Del Neri egy félelmetes Juventust akar felépíteni - FRISSÍTVE

A Bianconeri feladata, hogy minden téren a végső győzelemért harcoljon.

A Juventus új edzője, Luigi Del Neri kijelentette, hogy legelső feladata a csapat küzdőszellemének helyreállítása lesz ezután a kiábrándító szezon után.

"Andrea Agnelli mindössze három szót mondott nekem a kinevezésemkor, ez a három szó ugyanaz volt: munka, munka, munka. Egy nagyszerű fiatalembert ismertem meg a személyében, akinek van érzéke a futballhoz. Azt hiszem személyesen ő akart engem edzőnek."

"Az Én Juventusom agresszív, koncentrált és szervezett csapat lesz. Az a célom, hogy az ellenfeleinknek legyen félnivalója ellenünk, ne fordítva legyen." - mondta a La Gazzetta Dello Sportnak.

"Az egészséges harcosság a génjeinkben van, és ezt vissza kell kapniuk a játékosoknak. Keménynek kell lennünk, és dolgoznunk kell a részleteken, a védekezésen és a támadáson egyaránt."

"Nem lesz forradalom. Nem fogunk a keret többségétől megszabadulni. Ez a csapat értékes. A Juventus ebben a szezonban 55 pontot csak összekapart, ami több mint a semmi. Lesznek változások, módosítások, de nagy fordulatra nem kell számítani."

"Számomra Buffon és Del Piero két nagy bajnok, akikre oda kell figyelnünk. Ők a klasszist, a tapasztalatot, és az egyéniséget képviselik a csapatban. Egy rosszul sikerült év alapján nem lehet lemondani róluk."

"Del Piero a Juventus karizmatikus csapatkapitánya. A jövőt is szem előtt tartva, Marchisióra gondolok, egy fontos láncszemre, egy középső középpályásra, aki középen játszik, nem szélen. Még fiatal, és nagyon jó természete van. Kedvelem őt."

Mi a véleménye Diegóról és Felipe Melóról?

"Én nem az a fajta edző vagyok, aki a csapatát egy játékos köré építi. Vannak az egyének, akiknek alkalmozkodniuk kell a csapathoz. Az én futballfilozófiám szocialista és teljesítményelvű. Melo esetében egy brazil válogatott játékosról beszélünk. Majd meglátjuk, mi történik. Mindenesetre azt kell mondjam, hogy a Juventusnak minőségi játékosai vannak, és nem szabad őket elkótyavetyélni."

A Juventus a most véget ért idényben minden téren kudarcot vallott. Azonban nagyon elkötelezettek a csapatnál, hogy jövőre végre véget vetnek a 7 éve tartó trófea nélküli időszaknak. Ugyanakkor Del Neri úgy véli, hogy Olaszország legpatinásabb csapata nem tehet különbséget a bajnokság, az Olasz Kupa és az Európa Liga között.

"Egyszerűen nem lehet (különbséget tenni)" - mondja. "A Juventus mindig, mindenhol, mindenki ellen győzni akar."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr254652493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alessandroitaly10 2010.05.27. 12:08:46

Tetszik a nyilatkozata!

Ismeretlen_161048 2010.05.27. 12:13:30

Hát ez így szép és jó, csak lehetne ő az első évek óta aki be is tartja amit igér! Egyébként egyre szimpatikusabb Neri papa :)

Alessandro 2010.05.27. 12:14:45

Sok dolgot rendbe kell tenni, amelyik csapat idén nem feltett kézzel jött ki a Juve ellen a pályára, annak egyértelműen győzelmi esélyei voltak, valószínűleg az új szezon első pár meccsén is hasonló várható, így jó lenne minél előbb rendbe szedni a csapatot, a válogatottjaink miatt talán jobb is ha nem jut túl messze a vb-n az olasz nemzeti 11, regenerálódni alig lesz idejük és aztán megint jönnek a sérülések. Jó is lenne végre nyerni sorozatban a meccseket, egy olasz kupa győzelem is sokat jelenthetne.

zsigadani 2010.05.27. 12:32:10

Ez mind szép és jó, csak ezek általánosságok. Ezt mindenki el tudja mondani. Mindenki tudja hogy a Juve a világ legjobb csapata. Én az első pár mérkőzést várom és akkor minden ki fog derülni hogy milyen is valójában Del Neri. Remélem hogy beváltja az ígéreteit.

Ismeretlen_122258 2010.05.27. 12:43:50

zsigadani, tavaly az első pár meccs után gondoltad volna, hogy ez lesz?

Ismeretlen_149085 2010.05.27. 12:47:31

Egyébként én abban bízom, hogy tavaly a többségünk fellélegzett Ranieri távozásával és nagyon bíztunk Ferrarában, idén meg Del Nerit leírjuk, remélem ránk cáfol.

juventus 79 2010.05.27. 12:47:42

Tetteket várok nem ígéretet.

Tony 2010.05.27. 13:02:51

Remélem legalább vmi halvány fogalma azért van arról,hogy ezt mind hogy fogja elérni.

rmc 2010.05.27. 13:07:17

azért azt jó látni, hogy ő tényleg nem egy beszari edző, mint pl Zacc...kőkemény felkészülésre számíthatnak a srácok

Arnijuve 2010.05.27. 13:11:05

az biztos hogy neki már most nagyobb tekintélye van mint zacckan vagy cironak volt a játékosok körében!és valahogy pont az hiányzott a csapatból hogy nem féltek tőlünk mert nem mertünk támadni és tudták hogy a védelmünk meg szar így mindeki átgyalogolt rajtunk aki akart!!

csum 2010.05.27. 13:20:22

Azért mert DN keménykedik még nem fognak jobban félni tőlünk...mindenesetre az látszik, hogy nagyon motivált és optimista, amit próbál átvinni a szurkolókra is (illetve próbál a bizalmukba/unkba férkőzni). Az, hogy mekkora tekintélye van és, hogy mit fog elérni pedig a jövő zenéje. Bízzunk a legjobbakban.

Ismeretlen_147985 2010.05.27. 13:35:07

"A Juventus mindig, mindenhol, mindenki ellen győzni akar." Egy olyan edzővel akarunk győzni, aki 25 év alatt nem nyert trófeát?

Ismeretlen_108746 2010.05.27. 13:37:20

Leginkább a Juventus-szurkolóknak van félnivalójuk...

Ismeretlen_150170 2010.05.27. 13:41:19

Azt jó látja hogy a mentalitással nagyon sok volt a gond, ha már csak ezt sikerül kijavítania akkor nem kell megint égnünk ország-világ előtt hogy kis és közép csapetok fociznak le minket a pályárol. Szervezettség,harciasság!

Streetballer 2010.05.27. 13:44:41

Most már nagyon elegem van azokból akik előre leírnak embereket. Szerintetek Lippi úgy jött ide hogy nyert 10 bajnokit 5 kupát 4 BL-t ... . Meg kell nézni mi fog kisülni a dolgokból.Reméljük a legjobbakat. FORZA JUVENTUS!!!

Ismeretlen_122258 2010.05.27. 13:49:44

Streetballer, teljesen igazad van ebben! Ez ilyen magyar mentalitás!

DartagnanX 2010.05.27. 13:56:11

Az alacsonyabb osztályokban elvégzett különböző munkák után, 1989-ben a Cesena vezetőedzője lett a Serie A-ban. 1991-ben váltott, előbb a Lucchese majd egy évvel később az Atalanta edzője lett. A fordulópontot az 1993-1994-es szezon hozta meg számára, amikor UEFA-Kupát érő helyre vezette a Napolit a bajnokságban. A sikerre felkapta a fejét az olasz élvonal legtöbb nagycsapata. Ki lehet ez?

Krilehor 2010.05.27. 14:00:14

Jó edző megmondtam ez elején is remélem rá fog cáfolni a kétkedőkre!szeretnék már valami igazolást látni, nem csak tuttos baromságokat, hanem komoly igazolásokat!

Csülök 2010.05.27. 14:05:49

Én valahogy olyan Lippi-Capello keverékének találom az ürgét:D Kezdetnek hozza ide Vargast,Kjaert

g3ronymo 2010.05.27. 14:06:11

Del Neri papa elmondta mit szeretne, most a vezetőségen a sor h olyan csapatot rakjon alá, hogy megtudja valósítani! van 3 hónapja a vezetőségnek h megszabaduljon a hulladékoktól, és szerezzen 2-3 védőt,1 szélső kp-t,és egy csatárt!

Tony 2010.05.27. 15:07:05

Ez nem magyar mentalitás,hanem a valóság. Tegyük tisztába a dolgokat: Lippi 10 éve volt edző amikor leült az első nagycsapata kispadjára ahol mindent megnyert. Delneri 25 év alatt semmit nem mutatott fel,pedig megkapta a lehetőséget bőven. Ergo a 2 embert összehasonlítani még viccnek is rossz. Míg előbbi 1 született tehetség,utóbbi max 1 középszerű valaki. Ezután tlán nem pesszimizmus azt gondolni,hogy most fogja elkezdeni halmozni a trófeákat itt a Juventusnál. Ettől függetlenül,mint Juvefan később vállalom,h megkövetek mindenki,ha tévedek,csak nyerjünk valamit.

Tony 2010.05.27. 15:08:51

javítás: "nem most fogja elkezdeni"

Ismeretlen_128149 2010.05.27. 15:21:33

A tettekig várni kell jó sokat még, egy egész nyarat. Januárban már ellehet kezdeni beszélni erról, h történt-e javulás. Ha Januárban az élen lenne a csapat, az nagyon jó lenne. Véleményem szerint kulcsfontosságú hogy a csapat jól kezdje a szezont, és az is, hogy ebbe a jó kezdetbe pl az első 5-6 meccs után pl 7.fordulóba már találkozzanak az Interrel, és verjék meg őket. Mourinho elvesztése és Del Neri érkezése nagyon jót tehet a csapatnak. Lehet, h Del neri nem annyira nagy név, de az biztos, hogy a csapat agyába rendet tesz, é harcolni fognak, márpedig még Ferraraval i megverték az Intert. Nem szabad elfelejteni, hogy az Inter most verhető lesz, mentálisan kell őket megverni mégpedig nagyon. Az is fontos, hogy oda kell Figyelni a Romára és veszélyes lehet a Milan is, ha összeszedik magukat.

devil-z 2010.05.27. 15:37:26

Ígéretekből, szimpatikus nyilatkozatokból eddig sem szenvedtünk hiányt. Mindenki jót akar, mindenki tudja milyennek kellene lennie a Juvénak, mégsem jön össze semmi. És szerintem itt jön a képbe, hogy ki miért nagy név a szakmában, mert az egy dolog hogy valaki észrevegye a problémákat, de egy másik dolog hogy meg is oldja őket. Egyértelmű, hogy ezt a kiszámítható, elavult játékot amit játszottunk eddig el kell felejteni.

Ismeretlen_114321 2010.05.27. 15:53:14

az elmúlt szar szezon után és azzal is "bőven" (kis túlzással) megelégednék, ha egy stabil, folyamatosan jól teljesítő csapatot alkotna. a három frontot meg nem kéne erőltetni, a kupában szerepelhetnének a fiataljaink, az EL-ben meg akár vegyesen, ha annyira meg akarják mutatni a világnak, de szvsz a legfontosabb a bajnokság, ott kell megálnunk a helyünket.

Ismeretlen_114321 2010.05.27. 15:53:44

*megállnunk

Ismeretlen_99954 2010.05.27. 16:54:03

en megertem, hogy mmartin91 szar edzonek tartja Del Nerit, oke, hogy kinyilvanyitja a velemenyet, de kicsit mar kezd unalmas lenni, hogy barmilyen posztnal, ahol megjelenik Del Neri neve, leirja ujra es ujra, hogy szar, oke, felfogtuk, ertjuk, tudjuk, de lassan mar mondhatna valami ujat is, mert ez a repeticio elegge unalmas mar

Regulus93 2010.05.27. 17:24:49

Valóban mindenki sok mindent összeígérgettek, ezekben az években, de szerintem ebből a nyilatkozatából látszik valójában a határozottsága. Ahogy sokan írtátok: botorság lenne nyilatkozatok alapján megítélni egy edzőt. Várjuk ki a végét. "Az Én Juventusom agresszív, koncentrált és szervezett csapat lesz. Az a célom, hogy az ellenfeleinknek legyen félnivalója ellenünk, ne fordítva legyen." - Ez viszont nagyon tetszett! :) "Nem lesz forradalom. Nem fogunk a keret többségétől megszabadulni. Ez a csapat értékes. A Juventus ebben a szezonban 55 pontot csak összekapart, ami több mint a semmi. Lesznek változások, módosítások, de nagy fordulatra nem kell számítani." - Ez már kevésbé. Jó persze, nem lehet kidobálni az egész keretet, bár ott van Grygera, Zebina pl. Felipe Meloban pedig reménykedem, hogy felmutat valamit a következő szezonban, az eddigi teljesítménye egyáltalán nem győzött meg! Habár a lapok gyűjtésében jeleskedik.. Összességében kíváncsi vagyok, és reménykedem. :) LA FIDANZATA d'ITALIA!

realsequator 2010.05.27. 19:39:17

madcows! egyetértek.

Ismeretlen_114321 2010.05.27. 19:46:19

én már mmartin állandó szidását unom. ne vegyetek róla tudomást, ennyi.

Ismeretlen_128149 2010.05.27. 20:04:01

Csipázza Marchisiot, nem akarja kivágni Diegot. Ez a csávó ezzel a nyilatkozatával szimpatikus lett nekem, bár eddig is az volt, de most már tudok rá úgy tekinteni, mint Juventus edzőre.

csuma 2010.05.27. 20:11:23

Delnerit Lippivel összehasonlítani...ugyan már. Tony jól írta, és aki kételkedik az gugli és/vagy wiki. Ez nem magyar mentalitás, csupán meg kell nézni a megfelelő adatokat és voilá. Mindezek ellenére, én leszek majd a legnagyobb DN "fan" ha mutat valamit! Szurkolni fogok.

cd 2010.05.27. 21:45:09

jó nyilatkozat! legalább megértette mi a juve és remélem vasfegyelem lesz egész szezon alatt

babo410 2010.05.27. 23:28:55

Nekem szimpatikus. Majd ha a fordulásnál nem a 7. helyen tanyázunk, hanem az első három vmelyikébe, majd akkor fogom azt mondani, hogy jó edző. Ferrara is nyilatkozott egy nagyon szimpit, azt felét se váltotta be. Habár neki mentség lehetett a vezetőség, akik sz*rtak arra mit akar. Most erre nem hivatkozhat Del Neri! Remélem majd a zintert verjük, és Bajnokok leszünk év végén. De amit mondott, az szimpi. Az utolsó mondata, meg pláne. "A Juvenus mindig mindenhol mindenki ellen győzni akar!" Csak ehhez jöjjenek olyan játékosok. Remélem a védelmet lecserélik, meg kp-n is lehetne kicsit változtatni, és jól jönne egy jó csatár is Amauri helyett!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása