Alberto Aquilani csak jókat tud mondani az ő és az edzője, Luigi Del Neri első néhány hónapjáról a Juventusnál. Az olasz középpályás a sérülésektől sújtott római és liverpooli évek után ismét megtalálta a legjobb formáját.
A játékossal az Il Corriere Dello Sport készített interjút, és Aquilani azt mondta, hogy az első benyomásai a csapatról nagyon pozitívak voltak.
"Vissza szerettem volna térni Olaszországba és a Serie A-ba. A Juventus megadta nekem ezt a lehetőséget. Szeretném visszafizetni a belém vetett bizalmukat."
"Jól érzem magam. A sérüléseket már magam mögött hagytam. Nehéz időszakokon mentem keresztül, de sok munkával és azok segítségével, akik szeretnek, túljutottam ezen."
"Most ismét egy olyan játékrendszerben játszok, melyben két középső középpályás szerepel: amennyiben az egyikünk a támadásban vesz részt, a másiknak hátul kell maradnia, hogy egyensúlyban maradjunk. Liverpoolban mindig a csatárok mögött, a gyémánt alakzat legelső tagjaként szerepeltem."
"Del Neri mindig ragaszkodik a csapat koncepciójához. Mi mindannyian együtt dolgozunk annak érdekében, hogy a maximumot nyújtsuk, miközben minden egyes játékos hozzáadja az egyéniségét."
Vajon Aquilani egyetért Del Nerivel abban, hogy a Juventus képes lehet megnyerni a Scudettót?
"A mister biztosan sokkal tapasztaltabb, mint én, és ha ő a Scudettóról beszél, arra biztosan jó oka van. Úgy gondolom, hogy meccsről-meccsre kell haladnunk. Most egy nagyon jó időszakon megyünk keresztül, amit meg kell erősítenünk a hétközi munka során. Meglátjuk, hogy a következő hónapokban mi fog történni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.