Benítez kérései

Most éppen a spanyol szakember esetleges érkezéséről írnak a lapok.

Tulajdonképpen nyílt titok, hogy Alberto Zaccheroni elhagyja idény végén a Juventust, emiatt a sajtó több nevet is kapcsolatba hozott a torinói alakulattal. Sokszor említették Rafa Benítezt is a lehetséges érkezők között, a most napvilágott látott pletykák szerint nem is alaptalanul.

A Footballpress.net információja szerint a Juve vezetői és a Liverpool trénere ugyanis tartják a kapcsolatot egymással. Sőt, állítólag Benítez szeretne a Bianconerihez jönni, ám a következő kérései vannak ezzel kapcsolatban:

- Rafa szeretné, ha Buffon és Chiellini a csapatnál maradna. A spanyol alapvető fontosságúnak érzi a kettős megtartását, ezért gátat szabna az eligazolásuknak.

- Benítez Fernando Torres érkezését is ki akarja csikarni, ezért kérte a vezetőktől a csatár nyári leigazolását.

- Ugyanez a helyzet Mascheranóval is, ám hozzá nem ragaszkodik minden áron.

- Benítez nem szeretne megválni stábjától sem. Ez a költséges kérés többletkiadást okozhat az edző kiválasztásánál.

- Végül pedig szélső hátvédek leigazolását kérte a klub vezetőitől.

A fentiek tükrében érdekes lehet Alberto Aquilani nyilatkozata is. Az olasz játékos - aki éppen Rafa Benítez keze alatt dolgozik - arról beszélt, hogy a Liverpool stábja a spanyol szakember Torinóba költözéséről beszél.

"Benítez nem kérdezett Olaszországról, vagy a bajnokságról, viszont gyakran beszélgetünk ezekről a stábja tagjaival." - szól a középpályás nyilatkozata, mely a Tuttosport mai számában olvasható.

"Szerintem Benítez nagyszerű edző, és Itáliában is igazán sikeres lenne."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr674652239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego89 2010.04.10. 20:00:33

én örülnék nagyon.Föleg ha Torressel jönne:)

Ismeretlen_114321 2010.04.10. 20:02:26

a mostani pletykák közül nekem is ez tetszik legjobban.

Elodv 2010.04.10. 20:02:46

Napoli-Parma 2:3, jobban nem is alakulhatott volna nekünk, ha ez nem motiválja a csapatot akkor semmi.

Ismeretlen_137164 2010.04.10. 20:04:09

de zsír lenne......

Victor90 2010.04.10. 20:06:54

Álom ...Álom Édes Álom,sajnos!!!!Napoli kikapott igen,holnap nyernünk kell nincs mese!

Ismeretlen_147985 2010.04.10. 20:10:01

Ez simán megvalósítható, ez már nem is pletyka, ezek komoly tények. Benítez jön a slepjével, majd magával hozza Torres-t és Mascherano-t is. A két játékos karrierje szempontjából hatalmas előrelépést hajtanának végre, hiszen Liverpoolból Torinóba kölzötni óriási öröm és büszkeség lenne mindkettejük számára. A bajnokság színvonaláról ne is beszéljünk, hiszen mindenki ide vágyik, ebbe a fantasztikus Serie A-ba. Ja, és gondolom semmi problémát nem jelent majd a két játékos ára, ami mintegy 130 millió euró. Biztosan félre van már téve ez az összeg, plusz a fizetésükre szánt zsé is. Na és persze ha már lúd, legyen kövér, jöjjön Aquilani is olyan 30-35 millióért, 2-3 meccset le tud játszani egy szezonban.

gepesz 2010.04.10. 20:10:06

torres egy 26éves csatár aki a liverpoolban az első idényében 33gólt lőtt és a legnépszerűbb Premier League játékosnak tartják és emelet a spanyol másodosztályon kivül más kupát nem nyert klub csapataival ebből nem nehéz levoni azt a következtetést hogy nem igazol olyan klubhoz aminek a következö idényben esélye sincs bármilyen kupát nyerni

Kotrevák Kelly 2010.04.10. 20:21:53

Ha fogadnék, biztos arra tennék, h újból nem tudjuk majd kihasználni a konkurencia esetleges pontvesztéseit... Talán holnap egy x-re jók leszünk. (De jó lenne végre nyerni!!!!!!) Ez meg egy újabb cikk, amivel el lehet adni az újságot.

Ismeretlen_128149 2010.04.10. 20:25:31

Benííítez, tipikus benítez az egész szöveg, kicsit humoros is. - ne menjen el buff és chiello, - jöjjön torres...és a végén az igazi benítezes pikantéria, h aquillani benyög 3 selytelmes mondatot... Előfordúlhat, hogy jönne Torres, ha Benítez őt akarná és jönne a mester, és a nyárra elv van 80millió, kb az az ára torresnak. Továbbá Cáceres megtartása valamint egy közép és egy bal hátvéd, Criscito és még valaki, elég erős keretet alkotna! Trez és Amauri árából emgvehetők elnnének, torres és iaquinta remek csatárpáros lenne!

momo 2010.04.10. 21:09:49

gyönyörű álom lenne:$ Moggi is visszajönne ááá:O Oo

Tony 2010.04.10. 21:21:54

Nagyon kíváncsi leszek mi lesz ennek a sok pletykának a vége,az btos h nyáron nem fogunk unatkozni,lesz mit találgatni bőven! A Napoli vereségérő annyit,hogy a vetélytársaink pontvesztése után általában zakózik a mi csapatunk is... (De azt megjegyezném,h még a Parma is győzni tudott az egyértelműen gödörben lévő Nápoly otthonában,sajnos van akinek a pont sem jöttt össze...)

Alessandro 2010.04.10. 21:28:18

Nincs más lehetőség, rengeteget kell fektetni edzőbe is a nyáron, ez fontosabb, mint bármelyik játékost leigazolni a csapathoz, -viszont ha a Pool megnyeri az EL-t, nem hiszem hogy Benitezt kirúgnák- és az sem ártana ha hozná a stábját is aztán néhány dolgot felülvizsgálnának, elsősorban a sérüléseket. Mivel elég magas lenne kivásárolni a szerződéséből, ez alapján nem hinném, hogy akár Wenger drágább lenne a klub számára, inkább az a kérdés hogy ezeknek a szakembereknek mennyire éri meg Itáliába menni.

valaki 2010.04.10. 22:38:43

Csak Torres kell ! Ilyen Benitez szintű romboló és antifocit játszató ember nem és olcsóbb is lenne pl ha csak Torres és Capello jönne nem pedig Benitez egyész pereputtya .

Diego89 2010.04.10. 23:08:31

tudjátok ha minden játékos iyen köcsög modon leirna 1oyan csapatot mint a Juve akk az összes 1 beképzelt köcsög lenne. én nagyon remélem azt h nincs leirva senkinél ez a Juve és h nem ugy gondolkoznak mint ti h megalázo lenne ebbe a Juvéba szerzödni.nagy Juvésok vagytok télleg(Y)

devil-z 2010.04.10. 23:34:45

Szerintem felesleges komolyan venni a cikket Bár elég merész lenne ilyet csak úgy kitalálni, nem tudom. Azért remélem, hogy van valóságalapja. Viszont ha ilyen kritériumai vannak, ennek csak örülnék: - Chiellini, Buffon - szerintem mindenki szeretné, ha maradnának. Aki nem, az gondolkozzon kicsit. - Torresnek szintúgy örülnék - A stábja jó ötlet. Bár nem tudom itt konkrétan mire gondol, de egy új erőnléti/orvosi stábnak nagyon örülnék, ez a sok sérült irreális. - A szélső játékosok is jó meglátás, nagyon szükség van rájuk

Mr. Ocean 2010.04.11. 00:40:21

"és a legnépszerűbb Premier League játékosnak tartják" LOL, max. a Pool-drukkerek.

Ismeretlen_53881 2010.04.11. 07:33:47

Nem azért, de szerintem év végén Benítez simán elhozható. A Liverpool kicsúszik a négyből, a Juve részvényesei a sarkukra állnak egy ilyen katasztrofális szezon után, stb. Összejöhet.

Ismeretlen_128290 2010.04.11. 08:48:13

Mondjuk ehhez a bizniszhez új vezetőség is kell, mert blanc meg secco nem hiszem, hogy figyelembe venné benítez kéréseit... Ha ők maradnak, megint valami olcsójános megoldásra számíthatunk...

kacy85 2010.04.11. 10:26:02

EZ mind szép és jó, viszont ha nem jutunk be egy európai kupába sem akk mindezt el lehet felejteni

epaska 2010.04.11. 10:32:30

Torresnak ha Olaszország akkor sinter szerintem! Főleg úgy h etót bármikor visszahívhatja a barca...

Ismeretlen_128290 2010.04.11. 10:40:25

Eto'ot visszahívhatja a Barca? ezt magyarázd már meg lécci...

epaska 2010.04.11. 12:19:30

Tegnap amikor néztem a Fior-Inter meccset a kommentátor mondta hogy 5 éves kontaktust írt alá de kicsibe ott volt az, hogy az első szezon kölcsön és élő szerződése még a Barcánál van. Valami olyasmi h a barca bármikor visszahívhatja. Ezt én is most hallottam először. Nem tudom mi igaz belőle és h hogyan is van ez pontosan.:9

Ismeretlen_128760 2010.04.11. 12:38:27

Rosszul emlékszel, Eto'o végleg az Interé.

Ismeretlen_22017 2010.04.11. 13:22:48

Nem emlékszik rosszul. Állítólag valóban az van, hogy Eto'o öt évre aláírt az Interhez, de a szerződésében az szerepel, hogy csak kölcsönbe került Milánóba...

epaska 2010.04.11. 13:56:15

Az unokatesóm sinteres...és ő is mondta h az első év után visszahívhatják.:)

Dani 2010.04.11. 14:30:45

Aquilani is jöhetne szerintem nyugodtan.

babo410 2010.04.11. 20:41:08

Aquilani? Sérültünk így is van elég bőven, nem kell még egy vki, aki ennyit sérült!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása