együtt írt.
"Egy normális élet" - ez a könyv címe, szerkesztette az ADD Editore (a céget maga Dalai, Andrea Agnelli, és a Subsonica rockegyüttes egyik tagja, Davide Dileo alapította).
Nedved erről is, de legfőképpen a Juventusról beszélt azokkal az újságírókkal, akik eljöttek az eseményre.
"Nagyon kedvelem ezt a Juventust, tele van harcosokkal, amilyen én is vagyok. Tudják, hogyan harcoljanak és mindent kiadjanak magukból. Hogy meddig juthatnak? Most még túl korai megmondani, de az biztos, hogy jól fognak teljesíteni."
"Ahogy a könyv címe is mondja, úgy érzem magam, mint egy átlagos ember, aki szeret visszaemlékezni az általa elért jó dolgokra és nem akar sajnálkozni."
"Tisztelet? Igen, a könyvemben elég gyakran utalok erre a szóra. Ez mindig is nagyon fontos volt a számomra. Pontosan emiatt döntöttem úgy, hogy a Juventus mezét viselve fejezem be a karrieremet."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.