A szerb szélső részt vett első torinói sajtótájékoztatóján.
"Rendkívül elégedett vagyok, hogy a Juventushoz csatlakoztam. Óriási megtiszteltetés és elégedettségre ad okot."
Ezek voltak Miloš Krasić első szavai a Juventus játékosaként. A szélsőt ma délelőtt mutatták be hivatalosan Vinovóban. Krasić kiemelte azt is, hogy új csapatában is jól szeretne teljesíteni.
"Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy kezdő szerepet kapjak. Tisztában vagyok vele, hogy elég jelentős kiadás voltam, ezért be kell bizonyítanom az érdemeim, még ha természetesen az edzőnk is választ majd."
A szerb a 17-es mezszámot szerette volna kapni, de mivel ezt Trezeguet viseli, így a 27-es lesz a szélsőé.
"Több, mint két hónappal ezelőtt volt az első kapcsolatom a Juventusszal, és mindig hittem benne, hogy csatlakozhatom hozzájuk. Egy tárgyalás meg is hiúsulhat, de én sose féltem ettől. Kaptam ajánlatot a Manchester City és a Fenerbache együttesei mellett más gárdáktól is, de amikor hallottam a lehetőségről, hogy a Juventushoz csatlakozhatok, inkább erre vártam. Az olasz bajnokság az egyik legjobb a világon, de én nem félek, csupán azt szeretném bebizonyítani, hogy a Juventus a helyes döntést hozta, és minden szurkolónak ígérem, hogy a legjobbamat nyújtom majd."
Miloš még nem játszott ebben a szezonban, mégis jó fizikai állapotban van.
"Majdnem 100%-on vagyok, még egy hét tréningnek elégnek kell lennie. Hogy láttam-e már a Juve meccseit? Tavaly néhányszor, de most a bajnoki előtti találkozókat még nem."
Krasić arról is beszélt, hogy a pálya mindkét szélén tud játszani.
"Az elmúlt években inkább jobb szélen játszottam, de a bal szélt is be tudom játszani."
Végül pedig néhány szó a Pavel Nedvedhez való összehasonlításról.
"Nos, igazán megtisztelő. Nedved elnyerte az Aranylabdát, és a Föld egyik legjobb játékosa volt. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy elérjem az ő szintjét."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.