Az elmúlt időben egy kicsit eltűnt a blogról "A hét kérdése"-rovat, de ennek ezennel vége. Mármint az eltűnésnek.
Így, 2010 végén, azt hiszem aktuális egy kicsit górcső alá venni a csapat elmúlt féléves teljesítményét. Mint tudjuk, nyáron nagytakarítás ment végbe Torinó nemesebbik felén, amelynek keretén belül több mint egy kezdőcsapatnyi játékos távozott, és ugyanennyi érkezett a csapathoz.
Álljanak itt a tények az elmúlt fél évről: a Juventus július vége és december közepe között 27 tétmérkőzésen lépett pályára. Ezeken 12 győzelem, 13 döntetlen és 2 vereség a mérleg, 45-25-ös gólkülönbség mellett.
A Bianconeri a szeptember 23-ai Palermo elleni, hazai pályán elszenvedett vereség óta, minden sorozatot ideszámítva, egy 18 mérkőzéses veretlenségi sorozatot tudhat magáénak.
Tehát, így, szűk 6 hónap után milyennek értékelitek a Juventus teljesítményét július óta? A nagy csapatátalakítás után ennyi volt elvárható? Esetleg túl- vagy alulteljesítette a csapat az elvárásokat? (Itt most konkrétan csak a játékosok, illetve az egész csapat teljesítményének értékelésére vagyok kíváncsi.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.