A Juventus a Salzburg elleni idegenbeli mérkőzés után ismét a bajnokságban lép pályára, és Del Neri látni akarja a Lecce, ill. a korábban az Inter ellen látott szellemiséget.
"Elszántságot, figyelmet és az eredményekben jelentkező folytonosságot várok. A pályán próbáljuk majd megmutatni, hogy egy magabiztos mentalitást építettünk fel, noha egy agresszív csapat ellen fogunk játszani."
"Remélem, még ha csak a jövőben is, a teljesítményünk egyenletes lesz, nem lesznek benne hullámvölgyek. A Bologna egy kemény csapat. Láttam az Inter elleni produkciójukat, és nagyszerűen játszottak. Azt várom el a csapatomtól, hogy a megfelelő hozzáállással lépjen pályára, és tisztelje az ellenfelet."
A Rossoblu ellen Grygera sérülés miatt fog hiányozni. A helyettesítésről szólva Del Neri kizárta a meglepetés lehetőségét, mint például, hogy Pepe játszana a védelem jobb oldalán.
"Ezt először ki kell próbálnunk, de nem hinném, hogy egy éles meccsen fogom ezt megtenni, csak akkor, ha nincs más lehetőség. Meg kell figyelnem, vajon meg van-e benne a potenciál, hogy jobboldali védőként szerepeljen a tréningeken. Fel kell térképeznünk, milyen lehetőségeink vannak, még a Primaverában is. Ott van például Camilleri, aki fontos mérkőzéseken szerepelt eddig, noha most éppen sérüléséből épült fel."
A Juventus Salzburg elleni szereplése, valamint a többi olasz európai csapat produkciója az olasz csapatok nehézségeit mutatja Európában.
"Egyik meccs sem könnyű, de még várnunk kell, hogy ítéletet hozzunk. A kupában előfordul, hogy más hozzáállással lépünk pályára, és ezért megfizetünk. Nem küldhetjük mindig ugyanazt a kezdőt pályára, ezért néha azokat a játékosokat kell pályára küldenünk, akik kevesebbet játszottak eddig."
Úgy tűnik, hogy a bajnokságban a Juventus megtalálta a helyes felállást, melyben Marchisio szerepel a bal oldalon. Az a tény, hogy elérheti a sárgalapos határt, nem befolyásolja Del Nerit.
"A Bologna elleni mérkőzés most a legfontosabb, nem a Milan elleni. Jelenleg folytatnunk kell azt a teljesítményt, amit eddig felépítettünk. Például a Manchester elleni meccsen Krasic és Martínez egyáltalán nem tűntek rossznak, így nem vagyunk megoldások híján."
"Sok gólt lövünk? Igen, mivel nagyszerű játékosaink vannak. Vannak olyan csapatok, amelyek kitűnő alappal rendelkeznek ahhoz, hogy sok gólt lőjenek, míg más csapatoknak különböző megoldásai vannak sok gól szerzésére. Örülök, hogy nekünk is megvannak a megoldásaink, így talán mostantól több figyelmet fordíthatunk a kapott gólokra, mint a szerzettekre."
"Ugyanakkor nálam a pohár félig tele van, és örülök, mikor 4 gólt szerzünk. Noha még mindig nem tudom, hogy mikor lesz "tele". Tovább dolgozunk, de meg kell próbálnunk fejlődni, ill. nyugodtnak maradni, akár jól, akár rosszul mennek a dolgok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.